Puskinnak, Lermontovnak, Dosztojevszkijnek már nincs helye a munkácsi köztereken sem.

Kijevben nagy ütemben nevezik át a közterületeket. Az ezekkel kapcsolatos döntések folyamatosak. Legutóbb, a városi tanács december 8-ai határozata alapján, harminckét utca nevét változtatták meg. A 2014 ősze óta dúló átkeresztelési hullám immár

Fjodor Dosztojevszkij orosz írót, a világirodalom mindmáig legnevesebb alkotóinak egyikét, a lélektani regény mesterét is elérte.

A 19. századi orosz irodalom másik nagy alakja Vaszilij Zsukovszkij költő, műfordító neve helyett Leopold Jasenko ukrán folklorista és karnagy nevét viseli az egyik keresztutca a jövőben. Az eddig az orosz klasszikus íróról Iván Turgenyevről elnevezett keresztutcát az ukrán származású osztrák–magyar–lengyel történészről Alekszandr Barvinszkijról nevezték el. A szovjet atomfizikus Igor Kurcsatov utcanév-táblájának helyére Oreszt Levickij ukrán történészé kerül. A II. világháború partizánmozgalmának egyik mártírja Zója Koszmogyemjanszkaja emlékének ápolását sem vállalja fel a jelenlegi kijevi hatalom. Az eddig róla elnevezett utcát a jövőben Szofija Galecskonak hívják.

Utóbbi az I. világháború alatt, az Osztrák-Magyar Monarchiában alapított Ukrán Szics Lövészek Légió női tisztje volt. A későbbi ukrán nacionalisták 1938–1939-ben szintén a „szics” (eredetileg erődítménnyel körbevett kozák település, katonai irányítási szervezet – KDL) kifejezés alatt, a függetlenségért küzdő Kárpát-Ukrajna államalakulat fegyveres erejeként vettek részt a magyar és lengyel diverzánsok elleni támadásokban. A trianoni békeszerződés értelmében a területet akkor még uraló csehszlovák csapatok vették fel velük a harcot.

Az 1939. március 14-én Huszton lezajlott, utcai barikádküzdelmet kihasználva, az első bécsi döntés alapján kezdték meg benyomulásukat a magyar alakulatok Kárpátaljára. Közben a csehszlovák hivatalnokokat Szlovákiába, Lengyelországba, Romániába vonták vissza, majd egy napra rá a németek megszállták Csehországot. Ez alatt az ukránok főleg Huszton vívtak véres küzdelmet a magyarokkal, ám utóbbiak 17-ére az egész területet ellenőrzésük alá vették. Felajánlották az ukrán fegyvereseknek a magyar hadseregbe való betagozódást, ám azok ezt elutasították, a szintén német befolyás alatt állt Románia és Szlovákia irányába húzódtak vissza.

Az ukrán nacionalisták emlékét főleg a Kanadába emigráltak ápolták. Az ország 1991-es függetlenné válását követően propagandafilmek, kiadványok, az emlékezetpolitikának alárendelt rendezvények dicsőítették a szicshez  tartozók és az önálló kárpátaljai államiságért küzdők tetteit. Vezetőiknek szobrokat állítottak, kitüntetéseket, közterületeket neveztek el róluk. Mindennek hordaléka: az elmúlt években a Karpatszka Szics nevű paramilitáris szervezet tagjai többek között magyar emlékhelyek rongálásában jeleskedtek. Több száz fős különítményük a kárpátaljai Beregszász központjában is felvonult az ukrán nemzetet dicsőítő, az ott élő magyarokat megfélemlítő szándékkal.

„Ukrajna mindenek fölött” jelszót skandálva, símaszkot, illetve az arcot eltakaró kendőt viselve, füstgyertyákkal és nagy erejű petárdák robbantásával keltettek riadalmat, a rendőrség passzivitása mellett.

