Mintegy hetven helyszínen tartottak házkutatást Ukrajna Nemzeti Korrupciós Hivatala, a NABU nyomozói november 10-én. A világ figyelmét a Timur Mindics üzletembernél, a Sztudija Kvartal-95 társtulajdonosánál, az Egyesült Államokbeli bankok által használt bontatlan csomagolásban talált dollár és euró milliók keltették fel – már amennyiben felkeltették. Ám, miként ennek a folytatásos történetnek az első részében írtam:

a washingtoni központú Szabadság Rádió még így is orosz szálat vizionált a Vlagyimir Zelenszkij ukrajnai vezető közvetlen környezetében, illetve állami cégeknél kirobbant korrupciós botrány-sorozattal kapcsolatban, s meg sem pendítette, amit immár többen is, hogy esetleg a Trump-adminisztráció érvényesítette akaratát Kijevben.

A nyomozás Mindics, más személyek, illetve cégek mellett, mindenekelőtt az SE NAEK Energoatom és Herman Galuscsenko igazságügyminiszter irodáira terjedt ki. A korrupciós ügy(ek)ben érintettek közül többeket vettek őrizetbe. Közöttük annak a körülbelül harminc személyből álló körhöz tartozók is vannak, akik az eredetileg színészkomikus-rendező társelnökletével 2003-ban alakult médiavállalkozás, az említett stúdió-95 munkatársaiként kerültek az államelnöki hivatalba, a biztonsági szervekhez, a központi végrehajtó hatalom vezető posztjaira, a parlamentbe.

Az őrizetbe vettek közül néhányat, hétköznapi ésszel felfoghatatlan nagyságú óvadék fejében azonnal kiengedtek. Egyes ukrajnai médiumokban megszólalók szerint azért, hogy kimenekítve őket az országból, ne tegyenek terhelő vallomást a fölöttük álló illusztris személyekre. Több mint beszédes, hogy az idén júliusban megválasztott kormányfő, Julia Szviridenko most azért sopánkodik, miként teremtsék elő a további alapos vizsgálatokhoz szerinte szükséges 5 millió dollárt. Az viszont kifejezetten botrány a botrányban, hogy

az eddig főszereplőnek tekinthető Mindics még a nyomozók érkezése előtt lelépett, s Lengyelországon keresztül Izraelbe távozott.

Hogy fülest kapott volna? Bár az elnök többször is barátjaként említette, sőt sokan Zelenszkij úgymond pénztárcájaként emlegették, az ukrajnai Zerkalo nyegyeli (A Hét Tükre) az amerikai Bloomberg alapján, november 13-án többek között azt írta: Vlagyimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy nem beszélt barátjával, az üzletember Timur Mindiccsel az Energoatomnál sikkasztási ügyben zajló nyomozás kezdete óta.

Ha nem, hát nem. Akkor nézzük, mi köze mindennek az Energoatomhoz, Ukrajna jelenleg működő, négy atomerőművének üzemeltetőjéhez!? A nyomozók szerint a cég üzletfelei csak azután jutottak az általuk leszállított áruk, az elvégzett szolgáltatások ellenértékéhez, ha kenőpénzt, a szerződés összegének 10-15 százalékát fizettek az ügyekben döntést hozóknak és a közvetítőknek. A nyilvánosságra került hangfelvételek szerint 350 ezertől 600 ezer dollárig terjedtek a készpénzes ügyletek, de svájci és izraeli bankszámlákra milliós tételek is kerültek. Ha megtagadták a fizetést a beszállítók,

a nekik járó pénz visszatartásával fenyegették meg őket.

A zsarolók – köztük Dmitrij Basov, az Energoatom védelméért és biztonságáért felelős ügyvezető igazgató, Andrij Derkacs volt energiaügyi miniszteri tanácsadó, az energiaügyi miniszter korábbi helyettese, Igor Mironyuk, az Állami Vagyonalap volt helyettes vezetője – azt használták ki, hogy a hadiállapot miatt nem lehetett perelni az Energoatomot a tartozásért, ahogyan más, a stratégiai listára felkerült vállalatot sem.

