Hosszú hónapok után, mindjárt a választásokat követő hétfő délelőtt üzenetet kaptam ősrégi, ukrajnai újságíró barátomtól, akiről sok-sok évtized elteltével, csupán 2022 után derült ki, hogy nem orosznak, hanem ukránnak tartja magát. A mostani levél különlegessége, hogy négy év múltán nem ukránul szövegezte, hanem oroszul, ami talán az ottani idők változását is jelzi. Közel a nyolcvanhoz, mintha már nem törődne annyira azzal, hogy

az üzeneteket figyelők megtorlásával kell számolnia, ha az anyanyelvén ír vagy beszél.

Egyébként a nyugat-ukrajnai nacionalisták kormányszintre emelt tobzódásáig senki nem akadt fenn azon, hogy a több tucat nemzetiséghez tartozók közül számosan az oroszt beszélték anyanyelvi szinten. Már csak a vegyes házasságokra tekintettel is, miként ez Oroszország körülbelül kétszáz nemzetisége esetében szintén természetes.

A szöveget átfutva azonnal tudtam, honnan fúj a szél. Az ukrajnai médiumok, nem utolsó sorban a hangadó kormánypárti politikusokhoz kapcsolódó elemzők, már április 12-én este lelkesen taglalták a Fidesz bukását, egyúttal üdvözölték a TISZA-párt győzelmét. Ez bátoríthatta fel a nyugdíjazása után Kijevből H-ba költözött kollégát az engem egyrészt a Szovjetunió Brezsnyev nevével fémjelzett korszakára emlékeztető, másrészt az őszinte szláv melegséget tükröző mondatokra. Íme: 

Miután évekkel ezelőtt – utólag részben a Bekiáltáson is közreadott – enyhén szólva szikár, őt a valósággal keményen szembesítő válaszokat adtam a kérdéseire az Ukrajna területén folyó háború okairól, a nyugati segítséggel kapcsolatos túlzott várakozásainak, a háború gyors befejezésének alaptalan voltáról, mostani, reménykedéssel teli gesztusát különösen nagyra értékeltem. Ám attól tartok, hogy a levél alapján a magyarországi viszonyokkal és az ország környezetében lévők jóindulatával kapcsolatos kívánságait szintén csak a vágy élteti, nem pedig a nagyobb és kisebb hatalmak által meghatározott tények. Válaszom ennek megfelelően volt visszafogott:

Amiről persze ő sem írt soha, én pedig nem firtathatom: mi a helyzet családjának katonaköteles tagjaival, különösképp az általam is ismert, szimpatikus és művelt unokájával. De egyszer talán kiderül ez is. Mindenesetre, két nappal később, egy másik üzenet is elért. Egy Ukrajnában ellenzékinek minősített egyetemi oktatótól kaptam, aki nem akart kollégáihoz hasonlóan bíróság elé, s akár börtönbe kerülni, ezért a Zelenszkij-rendszer elől külföldre menekült. Arra kért, hogy nézzek meg és véleményezzek egy orosz nyelvű, a YouTube-on megtekinthető elemzést, amely szerint „Az EU-t sokkolja, hogy Magyarország új vezetője Oroszországnak játszik”.

Aki ezt állítja, Vlagyimir Vebber (Владимир Вебер www.youtube.com/@VladimirVebber ) oroszországi videó-blogger, aki úgymond 2026 óta leplezi le Brüsszel hazugságait. Főleg nyugati forrásokra alapozott összeállításaiban közreadja mindazt, ami szerinte az EU zárt ajtajai mögött történik – ki blokkol, ki zsarol, ki fizet csúszópénzt, miért nem működnek a szankciók, miközben milliárdok tűnnek el? – mit tudhat Orbán, Meloni, Erdogán, de nem mond el?; egy ellenszavazat és ennyi épp elég…

Ebben, a magyarországi választások következményeivel foglalkozó videó-jegyzetében azt állítja: korai az ünneplés. Huszonnégy óra sem telt el, s három olyan esemény történt, ami teljesen átfesti az előző napi képet.

(1) Még hivatalba sem lépett Magyar, de Brüsszel – s tegyük hozzá: az ebbe a szóba sűrített láthatatlan erők – már megüzente neki 27 pontos követelését. A Financial Times szellőztette meg az állítólag a színfalak mögött elhangzottakat, miszerint az összes adu náluk van, amivel elérhetik, hogy minden követelésük teljesüljön. Tárgyalásokról, párbeszédről szó sincs, csak a legerősebb kártyalapokról.

(2) Magyar Péter sajtótájékoztatójából az alábbiakat idézte:
– Magyarország folytatja az orosz kőolajvásárlást.
– Országa nem fog részt venni az Ukrajnának fizetendő 90 milliárd eurós hitelezésben, és Orbánhoz hasonlóan követeli az ukrajnai magyar kisebbség számára a nyelvi jogokat, amiért Orbánt birodalmi ambíciókkal vádolták.
– Brüsszel eddigi kedvence kategorikusan elutasít bármilyen migrációs kvótát az EU-n belül. Sőt, fenn akarja tartani a szerb határon kiépített kerítést, amiért Orbánt folyamatosan büntették és diktátornak nevezték. Ehhez képest, Magyar azzal vádolta Orbánt, hogy szándékosan hagyott réseket, hogy a migránsok nyugati irányba mehessenek.