A KiivVlada (KijevHatóság – a főváros és a régió hatóságainak tevékenységével foglalkozó internetes kiadvány – KDL) 2018. január 25-i száma azt közölte, hogy „2014 novemberétől 180 utcának, térnek, körútnak, keresztutcának és sugárútnak adtak új nevet” a fővárosban. A laphoz a Kijevi Városigazgatás közkapcsolati osztályától eljutottatott levél szerint az addig eltelt három év alatt az „Az ukrajnai kommunista és nemzeti-szocialista (náci) totalitárius rendszerek elítéléséről és jelképeik propagandájának betiltásáról” törvény alapján kapott új nevet 162 „objektum”. A fennmaradó tizennyolcat a lakosság kezdeményezte.

Ennek jegyében változtak meg a kijevi térképeken a Szovjetunió időszakához, illetve a szocialista-kommunista mozgalomhoz kapcsolódó Vörös Hadsereg, Komintern, Komszomol, Kommunista, Szovjet népek barátsága, Csekista, Internacionalista, Vörös Don, Szocialista, Vörös Partizán közterületi elnevezések. Ad acta kerültek a kommunista párthoz, a Vörös Hadsereghez közvetlenül kapcsolódó személyek is. Itt csupán azok közül sorolok fel néhányat, akiket, feltételezésem szerint, a magyarországi olvasó is ismer.

Közéjük tartozik a szovjet állam megalapítója Lenin és felesége Krupszkaja, továbbá
– a szovjet vezető bizalmasa, a már 1919-ben elhunyt Szverdlov,
– a kultúrpolitikus Zsdanov,
– az 1903-ban a szocialistáktól a bolsevikokhoz csatlakozott, az államfői posztot betöltött Kalinyin,
– a politikai rendőrség, a Cseka alapítója, a lengyel Dzerzsinszkij,
– a cári frontkatona, majd a bolsevikok melletti polgárháborús ezredparancsnok Csapajev,
– a szintén a cári hadseregből a vörösök mellé állt, a vörös lovasságot megszervező Bugyonnij marsall,
– az 1917-es katonai parancsnok, a fehérek elleni küzdelem egyik sikeres katonai vezetője Frunze.
– az 1905-ben gyilkosság áldozatává lett, szociáldemokrata-bolsevik forradalmár Bauman.

A nemzetközi munkásmozgalom alakjaira is kiterjedt a törlés. Más nevet kaptak például a Reichstag felgyújtásával vádolt, de a lipcsei perben felmentett bolgár kommunistáról Dimitrovról, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló vezetőjéről, a Weimari Köztársaság idején Németország Kommunista Pártja főtitkáráról Ernst Thälmannról, továbbá az erdélyi bányászról, a későbbi kommunista pártmunkásról Gavró Lajosról addig elnevezett közterületek. A fentiek mellett az olyan írókat, mint Gorkij, Osztrovszkij, Fagyejev is elérte az ukrajnai politikusi buzgóság, ami – akárcsak magát a rendszert – ezeket az alkotókat sem a saját korukhoz viszonyítja, miként az gyakran nálunk is történik.

A múlt heti kijevi döntés is mutatja, a közterület-átkeresztelési, sőt szobordöntögetési láz az idén sem csillapult, de immár leplezetlen orosz ellenes éllel, a ruszofóbia kulturális rasszizmusával átitatva.

Kijev már nem őrzi az újkor egyik legnagyobb stratégájának, az aktív katonai pályafutását az 1700-as évek közepén kezdett Szuvorov tábornoknak a nevét, akire ugyebár nehéz lenne ráhúzni, hogy „az ukrajnai kommunista és nemzeti-szocialista (náci) totalitárius rendszerek” szálláscsinálója lett volna. Az elmúlt években – vagyis már a háborút jóval megelőző időszakban – levették az utcatáblákról Moszkva, Leningrád, Kalinyigrád, Volgográd, Minszk, a Jenyiszej folyó nevét, tehát az orosz és a belarusz földrajzi elnevezéseket.

Újabban nem is a korábbi jogszabály a hivatkozási alap erre, hanem a földrajzi nevekről szóló törvény idei április 6-ai módosítása. Eszerint Ukrajnában tilos földrajzi objektumokat elnevezni oly módon, hogy azok „magasztalják, állandósítsák, propagálják vagy szimbolizálják azt az Oroszországot, amely katonai agressziót hajtott végre Ukrajna és más szuverén országok ellen, s amely az állami totalitárius politikája révén az ellenzék üldözésével kapcsolatos gyakorlatot folytat”.

