1390. BEKIÁLTÁS: Zavarba hozta Trump az USA iránt rajongókat
CÍMKÉP: A Donald Trump parancsára elrabolt venezuelai elnök, Nicolás Maduro megérkezik a New York-i manhattani helikopter-leszállóhelyre, 2026. január 5-én (Fotó: REUTERS/Eduardo Munoz) – Hétfő reggel, idehaza, a Klubrádióban ki ruszofóbiás, heherésző gyűlöletkeltéssel, ki emlékezetkieséssel reagált Venezuela megtámadására. De más szerkesztőségekben sem találták meg a hangot az események kommentálásához. Miként a politikai közeget is, jórészt az Európai Unóban is, fogva tartják az Egyesült Államokkal kapcsolatban táplált illúziók, illetve érdekviszonyok, lekötelezettségek. A valósággal való szembenézéshez szeretne hozzájárulni az alábbi cikk.
Szavakat is alig találok a cinizmus, a részvétlenség ekkora fokára. A Klubrádió Ötös című műsorában, 2026. január 5-én, reggel 10 óra után Venezuela USA általi lerohanását is arra használta fel Para-Kovács Imre, hogy ironizáljon Szíjjártón, majd Putyinon, s közben magasztalja a hivatalosan „rendteremtő katonai művelet”-nek nevezett akciót. Merthogy szerinte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, 2023-as venezuelai látogatásán úgymond
„csattogtatta a bokáját Maduro elnöknek, viszont arra felhívta a figyelmet, hogy mindkét kormánynak rendkívül fontos országának szuverenitásának az ő megvédése. A szuverenitásuk annyira fontos nekik, hogy nagyon. Majd ezt követően ugye – hehehe…– tudjuk, hogy mi történt, Egyrészt arról beszélgettünk itt a hírszerkesztő kollégával, hogy azért – hehehe – mennyire idegesítő lehetett most így a Vlagyimir Putyinnak, hogy amit ő négy éve próbál megcsinálni, azt ugye négy óra alatt megcsinálták az amerikaiak. Hát nem mondanám, hogy ez alapján az orosz titkosszolgálat teljesítményének éppen a csúcsát nyomja. Megmutatta most ezt Donald Trump, hogy kell rendesen bemenni, kijönni, és közben magunkkal vinni egy elnököt. Ott rontották el az oroszok, szerintem, hogy gyalog próbálkoztak ezzel. Az sokkal lassabb, az a baj, merthogy gondoljunk csak bele: Kijev ugyebár az orosz határtól eléggé messze van, s emiatt talán már úgy félúton is észrevették őket, hogy baktatnak ezzel a céllal a főváros felé. Ezt Donald Trump emberei jobban megoldották. Nyilvánvalóan Donald Trumpnak ebben a szerepe az volt, hogy menjünk, menjünk, menjünk. És az infantilizmusnak is csodálatos példája volt, hogy a testkamerák felvételeit így élőben nézte, biztos rendkívül jól szórakozott. És hát ezúton szeretném részvétemet kifejezni annak a harminc valahány kubai testőrnek, akiket úgy kaszáltak le az elején, hogy nem sokat kérdeztek tőlük, hogy elnézést jó napot kívánok, kezeket fel! Ez a része elmaradt a dolognak. Őket, szerintem, ahogy látták őket, már lőtték is agyon, és van egy venezuelai elnökük. Nem tudom. Az oroszok ebből a szempontból következetesebbek. Ők nem tartanak maguknál ilyen elnököket, lásd cári család, mert tudják, hogy később ez csak problémát okozhat, mikor azt mondja valaki, hogy jaj, de jó lenne kiszabadulni. Ők azért halomra lőnek mindenkit, akit elfognak. Ezt az amerikaiak ugyan nem teszik meg, úgyhogy lesz egy elnökük egy pincében, ami hát, hogy is mondjam, egy picit kockázatos elfoglaltság. Szóval, ez történt itt a világpolitikában…”
Ne tessék nekem azzal jönni, hogy nincs humorérzékem! Ha nincs, hát nincs, de annak legyen mondva, aki ezt az egyik szavának a másikkal ellentmondó, gusztustalan, ruszofóbiás, heherésző, embertelen gyűlöletkeltést humorizálásnak tekinti. Akárhogy is forgatom, a magát a liberalizmus jegyében a szabadság, a demokratizmus magyarországi hangjaként aposztrofáló rádió műsorvezetője, egyik hírszerkesztőjével egyetértésben azt bizonygatta 2026 januárjának első hétfőjén: bármilyen eszköz megengedett más országok földbe döngöléséhez, csak ügyesen kell csinálni.
