Ha csak rápillantott valaki, óhatatlanul a szívéhez kapott: lehetetlen, hogy már most bekövetkezett az, amit eddig a német politikusok vérmesebb része is csak 2030-ra tett – Berlin ismét háborúba keveredett Moszkvával. Persze, az első rémült pillanat után kiderül: nem a mai német hadsereg, a Bundeswehr katonái láthatók a felvételen, hanem a náci birodalom szárazföldi ereje, a Wehrmacht életerős, derűs hadfiai, akiknek hátterében gabonatábla sárgállik, a távolban bokrok, facsoportok, egy erdősáv zöldje, köztük két felgyújtott épület lángcsóvái, belőlük égre törő füstoszlopok.

A szerkesztők az alcímben helyesbítettek: nem Oroszországról, hanem a Szovjetunióról van szó. Az összeállítás aktualitása: „Ver 85 Jahre überfiel Nazi-Deutschland die Sowjetunion”, azaz „Nyolcvanöt évvel ezelőtt a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót”. Ám ez az egész így eléggé vérfagyasztó. Beleillik abba a játszmába, amivel a nyugat-európai vezető réteg lassan hosszászoktatja a tömegeket egy újabb nagy háború gondolatához. Már amennyiben nem folyik máris ez a háború, bár az eddigiektől eltérő módon. Proxy-, tehát helyettesítő háborúként

Ukrajnába kihelyezve, két szláv népet egymás ellen kijátszva, a Donyec-medencei orosz lakosságot 2014 és 2022 között ukrán banderista-fasiszta félkatonai alakulatokkal, majd a hadsereggel támadva, közben – Angela Merkel emlékiratai szerint is – Ukrajnát egy Oroszország elleni háborúra felfegyverezve-felkészítve, az orosz hadsereg támadását 2022 februárjától kiprovokálva, s mintegy 1200 kilométeres arcvonalon hosszú, felőrlő jellegű regionális összeütközésekbe bonyolódva, újabban Ukrajna nyugatabbra lévő térségeinek elsősorban katonai, hadiipari és infrastrukturális célpontjait mind sűrűbb drón- és rakétatámadásoknak kitéve, illetve Oroszország mélységi területei ellen, ma már – a Zelenszkij által nyilvánosságra hozott koncepció jegyében – egyre inkább kifejezetten civil célpontoknak,  lakóházaknak, iskoláknak, kollégiumoknak, zsúfolt közutaknak, gyerekeket szállító autóbuszoknak a NATO-országok által finanszírozott, a NATO-erők által biztosított és célra vezetett pilóta nélküli eszközök, rakéták bevetésével.

Ennek alapján talán azoknak a szakértőknek lehet igazuk, akik azt állítják: miközben még Oroszországban és Ukrajnában sem fogta fel a lakosság egésze, Európa más részein aztán végképp nem, valójában ez már maga egy új típusú háború, amiben a Nyugat – a több évszázados előzmények után – újból megpróbálja térdre kényszeríteni Oroszországot, hogy ezúttal az elsősorban a Zbigniew Brzezinski által kidolgozott doktrína alapján megszerezze az erőforrásait. (Hogy ehhez kapcsolódva Washington globális céljait itt és most ne is részletezzem.) Ebben az új típusú, hibrid háborúban az információs hadviselés soha nem látott hatékonyságú eszközéhez jutottak a hadviselő felek, főleg Washington a globális hálózatokat működtető amerikai techcégeken keresztül.

A felhasználók adatainak milliárdjaival dolgozva sikeresen folyik a démonizálás, a dezinformálás hamis hírek, képek, képsorok gyártásával és ezeknek az új tömegkommunikációs eszköz, a szociálisnak, tehát közösséginek mondott – valójában antiszociális – digitális platformokon való terjesztése, a levelező rendszereken gyanútlan civilek, köztük kamaszok ügynököknek való beszervezése, tőlük katonai jellegű információk gyűjtése, akár áruházakban, társasházakban, pályaudvarokon kisebb merényletek elkövetésére is rábírva őket. Így az internet a háború megvívásának minden eddiginél fontosabb tényezőjévé vált.

