Magyar Péter szocialisztikus ígéreteket lengetett be az országgyűlésben, a miniszterelnökké választását követően, 2026. május 9-én elmondott beszédében. Természetesen, ezt a kifejezést nem használta, de beszédének az itt megadott linkkel elérhető felvételének 6:16:56-ik részétől többek között azért bírálta az elődeit, mert az általuk irányított országban

„a profit fontosabb lett az embernél, a természeti környezetnél és a helyi közösség biztonságánál”.

Szóljon neki valaki, hogy a kapitalizmus már csak ilyen: a profit érdekében elszigeteli az egyént, megsemmisíti a közösségeket, és feléli a természeti környezetet. Az ezzel kapcsolatos irodalom tengernyi. De ingatag lábakon áll az a vágya is, aminek 6:06:45-től adott hangot, hogy „minden magyar ember valódi polgára legyen ennek a hazának. Ne csak a gazdagok, ne csak a befolyásosak, ne csak a politikailag hűségesek, hanem mindenki, aki ebben az országban él, dolgozik, gyermeket nevel, adót fizet, remél és jövőt szeretne magának. (…) Polgár a sükösdi tamburás kisfiú (…), mert neki is a legjobb iskola jár, a legjobb tanár. És neki is ugyanaz az esély jár a boldogulásra”.

Természetesen így is felfogható az (állam)polgár mibenléte, de azért ez elég távol áll a polgárnak eredetileg a középkori városok kiváltságokkal rendelkező osztályára vonatkozó értelmezésétől. Akárcsak attól, hogy Nyugaton, a 18-19. századtól kezdve azt a személyt tekintették polgárnak, aki a munkát, a munkáltatást, a pénztermelést az isteni parancsolatok szerinti hivatásnak – szemben az addigi és a más kontinenseken kialakult felfogással –, az üdvözülés feltételének tekintette. Ehhez belülről irányítottság, a másoktól való függetlenségre törekvés, nagyfokú öntudat kellett társuljon, s érvényre juttatásához aktív közéleti részvétel.

Ám legyen! Az újabb felfogás szerint tekintsünk csupán passzív szereplőként a polgárra, akitől távol áll a közéletben való folyamatos részvétel. Megelégszik azzal, hogy négy-ötévenként szavazati jogával éljen, egyébként pedig képviselőire bízza, hogyan döntenek életkörülményeiről. Teljesíti továbbá adófizetési kötelezettségeit, s csaknem zokszó nélkül tudomásul veszi, hogy az ily módon a központi költségvetésbe befolyt irdatlan összegeket  a döntéshozók szinte kényük-kedvük szerint osztogatják. Nem mellesleg, maguk is jól élnek belőle!

A mára elfogadott gondolkodásmód és gyakorlat szerint Magyar Péter alighanem ilyen alapon sorolta a polgárok közé a nevelőotthonból megszökött gyermeket, az anyagi gondokkal küzdő, négygyerekes édesanyát, a nélkülöző nyugdíjasokat, a vidéki gazdákat, a fiatal vállalkozókat, a tanárokat, az ápolókat, a rendőröket, a tűzoltókat, a mentősöket, a szociális munkásokat, a határon túli magyarokat, a külföldre kényszerülteket, a másféle politikai nézeteket, hitet vallókat, akiket szerinte nem érhet hátrány amiatt, hogy milyen családba, melyik településen születtek, mert mindenkinek jár a biztonságos nyugdíj, az időbeli egészségügyi ellátás, az elérhető háziorvos és a kórházi ápolás. Mint mondta: a bölcsőde, az óvoda, az iskola legyen a felemelkedés kapuja, a dadus, az óvónő, a tanár megbecsült ember lesz. Kijelentette:

„Olyan országot szeretnénk építeni, ahol a munka ismét tisztes megélhetést biztosít. A bérek felzárkóznak az európai szinthez”.

Hát persze, hogy mindezt megbabonázva hallgatták és hallgatják a választói! Hogy aztán a válsággal küzdő kapitalizmus viszonyai között ennek már a jóléti társadalmakban is egyre kevesebb a realitása, a félperiférián, amelyhez Magyarország is tartozik, pedig semmi. A hatalom zsonglőrei úgy vannak vele: a csalódott tömeg mindezzel ráér pár év múlva szembesülni, nem kell őt a valósággal szembesíteni. Ugyanis, ha valóban így történne, akkor tényleg lehetne rendszerváltásról beszélni – a kapitalizmus szocializmussá alakításáról.