Néhány értékes, az intellektust megmozgató műsor kivételével jókora véletlennek kellett bekövetkeznie, hogy ilyen sokkoló szöveget halljak ezen a csatornán. Ugyanis régóta tudatosan kerülöm a szószátyárkodó, magukat mindenben illetékesnek érző, valójában felszínes, a felszínességet érzelmekkel palástoló, egyoldalú közlésekkel, nem egyszer hazai és nemzetközi ügyekben egyaránt uszító szövegekkel operáló műsorkészítők szózuhatagait. Az ilyenek pártatlanságukkal, úgynevezett objektivitásukkal, az események többoldalú megvilágításával kérkednek, miközben gátlástalan propagandistákként viselkednek. Félreértés ne essék, szerintem sem csak a Klubrádióban tanyáznak hasonlók, akik tovább mérgezik a politikusok miatt egyébként is kénköves légkört, táplálnak előítéletességet sok-sok ember agyába.
A magyar politikai és médiatér minden szegletében hangoskodnak ilyenek. Ezért is osztom Böröcz Józsefnek, az Egyesült Államokbeli Rutgers Egyetem emeritus professzorának véleményét, amit a Facebook-oldalán tett közzé ugyanezen a napon: „Olvasva, nézve, hallgatva, mit voltak képesek a magyar kommentátorok mondani Venezueláról (az USÁ-ról stb.) az elmúlt 2 napban, szinte tapintható a magyar közélet teljes, totális informálatlansága, tudatlansága és a mindent átlengő, penetráns szolidaritáshiány – még a hozzánk hasonló helyzetű (így pl. latin-amerikai) országok vonatkozásában is.”
Igen. A helyzet szinte reménytelen, hiszen egy igaz magyar, legyen bár vidéki vagy budapesti belvárosi, hogy mást ne mondjak, kézzel-lábbal tiltakozna már a gondolatára is az ellen, hogy a mi kies hazánk helyzete hasonló lenne valamiféle dél-amerikai államféléhez. De hogyne tiltakozna, mikor folyamatos agymosásban van része. Aznap reggel, ugyancsak a Klubrádióban, közvetlenül Para-Kovács épületes eszmefuttatása előtt, a Reggeli személyben, Szénási Sándorral beszélgetve maga a nagy Kéri László politológus, önmaga eddigi szólamaival szembe menve szólított fel arra, hogy
„Ne legyünk már vakok! Olyan mértékben emelkedett meg Amerika presztízse, súlya, fenyegető jellege az elmúlt egy évben, amire mi, már hetvenen túliak sem nagyon emlékezhetünk. Amikor ’91-ben megbukott a Szovjetunió, az volt, hogy vége a kétpólusú világnak, és egypólusúvá lesz. Sokan bele is törődtek sokáig. Amerika egy jó pedigréjű demokrácia, mindig segítette (sic! – KDL) a demokratikus átmenetet mindenütt a világban. Hát most rá kell döbbenni arra, hogy ennek az egypólusúságnak van egy haláltánc jellege a többpólusúsággal szemben. Egy végjáték. Amerika még egyszer megmutatja az erejét a világ egésze számára, hogy tudjátok ám, merre, hány méter, hogy kivel kötözködtök. Nem emlékszem arra, hogy Amerika ilyen erővel törekedett volna arra, hogy odadörgölje mind az öt kontinens orra alá, hogy vegyétek tudomásul, hogy egy úr van a világban, egy akarat van a világban. (…) Persze, tágabb értelemben az is egyik olvasata lehet ennek, hogy nagyhatalmak bukás előtt szoktak így viselkedni…”
Sokakban talán tudathasadást váltanak ki ezek a szavak. Főleg azért, mert Kéri azok közé tartozott, akik – miként erre kedélyesen utalt is – mindennek ellenkezőjével ámították a sokaságot. Nincs nagy kedvem hozzá, de ha jóhiszemű vagyok, talán önmagát is mindig meggyőzte arról, hogy amikor akár a rendszerváltások előtt, akár utána, az USA-hoz közelebbi és a tőle távolabbi országokban Washington nevében államcsínyeket, népirtásokat, emberek százezreinek földönfutóvá tételét hajtották végre, ezek a jó győzelemre juttatása érdekében szükségszerű áldozatok voltak. Csak ezzel tudom magyarázni, a politológus szövegében tetten érhető többszörös emlékezetkiesést.
