Komcsi-, illetve NER- stílusnak minősítette a Facebook Úszók oldalán valaki, hogy a Ripost azt írta Milák Kristófról, hogy úgymond a „kétszeres olimpiai bajnok egy év után úszott újra versenyen. Fő számában olyan gyenge időt ért el, mint amilyet utoljára 16 évesen. A visszatérő Milák Kristóf Nem lesz büszke arra, amit elért”. Na, mármost...

(1) Olyan személyként, aki 75. évében még a szenior magyar úszóbajnokságban versenyez, s aki naponta–kétnaponta megszenved azért, hogy korának megfelelő formában tartsa magát, bármilyen sportteljesítményt nagyra értékelek. Hiszen tudom, hogy még a mi korosztályunkban is előfordul, hogy a hasonló, vagy nálam is több munkát végző és tehetségesebb versenytársam néhány század másodperccel marad mögöttem, vagy megfordítva, de ettől még ugyanolyan tisztelet jár a pillanatnyi vesztesnek, mint a győztesnek. Attól tartok, hogy aki képes lekezelően firkálni, gúnyolódni a sportolók teljesítményén ő maga sosem élt át hasonlót.

(2) A történet azonban, ha lehet, még ennél is ízléstelenebbül folytatódott a hozzászólásokban. Valaki ugyanis így minősítette – magamat tisztességes újságírónak tartva használom ezt a szót – a firkász hozzáállását: »A férgek ott folytatják, ahol abbahagyták... Méltatlan, ahogy bántanak egy versenyzőt. Nem arról beszélnek, ami pozitív, hanem gusztustalan hatásvadász negatív hírekkel próbálnak operálni, lejáratni egy versenyzőt. Remélem, hogy az „elvtársak”, akik ezeket a cikkeket kérik, megrendelik a háttérben, végleg elsüllyednek egy pöcegödörben!!!«

Hoppá! Ha az érthető felháborodás stílusa nem különbözik a megbíráltétól, akkor mi is a különbség a két hozzáállás között? Ráaádsul az emberi (talán lélektani) és szakmai kérdés egyik pillanatról a másikra átcsúszott a gyomorforgató politikai propaganda területére. Ennek nyomán az egyik hozzászóló a komcsi minősítést NER-stílussal kapcsolta össze. Azt sugallta, hogy a TISZÁ-val majd más világ lesz itten, s kifejtette: „jó lenne, ha eltűnne ez a kommunista stílus az úszósportból.”

Fogalmam sincs, hogy mit ért az úszósporton belüli kommunista stílus alatt. Ha csak egyes edzők, szakvezetők nagy port felvert túlkapásait nem, amelyekkel ez a közösség sem tudott mindig megnyugtatóan szembenézni. De hogy ezt a kommunistasággal kellene összekapcsolni, az nekem, enyhén szólva, minimum a megfelelő szókincs hiányára, rosszabb esetben tudatzavarra, tudathasadásra utal. Igaz, ilyen kóroktól sokan szenvednek mostanság. Tisztázzunk hát, az emberi tisztesség hiánya mellett valójában mivel is magyarázhatjuk tehetjük a Ripost firkászának, szerkesztőjének magatartását!

Igen szűklátókörű az, aki nem látja át, hogy a botrányokra építő bulvár újságírás, a kattintásszám-vadászat a profittermelésre kényszerített médiumok sajátossága volt és marad, amíg kapitalizmus lesz. (Ajánlom minimum az amerikai sajtó tényleges történetének, nem pedig a róla messziről jött emberek módjára kizárólag lelkendezők élménybeszámolóinak tanulmányozását!) Így aztán, ha azt gondolja valaki, hogy a mindenből szenzációt kelteni akaró magatartás egyéni újságírói döntés kérdése, nagyot fog csalódni a jövőben is. Egyébként, akik akár az (1)-es, akár a (2)-es pont szerinti megbélyegzésekben részt vesznek – legyen a kiszemelt célpont Milák avagy bárki más – természetesen aljasok. Nem mentem fel tehát a sajtóhiénákat, de látni kell, hogy e tömeges jelenség mögött társadalmi-gazdasági törvényszerűségek munkálnak, még ha ezt komcsi dumának is tekinti valaki. Csakhogy az ilyennek még esélye sincs arra, hogy megértse, mi miért történik, tehát ellene sem tehet érdemben, mert csak az őt újabb hamis ígéretekkel ámítónak csápolásig jut...

Ami pedig Milákot illeti, annak a véleményét osztom, aki szerint „Tudjuk, hogy haragszotok rá – kérdezem, miért is? –, de hagyjátok már békén Milák Kristófot..!” #

(KDL)