A propagandaszólamokkal ellentétben ez akkor következhetne be, ha a magántőkére alapozott mai társadalmi-gazdasági formációt, ahol a piaci folyamatokat végső soron az egyenlőtlenségek mozgatják, az újbóli tömeges államosítás révén úgy alakítanák át, hogy az állam által központosított javakból mindenki csaknem egyformán részesülhetne szociális-jóléti és egészségügyi ellátásban, s juthatna képességei, szorgalma szerint, ha erre a családja nem képes, akkor tanárai ösztönzése, erőfeszítései alapján színvonalas közoktatáshoz az egyetemig állami költségen, ahogy ez gyakran még négy évtizede is történt nálunk.

Nekem semmi kifogásom sincs a gondoskodó állam éthosza ellen. Sőt! Az idősebb nemzedékhez tartozóként megtapasztaltam már a hasonló, bár akkor sem mindig igazságos viszonyokat az államszocializmusban, amelynek révén kezdetben sok-sok áldozattal, de idővel mégiscsak hatalmas tömegek emelkedtek ki a nyomorból, a szegénységből. Így alapozták meg utódaik, a mai derékhad és az ő gyerekeik, unokáik társadalmi felemelkedését, az addigi osztálykorlátok áttörését, mígnem idővel kiderült, hogy egyrészt belső okok, másrészt az emberi telhetetlenség miatt korlátokba ütközik a szándék. Pláne, hogy a világ nagyobbik részén akkor is a kapitalizmus volt az úr, az 1989–90-es években, újbóli tragédiáktól kísérve, megtörtént

az akkor okkal rendszerváltoztatásnak nevezett fordulat, vagyis az állami tulajdon magánkézbe adásának, a kelet-európai kapitalizmusoknak az alapja.

Bármi is hangzik el a politikusi szónoklatokban, nem valószínű, hogy a történteket vissza akarná csinálni Magyar Péter. Akkor meg csupán propagandafogás a rendszerváltás emlegetése. Különösen azért is, mert az erőforrásokból kifogyott, ezért mély válságba került nyugati kapitalizmus miatt, a világátrendeződés viszonyai között legfeljebb szándék lehet a 3 millió szegény felemelése, a létminimum alatt élő 800 ezernyi nyugdíjas helyzetének javítása, a nélkülözésben és társadalmi kirekesztettségben élő 400 ezernyi gyermek sorsának jobbá tétele, amiről a frissen beiktatott miniszterelnök a felvételen 5:33:50-től beszélt. Ehhez képest tisztességesebb lenne, ha következetesen például „újrakezdésről” beszélne, miként el is hangzott néhányszor ez a kifejezés a székfoglalójában. Vagy még inkább, kormányzási módszerváltásról. Persze, ez nem szólna akkorát...

Attól tartok, hogy a kapitalizmus felé sodródás, a kelet-európai vadkapitalizmusba megérkezés, a centrumországok elsöprő tőkeereje, a nyugati piacszerzés következtében, a csak Magyarországról 800-900 ezer képzett dolgozó elszipkázására visszavezethető három–négyévtizedes folyamatokat aligha lehet nemhogy néhány hónap, de néhány év alatt sem megfordítani. Ehhez forradalomra lenne szükség, aminek esélye nulla az adott körülmények között. Az újdonsült kormányfő nem is említette ezeket az összefüggéseket.

Konzervatív neveltetéséből, életkörülményeiből, képviselői tanácsadói szerepéből következően, majd brüsszeli diplomataként, miniszterelnökségi középvezetőként, külügyminisztériumi munkatársként, állami cégek vezető tisztségviselőjeként, banki és tőkealapi vezetőként, a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként a NER-be való beágyazottságából eredően igencsak tehetőssé vált emberként miért is tette volna? Ezért a társadalmi-gazdasági viszonyok mélyelemzése helyett, önvizsgálat és önkritika nélkül, a mindenkori új főnöknek másutt és máskor is ajánlott recept szerint, csupán elődeinek korrupciójára, harácsoló magatartására, az ország értékeivel való felelőtlen bánásmódjára vezette vissza, hogy