„Olyan rendszer jött létre, amelyben egy több mint 200 milliárd hrivnya (grivnya) bevételű stratégiai vállalatot nem a felsővezetők, a felügyelőbizottság vagy az állam mint tulajdonos irányított, hanem kívülállók, akik mindenféle felhatalmazás nélkül egyfajta árnyék-vezetői szerepet töltöttek be” – mondta Alekszandr Abakumov, a NABU nyomozóegységének vezetője. Azt állította: körülbelül 100 millió dollárnak megfelelő összeg folyt el így, s részben jutott külföldi bankokba, s hogy az ukrán kormány korábbi és jelenlegi tagjai is érintettek az ügyben.

A lehallgatott és egyelőre részben nyilvánosságra hozott beszélgetésekből úgy tűnik fel, hogy ezt a hálózatot Timur Mindics irányította. Nem töltött be tisztséget az Elnöki Hivatalban, de az RBC-Ukrajna nevű, ukrán, orosz, angol nyelvű portál által megkérdezettek szerint szoros kapcsolatokkal rendelkezett a legfelsőbb körökben, és nagy befolyása volt a kormányzati döntésekre. A NABU nyomozói szerint ez tette lehetővé számára, hogy

egy egész bűnügyi rendszert hozzon létre a „juttatásokból” az energiaszektorban.

Az ukrán parlament egyik képviselője, Jaroszlav Zseleznyák azt állította: a zsarolásban, a sikkasztásban fontos szerepük volt a szintén Izraelbe menekült Zuckerman fivéreknek, Mihailnak és Alexandernek. Ugyancsak a képviselő szerint, bár a kormány tízéves korlátozást javasolt, Zelenszkij csupán három évre szóló, igaz, tizennyolc féle szankciót rendelt el Mindiccsel, s a Zuckerman fivérekkel kapcsolatban. Mindhármukat izraeli, s nem ukrajnai állampolgárokként említi az intézkedés.

Többek között megfosztották őket kitüntetéseiktől, zárolták bankszámláikat, érvénytelenítették kereskedelmi ügyleteiket. Megtiltották árucikkeik Ukrajna területén való szállítását, a privatizációban való részvételüket, az állam tulajdonában lévő vagyonelemek bérlését, a földbérlést, az ukrajnai rádiófrekvenciák, az elektronikus hírközlő hálózatok használatát, elektronikus hírközlési szolgáltatások nyujtását, a jogi személyektől származó áruk, tevékenységek és szolgáltatások közbeszerzésében és a védelmi beszerzésekben való részvételt. Blokkolták az Ukrajnán kívüli tőkeműveleteiket. Minden olyan üzleti lehetőségétől megfosztották őket, ami a hajózással, a repüléssel kapcsolatos és így tovább.

Bár erről a nyugati, s így a magyar közönség nagy része nem értesülhetett az Ukrajnával kapcsolatos, 2014-től erősen szűrt, fölöttébb egyoldalú, elsősorban a pozitívumokat hangsúlyozó médiumainkból, a hasonló botrányok, köztörvényes és politikai bűntettek végig kísérték az 1992-ben független államként lényegében először létrejött ország viszonyait. Ennek fő oka, hogy

1922-ben, majd ezt követően többször is, a bolsevikok olyanokat tereltek egy formális föderális szocialista köztársaságba, akik a korábbi évszázadokban más-már kultúrkörhöz, más-más országokhoz tartoztak.

Az ebből eredő feszültségek felerősödtek az önállóvá vált társadalom széles rétegeinek még a korábbiakhoz képest is jelentős lecsúszása miatt. A szociális ellentéteket kiélezte a munkanélküliség ugrásszerű növekedése, a középosztály, az értelmiségiek végletes elszegényedése, illetve az egyszeriben elképesztően gazdaggá váltak közötti ellentét, továbbá a hatalom birtokosainak, s a nevükben hatalmat gyakorlóknak, nem utolsó sorban a hatóságokkal összefonódott, szervezett bűnözőknek való kiszolgáltatottság.