Ha belegondolok, ehhez képest a Spiegel mostani „trükkös” eljárása a tudatipar régi eljárásaihoz tartozik, ám óva intenék a lebecsülésétől. Ha másra nem, a kisebb adagokban sokkolásnak ez a módja alkalmas arra, hogy bizonytalanságérzést keltsen a sokaságban. Ahogy egyik minapi cikkemet elkeseredve kommentálta valaki a Facebookon: „Olyan zavaros minden”. De nem válaszolhattam mást: „Mindig sokféle érdek ütközik, csak a tudatipar egyszerűsíti le a valóságot, szurkolói attitűdöt kialakítva a tömegekben, leszoktatva őket az elemzésekről, hogy ezzel tetszés szerint terelgethessék őket a háttérbeli csoportok érdekeinek megfelelően. A Facebook-dühöngő pro és kontra buborékjai ezt tükrözik.” Vagyis a cél

talaját vesztett tömeg kialakítása, amit aztán gond nélkül bele lehet sodorni a hadiipari részvényeseknek extra profitot hozó, az állami forrásokat felemésztő fegyverkezés támogatásába, ezen túl pedig a háború szükségszerűségének elfogadásába.

Az internetes manipuláció a legtöbbször arra épül, hogy a befogadás a címszavak villanásszerű megjelenésén keresztül történik. Ami ezen túlvan, azzal gyakorlatilag nem találkoznak a digitális tartalmak sebes pörgetésére alapozó töredékhír-fogyasztók. A Spiegel esetében azzal, hogy a főcímbe nem a Szovjetuniót, hanem Oroszországot írták, tudat alá beépülő módon ható, akár későbbi asszociációkhoz teremtik meg a táptalajt. Ebben a befogadói közegben a többség számára már-már szakértői kérdésnek számít, amit a német hírmagazin eljárásának bírálói többek között szóvá tettek, hogy figyelmen kívül hagyták Ukrajna, Fehéroroszország és más köztársaságok háborús áldozatait.

De az a közlés is csak egy viszonylag szűk körhöz juthat el a hírmagazin belső oldalairól, mert a nem előfizető többség nem lapozhat oda, hogy az „Eltemetett bűntudat” alcím alatt, a szerkesztők tisztességes minősítése szerint a náci Németország Szovjetunió elleni támadása kíméletlen megsemmisítő háború, a történelem legbrutálisabb konfliktusa volt. Bár az összeállítás szerzői kendőzetlenül írtak a Wehrmacht tömegesen elkövetett bűncselekményeiről, beleértve a tömeges kivégzéseket és a hadifoglyok tudatos megsemmisítését, s rámutattak a háború után eltitkolt több millió német katona személyes felelősségére, idáig aligha jut(hat)nak el az olvasásban azok, akik egybekezdéses szövegek befogadására szocializálódtak. Ők arról sem fognak értesülni, hogy

a háborúban, becslések szerint 27 millió szovjet állampolgár halt meg, akiknek több mint fele kifejezetten civil volt. A Szovjetunó elfoglalt területein több mint 2 millió zsidót pusztítottak el. Körülbelül 5 millió embert – ukránokat, oroszokat, lengyeleket, fehéroroszokat és baltikumiakat deportáltak Németországba, ahol a robot, a kényszermunka brutális körülményei miatt sokan kimerültségtől haltak meg.

Magyarországi tapasztalataim alapján kifejezetten meglepetésként ért, hogy a Spiegel Facebook-oldalán elém került kommentekben többen felháborodtak ugyan a címlapszerkesztők eljárásán, de nem volt hazaárulózás, Putyin-csicskásozás és hasonlók a bírálatokban. Volt, aki a főszerkesztő felmentését követelte, mert a Sziléziából Németországba menekült rokonai, s ő maga, aki 1958-ban született nem osztja azt a nézetet, hogy ez az ő háborújuk lett volna Oroszország ellen. Más a Spiegel színvonalának tartós zuhanását tette szóvá az eset kapcsán. Megint más arról értekezett: nem akar háborúzni Oroszországgal, s tiltakozik az ellen, hogy a nevében ilyet kezdeményezzen valaki.