– évente több tízezer ember hal meg, mert úgymond kivéreztették az egészségügyet,
– 900 ezer embernek nincs saját háziorvosa,
– hónapokat kell várni egy vizsgálatra,
– nálunk az emberek öt évvel rövidebb ideig élnek az európai átlaghoz képest,
– az oktatás egyre inkább a társadalmi különbségek újratermelődésének eszköze lett, nem pedig a felemelkedésé,
– a felnőtt magyarok fele 300 ezer forintnál kevesebből kísérel megélni,
– a lakhatás a fiatal családok százezrei számára vált elérhetetlen luxussá…

„Olyan országot örököltünk, ahol az állam saját polgárai helyett egy szűk politikai és gazdasági elit meggazdagodását segítette elő, miközben 1000 milliárdok tűntek el alapítványokból, a Nemzeti Bankból, túlárazott és a felesleges beruházások miatt is” – mondta Magyar Péter.

Való, való, való. De tényleg való? Első pillantásra is nyilvánvalóan sok ebben a csúsztatás és az egyoldalúság. Később azonban Gulyás Gergely még az Orbán-kormány miniszterelnökséget vezető minisztereként Szalai Piroskának a Magyar Péteri állítások tételes cáfolatait ajánlotta a közvélemény figyelmébe. Mondjuk, Balásy Gyulának a túlárazott állami hirdetések miatti bíróság elé állításával kapcsolatos felvetések miatt én azt is megkérdezném: vonatkozik-e ez arra az esetre is, amikor Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezetőjeként 1 milliárd forintos hirdetési megrendelést juttatott a Fidesz-kampányokat szervező Balásy cégének?

Egyszóval, következetes, őszinte értékelés híján nem kerekedhet ki mindebből az igazság. Még ha a jó szándékot nem is kétli az ember, a polgár kifejezés felszínes használatából a kapitalizmuskritika hiányából, s annak elhallgatásából, hogy bizony a TISZA-szavazók jelentékeny többsége maga is kisebb-nagyobb előnyökhöz jutott a rendszerváltozás után rohamosan sokszorosára nőtt társadalmi egyenlőtlenségek következtében. Hogyan másként, a kevésbé szerencsések, a hozzájuk képest hátrányból indultak rovására. Ráadásul, sokan, s nem csak a mérhetetlenül meggazdagodottak, kisebb-nagyobb ravaszsággal is növelték előnyüket a többséghez képest. Ebből pedig nem jöhet ki más, csupán hitegetés.

De van itt további ellentmondás is. A kapitalizmuskritikus baloldali Schiffer András ügyvéd, a Lehet Más a Politika párt egyik alapítója, egykori országgyűlési képviselő, frakcióvezető az ÖT című YouTube-csatorna május 8-ai vendégeként úgy beszélt a TISZA név körül formálódó politikai-gazdasági elitről, amely a globális és a hazai tőkefrakciók kiegyezése révén alakult ki, illetve alakulhat ki. A most létrejövő kormányban az előbbiek közé tartozik legalább három személy is. Ők olyan cégektől jöttek, amelyek fő tulajdonosai között nemzetközi magántőke-alapkezelők vannak. A New York-i központú globális pénzügyi óriás, a BlackRock Inc. és a Vanguard Group, a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője.

Mindenekelőtt azonban emlékeztetek arra, hogy a beiktatási beszédnek a külföldi tőke benyomulását ostorozó részével ellentétben, a WikiPedián olvasható életrajz szerint Magyar Péter „társasági, kereskedelmi és versenyjogi területen segítette multinacionális vállalatok magyarországi beruházásait”. Bujdosó Andrea Anna, aki a TISZA-párt 141 fős országgyűlési frakciójának vezetője lett, s korábban a Fővárosi Közgyűlés, azon belül a tulajdonosi bizottság tagjaként, pártjának az ottani frakciójában rendet tartott vezetőként vált ismertté, ezt megelőzően a Shell Hungary Zrt.-nél több helyi és nemzetközi vezető pozícióban bizonyította megbízhatóságát.

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Shell globális ügyvezető alelnöke volt 2014 és 2024 között. Kármán András, a TISZA költségvetési és adópolitikai szakértője pénzügyminiszteri tárcát kapott az új kabinetben. Az Orbán-kormány Nemzetgazdasági Minisztériumában adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkár volt, majd 2011. december 1-jétől 2014-ig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatóságában a Magyarországnak járó helyettes igazgatói poszton szerzett tapasztalatot. Később Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójánál, az Erste Group Bank AG-nál töltött be vezetői állásokat.