Ezt tovább terhelték a nemzetiségek közötti, elsősorban az USA-ból, a korábbi és újabb kormányzati doktrínák jegyében, geopolitikai okokból, a Soros alapítvány által finanszírozott ukrajnai médiumok és úgynevezett civil szervezetek közreműködésével célzatosan szított nemzetiségi ellentétek, melyek sorában főleg az ukránokat és az oroszokat játszották ki egymás ellen. Olyannyira, hogy 2014-re tömegesen ellenségessé változott a nyugati ukránok, illetve a keleti oroszok között addig is létezett bizalmatlanság.

Ez lett aztán az a gyúanyag, ami a 2014. február 22-ei, 23-ai államcsínyhez vezetett, amikor a Washington közreműködésével létrejött banderista-fasiszta szabadcsapatok kiverték a parlamentből az addig a többséget adott, orosz identitású képviselőket, akiknek vezetői maguk sem voltak éppen grál lovagok.

Más kérdés, hogy például a korabeli Spiegellel ellentétben ezt még ma sem tekinti puccsnak a Klubrádiótól, a 444-en, hvg.hu-n, a Telexen, a Válasz Online-on át a Corriera della Seraig a legtöbb transzatlantista-globalista médium. Annak ellenére sem, hogy rá két–három napra, február 27-én részben külföldiekből, köztük amerikai állampolgárból alakult meg egy bábkormány, amelynek ténykedése szintén alapja lett a pogromoknak, a nyolc éven át vallásháborúval kombinált polgárháborúnak.

Jóllehet 2014, illetve 2022 februárja között, nemzetközi közreműködéssel három megállapodást is tető alá hoztak az úgymond békés viszonyok helyreállítása, Ukrajna demokratizálása, a donyecki, valamint a luganszki terület Ukrajnán belüli megtartása érdekében, valójában az egyezmények az Oroszország elleni fegyverkezéshez való időnyerést szolgálták, miként ezt Angela Merkel német kancellár később többször is megvallotta, amit persze Moszkva nem tűrhetett, miként nem tűrt és nem tűrne hasonlót a szomszédságában az Egyesült Államok, vagy hogy mást ne mondjak, Izrael állam sem...

Az a Vlagyimir Zelenszkij, akit a világ ismer, ezeknek a pokolivá változtatott belső viszonyoknak, illetve külső akaratoknak a terméke. Ő eredetileg a korábban az oligarchaként elhíresült, becslések szerint 3 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező (rendelkezett?) Igor Kolomojszkijnak köszönheti felemelkedését. (Valójában Kolomojszkij vagyonának felmérését lehetetlenné teszi, hogy a legnagyobb ukrajnai pénzügyi-ipari csoport, a Privát három társtulajdonosa egyikeként több mint száz ukrajnai és külföldi cégben volt érdekeltsége, ám a legnagyobb cégekben való részesedésétől, épp Zelenszkij közreműködésével idővel megfosztották.)

Kettejüket – Kolomojszkij egyik régebbi nyilatkozata szerint – épp Mindics mutatta be egymásnak. Az ifjú színész e kapcsolat révén vált igazán ismertté. Zelenszkij szatirikus, a hatalom körüli visszásságokat kifigurázó, 2005-től sugárzott Вечeрний квартaл (Esti Negyed) című showműsora az Inter nevű ukrajnai csatornáról, illetve több oroszországi adóról átkerült a Kolomojszkij által szövevényes adás-vételek során Ronald Lauder főrészvényestől 2010-ben megvásárolt, a Central European Media Enterprises (CME – Közép-európai Médiavállalatok) által működtetett, nagy nézettségű, 1+1 tévécsatornához. Zelenszkij tehát, műsorával, amelynek címe választási pártjának neve lett, úgymond a nép szolgájaként, Kolomojszkij révén szerezte meg azt a népszerűséget, ami az orosz lakosságnak tett, béketeremtő, autonómiát kilátásba helyező, soha be nem váltott kampányígéretei mellett, az államfői székbe juttatta.

