1385. BEKIÁLTÁS: Trump nyomán következett be a megvilágosodás?

CÍMKÉP: A héten az M5 állami tévécsatorna Ez itt a kérdés című vitaműsorában Hack Péter, Schmidt Mária, L. Simon László is a megvilágosodottak álláspontját képviselte. Együtt győzködték a lassan a smink alól is kipirosló arcú Fodor Gábort, hogy lássa végre be: tarthatatlan az az álláspont, hogy minden 2022. február 24-én kezdődött, vagyis azzal, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Csak ámulok és bámulok. Kétségtelen, hogy jó ideje viszonylag kevés magyar rádió- és tévéadást hallgatok és nézek, ötletszerűen pörgetem az internetes újságokat, a posztokat is, mert miközben a hazai és az európai ügyekben bűzlenek a pártokhoz való elkötelezettségtől, a nemzetközi kérdésekben – főleg az általam tizenegy éve gyakorlatilag naponta követett ukrajnai helyzettel kapcsolatban – enyhén szólva, pontatlanok, tendenciózusak, egyoldalúak a nívósabb külföldi orgánumokhoz képest. Ehhez mérten, mostanság nem akarok hinni a fülemnek:
egyre több, hirtelen megvilágosodott megmondó embertől, elemzőtől hallom, hogy 2014. február 23-án – az előző napon a német, a francia, a lengyel külügyminiszter által is aláírt ukrajnai rendezési tervet felrúgva – a Nyugat által támogatott, szervezett szabadcsapatok szétverték a kijevi parlamentet, majd 27-én külföldiekből, köztük amerikai miniszterből is bábkormány alakult, s ezzel nyíltan kezdetét vette az ukrajnai oroszok elleni polgárháború, Ukrajnának az Oroszország elleni felfegyverzése, amit Moszkva okkal tekintett a biztonságát fenyegető lépésnek, miként anno az USA is annak tekintette, amikor a Szovjetunió rakétákat telepített Kubába.
Immár ilyeneket állítanak olyanok is, akik mindezekről egyáltalán nem, vagy nem ilyen összefüggésben beszéltek eddig. Mélyen hallgattak az Ukrajna területén zajló háború befejezésével kapcsolatos több nemzetközi megállapodás, illetve megállapodás-tervezet – utóbb Angela Merkel és Francois Hollande által is elismert – szándékos zátonyra futtatásáról, holott közülük nem egy megmondó ember a bennfentesség látszatát keltve szólalt meg a témáról. A képhez hozzátartozik, hogy a tévedés kockázatával, de benyomásom szerint az effajta, évtizeddel későbbi beismerések elsősorban a kormányhoz közelálló elemzőktől, újságíróktól, médiumoktól származnak.
A héten az M5 állami tévécsatorna Ez itt a kérdés című vitaműsorában Hack Péter, Schmidt Mária, L. Simon László is a megvilágosodottak álláspontját képviselte. Együtt győzködték a lassan a smink alól is kipirosló arcú Fodor Gábort, hogy lássa be végre: tarthatatlan az az álláspont, hogy minden 2022. február 24-én kezdődött, vagyis azzal, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az előzményekről, az összes körülményről sokáig legfeljebb Krausz Tamás történész beszélt a nagy nyilvánosságban, amíg beszélhetett, miközben maga is agressziónak minősítette Moszkva lépését.
Rajtam kívül csupán néhány blogger, illetve a Donyec-medencében járt egy-két magánember számolt be folyamatosan az interneten arról, valójában mi történt Ukrajnában 2014-től, s az ezt megelőző eseményekről. Nem azért, de ha 2022 után Németországban kísérelte meg valaki ugyanezt, a bíróság előtti felelősségre vonást kockáztatta. A francia hadsereg sérülés miatt leszerelt katonáját, aki ezt követően ukrán katonai kisegítő szolgálatba szegődött, s azt állította: szemtanúja volt, amikor a bucsai jeleneteket beállították, s hallotta, amint rászólnak a hullazsákokban fekvő statisztákra, hogy ne mozogjanak, az egyik francia tévéstúdióból kivezették. Akkoriban az adások linkjét megadva adtam hírt arról is, hogy hasonló eset szintén megtörtént Ausztráliában.