(3) Erre Brüsszel bedobta a B-tervet. A szavazásokon az egyöntetű döntés helyett bevezetnék a minősített többség elvét. Ursula von der Leyen azt kínálja a magyaroknak, a szlovákoknak, az osztrákoknak, és perspektivikusan a németeknek, az olaszoknak, a franciáknak, hogy „a házat, ahol laknak, ezentúl a hozzájárulásuk nélkül lehessen átrendezni”. S mindehhez Brüsszel közvetlen adókat is kivetne az EU lakosságára. 

Vlagyimir Vebber szerint Brüsszelben ma George Orwell műveit tanulmányozzák, hogy ötletet kapjanak a demokrácia felszámolásához. A kis Magyarország a pilotprojekt. Rajta tesztelik, hogy a nagyokkal is el lehet-e fogadtatni a centralizálást. Hiszen a jövőben a Magyarországot sújtó intézkedésekre számíthat minden olyan ország – például Németország, ahol a Brüsszelben patás ördögnek tekintett AfD akár kormányzati pozícióba is kerülhet –, ahol neki nem tetsző pártokat juttatnak hatalomba a választók.

Nagyjából ez hallható oroszul a felvételen, ami az Orbán utáni európai „ellenállók” felsorolásával, s azzal a kiegészítéssel zárul, hogy Brüsszel azonnal a végső soron a Fidesz felső köreiből kikerült Magyar Péter zsarolásába kezdett. Az Ukrajnából elmenekült, az EU-tól megváltást váró, hüledező egyetemi tanár kérdésére mi mást válaszolhattam volna: szerintem lényegében pontos a látlelet. Számomra nincs benne új. Viszont sok még a kérdőjel:

(1) Magyart a nyugati globális erők hozták helyzetbe és finanszírozták a kampányát. Ha nem enged a nyugati globalisták Brüsszelben megtestesülő központosítási törekvéseinek, nem teljesíti a 27 pontban megfogalmazott követeléseket, továbbá nem privatizálja azokat a cégeket a nagy nyugati tőkeérdekeltségek javára, amelyeket Orbán államosított, akkor megbuktatják.

(2) Azt tudjuk, hogy Magyar mit mondott a kampányban, de azt nem, hogy mit fog tenni.

(3) Eleve tragikus, hogy a TISZA kétharmados, alkotmányozó felhatalmazást kapott. Ez utat nyithat az önkénynek, ami legfeljebb más színű lesz, mint az eddigi. Ha a kisebb pártok továbbra sem kerülhetnek be a parlamentbe, lehetetlen egyeztetéseken alapuló koalíciós kormány létrejötte, többféle nézet mérlegelése a törvények elfogadásakor, s politikai képviselet nélkül maradnak jelentős rétegek. Ezt egyébként már az 1989–90-ben, a rendszerváltáskor, a nép feje fölött alkotmányozók alapozták meg, s az ebből eredő antidemokratikus helyzet azóta tovább súlyosbodott.

(4) Az ország mióta létezik, vagyis több mint ezer éve a nyugati és a keleties civilizáció között egyensúlyoz. Ez egy földrajzi és történelmi tényezők által meghatározott helyzet, bár erős társadalmi kohézió teremtésével némileg talán lehetne rajta változtatni. Ez azonban mindeddig nem sikerült. Magyarország hol az egyik oldalhoz sodródott, hol a másikhoz, de általában nem a nép döntése alapján, hanem az uralkodó rétegek érdeke szerint. Az azonban aligha változhat, hogy hosszú távú, ezért előnyös szerződések alapján főleg keleti irányból jussunk energiahordozókhoz. Az alternatíva: teljes elszegényedés, leépülés lehet.

Ám egyelőre várjunk egy-két hónapot, s akkor többet mondhatunk arról, hogy a szélsőségesen neoliberális értelmiség és a helyzet összetettségéről mit sem érzékelő diákság, ifjúság, nem utolsó sorban az eddig a Fidesz által kedvezményezett középosztály legmohóbb, a NER-rel hirtelen szembefordult része követeléseinek kielégítésén túl hoz-e a kapitalizmusból következő egyenlőtlenségeket enyhítő, illetve rendezettebb állapotokat elérő intézkedéseket a TISZA-kormány, dacára a világot sújtó válságnak? Bekerülnek-e a látókörébe az egyre inkább a társadalom peremére szorítottak? Tényleg erősíteni fogja-e a demokratikus döntéshozatali rendszert? Beváltja-e mindazt, amit a jegyzetíró kiemelt: pragmatikus alapon akarja kezelni az Oroszországhoz, az Ukrajnához, a migránskérdéshez való viszonyt? Továbbá megszünteti-e a rendkívüli állapotot? Milyen gyorsan, és milyen módon nyúl hozzá a ma alaptörvénynek nevezett alkotmányhoz? S egyáltalán képes lesz-e a sarat állni az Európai Birodalomban gondolkodó Brüsszel nyomásának? A kocka immár el van vetve, az emberek az új kormány első lépéseire várnak. Meg sem fordul a fejükben, hogy ha összefognának, már ma hangot adhatnának elvárásaiknak. Valahogy úgy, ahogyan azonnal nyomásgyakorlásba kezdett a brüsszeli vezetés... #

Kabai Domokos Lajos