Az igazán nagy baj persze az, hogy ezzel nagy tömegeket befolyásolt. Most pedig ugyanúgy meg van zavarodva, mint a fentebb említett Para-Kovács. Hiszen a vele folytatott beszélgetés elején még Kéri is csodálatát fejezte ki a CIA és a Pentagon rendteremtő műveletének professzionalizmusa miatt, majd a legteljesebb megnyugvással, már-már elismerősen kommentálta, hogy – „ha lehántom a diplomáciai, a nemzetközi jogi sületlenkedéseket” (sic! – KDL) – akkor micsoda értékekhez jut az USA, s annak energetikai óriásai. Egész Latin-Amerikát harapófogóba lehet fogni a kínai tőkebehatolással szemben… (sic! – KDL)
A sztárpolitológus mintha az adásban eszmélt volna rá arra, hogy mint mondta, a venezuelait megelőző számos esemény is „része annak a nagy átfogó játszmának, amely a háttérben már hosszú ideje zajlik, hogy kié a jövő, Amerikáé vagy Kínáé, de erről a lepel, mióta Trump kormányozni kezdett, lehullott. Szinte minden lépest csak ezzel magyarázhatunk, hogy Amerika lázasan igyekszik elébe menni az előre tolt kínai helyőrségeknek, akár gazdasági, akár diplomáciai, akár katonapolitikai értelemben.” Mit ne mondjak: csak a Bekiáltásban az elmúlt években több cikk jelent meg a világ átrendeződéséről, ennek okairól, s az utóbbi hónapokban arról, hogy Trumppal kivételesen agresszívvá vált a washingtoni kormányzati magatartás. Legutóbb, a december 17-ei, a Az Amerikai Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiája (National Security Strategy of the United States of America, November 2025) címet viselő dokumentumnak főként az európai vonatkozásokat elemző, 1386. számú cikkem végén többek között azt írtam, hogy
Washington nem adja fel az erőpolitikát, az erőltetett ütemű fegyverkezést. Mi több, a békét is az erő révén akarja megteremteni, garantálni. Ez fejeződik ki a IV. fejezetben, a nemzeti érdek körülírása után másodikként kiemelt, a „Béke az erő révén” jelszóba sűrített gondolatban. Miként az ukrajnai rendezés washingtoni forgatókönyvét is ez a szlogen fémjelzi.
A Stratégia készítői nem kerteltek: a gazdasági erőfölényt szankciókkal, állami támogatásokkal, felvásárlásokkal, vámpolitikával, a külföldi tőke vonzásával, a versenytársak ellehetetlenítésével kívánják elérni, illetve ehhez kapcsolódva az amerikai értékrendet, szellemiséget, ethoszt továbbra is „puha hatalmi” eszközökkel – filmekkel, zenével, fesztiválokkal, médiumokon keresztül, oktatási programokkal – közvetíteni. És mindezt, velük azonos súllyal, egyre modernebb fegyverekkel, erőteljes hadseregfejlesztéssel kívánják nyomatékosítani.
Kéri László, s a hozzá hasonlók azonban most csodálkoznak rá erre. Amiről pedig a rendszerváltoztatás óta végképp nem szólnak, hogy mindez a kapitalizmus szükségszerűen bekövetkező, mindig törvényszerűen háborúkba torkolló tulajdonsága. Manapság, itthon csak a maroknyi kapitalizmuskritikus, társadalmi baloldali parlamenti párt nélkül maradt, tehát elszigetelt, magyarországi elemző próbálja felhívni a figyelmet erre az összefüggésre, amivel az előző rendszerben diplomát szerzett, tehát a marxizmus-leninizmusból levizsgázott megannyi értelmiségi eredetileg tisztában volt, csak azóta a tudata mélyére temette.
A maroknyi kisebbség erőtlenségéből következően viszont lényegében visszhangtalanok a figyelmeztetések. Merthogy a tőkeérdekek által mozgatott politikai és médiaközegben csupán azok kapnak nagy nyilvánosságot, akik nem a rendszer fekélyeként tárgyalják a jelenségeket, az eseményeket, hanem egy-egy túlhatalmi helyzetbe került személy – legyen az miniszterelnök, polgármester vagy gyerekátnevelő-otthoni igazgató – kisiklásaként. Így történik ezúttal is: óhatatlanul azt sugallják a tömegek számára, hogy csupán a Trump-érát kell kibekkelni, s aztán minden visszatér a rendes kerékvágásba. Ja, hogy időközben százak, ezrek, tízezrek halhatnak bele a helyi háborúkba, vagy milliók egy akár minden eddiginél rettenetesebb világégésbe? Hát igen! Ilyen a történelem. Tessék vele megbékélni! Hát, tessék, ha ez kell! #
Kabai Domokos Lajos