Az ellenzék üldözéséről persze tudnának beszélni az ukrajnai rendszerrel ma szemben álló politikusok és újságírók is. Mármint azok, akiket nem gyilkoltak meg, vagy nem lehetetlenítettek el a párt, a médium betiltásával. Mindenesetre, erre a törvényre hivatkozva nem jutnak át a mai kijevi vezetők szűrőjén a cári rendszer ellen lázadó dekabristák sem. Törölték a fővárosi utcanév-jegyzékekből a 18-19. század olyan alkotóit, mint Lermontov, Glinka, Goncsarov vagy Ragyiscsev. Nincs hely bennük a Sztálingrád, illetve a Nagy Honvédő Háború hősei elnevezésnek sem. A világ első női űrhajósa Tyereskova – a szovjet és az orosz parlamentek tagja – szintén persona non grata lett, akárcsak az Ukrajnában is népszerű szovjet slágerek szerzője Lebegyev-Kumacs.

S persze, nem csupán az ország fővárosában, de Ukrajna-szerte ugyanez a helyzet. Miként erről szeptemberben írtam a „Kijev gyűlöli Bulgakovot” című írásomban, a nacionalista buzgalom nem kíméli a könyvtárak orosz nyelvű könyveit, beleértve a gyerekirodalmat. A szovjet politikusok, hadvezérek szobrai mellett csak az idén több mint húsz Puskin szobrot távolítottak el az országban. Szergej Nadal, a nyugat-ukrajnai Ternopil (Tarnopol) polgármestere „az oroszoknak az ukrán nép ellen elkövetett bűncselekményeivel” indokolta a rombolást. Mint mondta:

„a gyilkosságok, az emberek kínzása, a nők és a gyerekek megerőszakolása, az ukrajnai városok rombolása az orosz nép egész kultúráját kitörölték. Nem hagynak nekünk választást. Meg kell semmisíteni mindent, ami orosz. Köztük az orosz író emlékművét is.”

Csak ne lennének a háborúnak ugyanilyen vagy még gyalázatosabb – bár egyelőre csupán mindkét féllel kapcsolatban egyoldalú bejelentésekből ismert – következményei az ukrán szabadcsapatok és hadsereg részéről Kelet-Ukrajnában – a moszkvai felfogás szerinti Nyugat-Oroszországban – immár kilenc éve! Jóllehet utóbbiakról sem akkor nem értesülhetett, sem most nem értesülhet a nyugati, benne a magyar közvélemény nagy része.

Mindez azonban csupán a jéghegy csúcsa. Az oroszországi Komszomolszkaja Pravda szerzője Alekszandr Grisin szerint „a 2014-es államcsínyt követő öt évben Ukrajnában – miként azt 2019-ben az Ukrajnai Nemzeti Emlékezet Intézet akkori igazgatója Vlagyimir Vjatrovics közölte – 989 települést és 52 ezer utcát neveztek át”. Szó se róla, nagy a hevület! Ukrajnai méretű, amihez a mi felbuzdulásaink aligha foghatók, jóllehet harminc éve átéltünk hasonlót, kicsiben.

És azóta is újabb és újabb felvetésekkel bombáznak bennünket azok, akik a korábbi népboldogítók helyébe léptek. Most ők követnek el mindent azért, hogy saját gondolkodásmódjukat, eszméiket erőltessék ránk. E céljukat részben úgy akarják elérni, hogy az utcák, a terek nevével, a köztéri szobrokkal manipulálva nyomják a képünkbe saját ideáikat. Ezért, ha valakit velem együtt kirázna a hideg attól, ami Ukrajnában zajlik ezen a téren, néha gondoljon a közterület-átnevezésekben megnyilvánuló történelemátírásban, hogy ne mondjam, a történelemhamisításban testet öltő politikai agresszió hazai megnyilvánulásaira is!

CÍMKÉP: Munkácson áprilisban távolíttatták el a helyi hatóságok Puskin mellszobrát, s szedték le az emléktáblát a költőről elevezett iskoláról – (Forrás: Komszomolszkaja Pravda, mandiner.hu – Fotó: mukachevo.net)