Bár ebben a felsorolásban is vannak átfedések a külföldi, illetve a hazai burzsoáziához való kötődésben, de a meghatározó inkább a nemzetközi szál. 

Ez önmagában nem minősítés, csupán közlés. Ám ugyanígy érdemes tisztában lenni az egyértelműen hazai vonatkozású tényekkel is. A TISZA által kijelölt házelnöknek, Forsthoffer Ágnesnek az országgyűlési szavazások irányításában lesz meghatározó szerepe. Nem mellesleg, ha üresedés támad az államfői poszton, ideiglenesen ő tölti be ezt a tisztséget is. A kádári nómenklatúra-burzsoázia második generációjához tartozik. Apja a füredi hajógyár és a Talajerő-gazdálkodási Kft. korábbi igazgatója volt, s a privatizáció során szerzett vagyonra alapozta azokat a cégeket, amelyeknél Forsthoffer is vezető beosztásokban dolgozott.

A Talajerőgazdálkodási Kft. Pénzügyi igazgatójaként része volt egy 100 millió forintos, vissza nem térítendő állami támogatás megszerzésében. E társaságnak 2012 óta ügyvezetője, mellette édesanyja és öccse, Forsthoffer Ferenc a vállalat vezetői. A család 2006 őszén megszerezte a korábbi kínai tulajdonosoktól a balatonfüredi Hotel Margaréta szállodát, ahol 2006-tól igazgatóként dolgozott a most országgyűlési elnökké avanzsált politikus. Mellette ügyvezetője (volt?) a négycsillagos szállodát üzemeltető Fortrend Hotel Szállodafejlesztő és Szolgáltató Kft.-nek.

Bóna Szabolcs leendő agrár- és élelmiszergazdasági miniszter úgy lett a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. igazgatója, hogy apja, aki az utolsó kádári országgyűlés téesz-elnök tagja volt, az általa vezetett téeszt részvénytársasággá alakította. Ismételten leszögezem: mindezt csak a tények kedvéért. Annak érzékeltetésére:

ne ámítsa magát senki azzal, hogy mindazoknak, akik akár a nemzetközi, akár a hazai tőkeérdekek képviselői közül most a TISZA révén emelkedtek azokra a posztokra, ahonnan a törvényalkotáson keresztül meghatározó alakítói lesznek az ország sorsának ne lett volna közük ahhoz, ami mára kialakult Magyarországon.

Megjegyzem, ilyen előélettel nem várható ezektől a személyektől, hogy először, másodszor és harmadszor is ne a tőkeérdeket képviseljék a kormányban és az országgyűlésben. Ugyanis, bármit hadováljanak is össze a mostani rendszerváltásról ők maguk és médiabeli szálláscsinálóik, aztán leginkább azok, akik leginkább külföldről a milliárdokat dobtak össze  Magyar Péter felfuttatásához és költséges kampányához, akik helyzetbe hozták őt és kormányának meghatározó tagjait, nyilvánvalóan nem a kapitalizmus felváltására adtak nekik felhatalmazást. Szocialisztikus intézkedésekre csak oly mértékben kerülhet sor a Magyar-kormány alatt is, amennyivel még meg lehet előzni a kontrollálhatatlan tömeglázadást…

Természetesen, az olvasó ellenem vethetné: ne várjam egy politikustól, hogy ne akarjon reményt kelteni, még ha ez illúziók ébresztésével is jár! Nem is várok ilyet. Fentebb csupán a magam számára próbáltam meg utat vágni annak az ígérethalmaznak a szövevényében, ami 2026. május 9-én hangzott el a parlamentben. A Bekiáltásban bármilyen témát is érintettem, mindig ezt tettem. Mert idővel rájöttem, hogy mások elemzései mögött általában elfogultság, részrehajlás bújik meg. Jobban járok tehát, ha ezúttal is magam rakok össze az információtöredékekből egy olyan képet, amit legalább a saját nézőpontomból logikusnak tarthatok. Előre is elnézést mindenkitől, aki olvassa, s aztán majd kiderül, hogy én is félreértés áldozata lettem.#

Kabai Domokos Lajos