Más kérdés, hogy az oligarcha nem önzetlenül hozta helyzetbe a komikust. Úgy gondolhatta: ha védence államelnök lesz, általa – többek között az üzleti vetélytárssal, a politikus Petro Porosenkoval szemben – ő szabhatja meg a közéleti folyamatok irányát, hozatja meg a számára előnyös döntéseket. Olyannyira készült erre a szerepre, hogy 2019 után egyszeriben rendszeressé váltak a médiaszereplései. Csakhogy félreértette a helyzetet. Nem mérte fel, hogy Washington, illetve a hozzá kapcsolódó tőkés körök mily sok pénzt és energiát öltek abba, hogy saját eszközükként használják Ukrajnát. Végül, idővel

a washingtoni székhelyű az IMF és a Világbank is követelte az ukrajnai oligarchák, mindenekelőtt Kolomojszkij mozgásterének szűkítését.

Volt, aki felfogta ezt, mint Petro Porosenko, a korábbi államelnök, aki apja révén erősen kötődött a cukorgyártáshoz, az édesiparhoz, s Ukrajnában és Oroszországban szintén szerzett gyárakat, de évekig tulajdonában volt a Budapesti Csokoládégyár is, vagy Julia Tyimosenko, a gázhercegnő, aki az orosz energiaszállítások hasznát fölözte le. Ők, s nyilván mások is, felmérték, hogy meddig nyújtózkodhatnak, s bár hallatták hangjukat, nem tettek keresztbe a globális érdekcsoportoknak. Kolomojszkij viszont változatlanul azt gondolhatta, hogy a nemzetközileg is jelentős erőforrások birtokában és hálózatok tagjaként az ő játszótere lehet Ukrajna. Ennek érdekében, időközben, a legnagyobb ukrajnai zsidószervezet elnökévé választatta magát, amivel szintén növelte nemzetközi befolyását. Ám csak átmenetileg.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma pereket indított az eredetileg a Kolomojszkij tulajdonában lévő, 2016-ban államosított PrivatBank pénzének állítólagos elsikkasztása és amerikai ingatlanvásárlásra való felhasználása miatt. 2021-ben az USA kormánya szankciókat léptetett életbe ellene. Oroszország már 2008-ban nyomozást helyezett kilátásba vele kapcsolatban, jelentős adóhátralékai miatt. 2024-ben ennek eltitkolása lett az alapja a ciprusi állampolgárságától való megfosztásának…

Aztán meg kellett érnie azt is, hogy Ukrajnában, 2023-ban megfosszák médiaholdingjától, sőt 60 napra előzetes letartóztatásba helyezzék. Igaz, három forrásból sem derült ki számomra, hogy a tényleges letartóztatására sor került-e, hiszen a fáma 509 millió hrivnya óvadékról is szól. Viszont a kusza eljárások egy pontján még ukrajnai állampolgárságát is elvették tőle. Hangsúlyozom azonban, a források ebben is ellentmondanak egymásnak. Az AI, a mesterséges intelligencia szerint jelenleg Ukrajnában (házi?) őrizetben van. Letartóztatásáig Izraelben, előtte Svájcban élt. De milyen élet volt már ez ahhoz képest, amikor korlátlannak hitte a befolyását, a hatalmát, s milyen élet lehet ez ma?

Mint egyes ukrajnai hírportálokon olvasható: az utóbbi időben Kolomojszkij gyakran járt kihallgatásra a korrupcióellenes hivatalba, ahonnan jó hangulatban tért vissza. Ismerőseit azzal hívta fel, hogy „Zelenszkijnek hamarosan vége van”. Eszerint, mára ennyi lett az oligarcha vigasza. S nyilván Zelenszkijt sem fogja kielégíteni, hogy most még bosszút áll, akin csak tud, ameddig le nem léptetik. Feltéve, ha megéli. Akkor azonban még az is megtörténhet, beleőrül abba, hogy választási ígéreteivel ellentétben milyen gyilkos háborúba keverték bele, s keverte bele önmagát, s országát ő maga…# 

Kabai Domokos Lajos