Az említett, eheti magyarországi tévéműsor szereplőinek fordulata talán nem független attól, hogy a magyar kormányfő egyfajta szövetségese, Donald Trump és környezete az Obama- és a Biden-adminisztrációra mutogat a 2022-ben nemzetközi összecsapássá vált, az Ukrajnával a Nyugatot helyettesítő, annak akkori érdekeit megtestesítő, azaz proxy-háború miatt. Miként a mostani amerikai elnök többször hangsúlyozta: ha ő lett volna hatalmon, ez a háború nem tört volna ki. Az Amerikai Egyesült Államok múlt héten nyilvánosságra hozott nemzetbiztonsági stratégiájának a bevezetőjében szintén történik utalás erre. Eszerint a megelőző kormányok:
„Lehetővé tették a szövetségesek és partnerek számára, hogy áthárítsák, az amerikai népre erőltessék a védelmi költségeiket, és néha olyan konfliktusokba rántottak bennünket, amelyek az érdekeik szemszögéből központi jelentőségűek voltak, de a mieinkhez képest másodlagosak vagy irrelevánsak”.
Trump kijelentésének, illetve a dokumentum idézett állításának szépséghibája, hogy közben a mostani elnök is letöltött egy ciklust, a fegyverszállítások az ő idejében sem szüneteltek, meg a többi. De a felelősség hatalmi érdekek miatti áthárításáról majd egy másik cikkben – már ha egyáltalán, s csak akkor, ha már befejeztem az USA legújabb nemzetbiztonsági stratégiájának fordítását a magam számára. Mert bár idegen nyelveken is számos elemzést ismertem meg az USA mostani külpolitikai stratégiájáról, tartom magam ahhoz, hogy nem a mások által a szövegkörnyezetből kiragadott mondatok, hanem a teljes eredeti forrás tudatában írok, ha valamiről nyilvánosan mondok véleményt.
Azt azért csak nem állom meg, hogy ne idézzem Donald Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójának, Mike Flynnak az ukrajnai Kárpáthírben, néhány napja megjelent nyilatkozatát arról, hogy Barack Obama volt amerikai elnök csapata szervezte meg a 2014-es kijevi puccsot. Victoria Nuland, akkor az Egyesült Államok külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkáraként, valamint John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójaként részesei voltak a döntéseknek. „Mi, a Nyugat, csak mentünk előre, és [a NATO keleti bővítéséről való lemondásról szóló, Moszkvának tett ígéret] minden aspektusát megszegtük. Fel kell hagynunk a hazudozással a diplomáciánkban a béke érdekében” – mondta Flynn.
Engem mindez már nem is foglalkoztat túlságosan, hiszen tizenegy éven át az események minden lényeges részletéről beszámoltam, a háború kiteljesedéséhez vezető folyamat ívét megrajzoltam anélkül, hogy annak különösebb hatása lehetett volna a nyugati és a hazai elhallgatások, csúsztatások által megbabonázott, átvert tömegekre. Ma már csak ismételni tudnám mindazt, amit 700–800 elemzésben, folyóiratok megbízásából készült fordításokban leírtam, olykor konferenciákon, kisebb társaságok meghívásának eleget téve elmondtam. A hamisításokkal való szembenézést, az átvitt és valóságos értelemben vett gyászmunkát végezzék el azok, akik eddig lapítottak, akik sárba tiporva a sajtószabadságot, hátat fordítva a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének – miként arra az említett tévéadásban Hack Péter utalt rá tudatlanságban tartották, vagyis átverték a tömegeket!#
Kabai Domokos Lajos