Nem állíthatom, hogy nem lehettek ott más jellegű hozzászólások is, hiszen az idézetteket az algoritmus sodorta elém. Mindenesetre ismételten le kell szögeznem: bár alapvetően tisztességes az elemzés, a manipulatív hatás–befogadás említett mai sajátosságai miatt a címlap üzenete éri el a nagy többséget. A tények, az észérvek a sokasághoz nem jutnak el, pedig hogy mennyire nagy szükség lenne erre, azt a szerzők is érzékeltették az elemzésükben, amikor felvetették a korábbi helyzet megismétlődésnek lehetőségét. Mint írták:

a háború emléke ismét politikai kérdéssé vált Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt. Oroszországban Németországot ismét agresszorként ábrázolják. A közösségi médiában a német kancellárt Hitlerhez hasonlítják. Ez a történelem rosszindulatú kihasználása, de a német társadalomnak is szembe kell néznie ezzel, különösen az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokkal összefüggésben. Ahhoz, hogy megértsük a mai emlékezetkonfliktusokat, meg kell ismernünk azokat a sebeket, amelyeket Németország a Szovjetunió ellen vívott háborúja hagyott maga után!

Ez a megközelítés, bizonyos egyoldalúságai mellett, felveti a németek felelősségét is a mai helyzet alakításában. Azét a helyzetét, amiről az orosz állami televízió június 21-ei éjszakai Vecser sz Vlagyimirom Szolovjovim című vitaműsorban Jevgenyij Buzsinszkij nyugalmazott altábornagy, a szovjet-orosz–amerikai fegyverzetkorlátozási és -ellenőrzési tárgyalásokon részt vett szakértő többek között elmondta: Ukrajna, s a mögötte álló erők Oroszország – benne a II. világháború alatt is a német, a magyar, az olasz, a román megszállóktól legtöbbet szenvedett (KDL) –  brjanszki, voronyezsi, kurszki, donyecki, luganszki terület, illetve a Krím civil célpontjaira helyezték át a támadásokat. Abból a meggondolásból,, hogy úgymond felrázzák, a putyini rendszer ellen fordítsák a lakosságot. Ám ez Moszkvát is változtatásra fogja kényszeríteni. Felsorolásában megemlítette, hogy

♦ eddig az ukrajnai vasúti járműpark csaknem 600 mozdonyának megsemmisítésével meglehetősen sikerül akadályozni a katonai teherszállítást;
♦ eközben az áramellátásban csak átmenetileg okoztak zavarokat a támadasok, mert a nyugati országokból százezrével ömlesztik Ukrajnába az aggregátorokat;
♦ ebben a helyzetben a Kremlnek olyan súlyos döntést kell mérlegelnie, amit a kijevi vezetés évekkel ezelőtt habozás nélkül megtett, amikor a csatornák elzárásával, kiszikkasztásával megfosztotta a Krímet, a donyecki és a luganszki területet az ivó- és az öntözővíztől. (Az ukránok által ellenőrzött Dnyeper és mellékfolyói helyett részben a Dontól az oroszok által éveken át kiépített csővezetékek elkészültéig kialakult helyzet ellen sem a nyugati emberjog-, sem a környezetvédő álcivil szervezetek nem emelték fel a hangjukat – KDL)

Egy másik, talán ennél is súlyosabb dilemma, miként kezeljék az egyes NATO-országokban alapított ukrán fegyver-, mindenekelőtt a drón- és rakétaüzemeket. A nyugati fél azt követően hozta meg ezt a döntést, hogy Oroszország sorozatosan megsemmisítette az ukrán területen lévő hadiipari létesítményeket. Ezért Ukrajnából kiszervezték a hadiipar egy részét a saját fejlesztésű védelmi technológiák és szakértelem külföldön történő  kamatoztatásával.

Ma Németországban 4, Nagy-Britanniában 2, az USA-ban 2, Dániában 1 ukrán hadiipari vegyesvállalat működik. Különösen a németek iparkodnak hasznosítani az ukrán hadmérnöki tudást, s a közösen kifejlesztett és gyártott eszközöket mindjárt ki is próbálják Oroszország korántsem csak katonai célpontjai ellen. Az AI szerint 2026-ban további tíz fegyverexport- és gyártási központot létesítenek elsősorban a balti államokban és Észak-Európában. Hogy egyértelmű legyen: ezekben az esetekben nem arról van szó, hogy Kijev fegyverzetet vásárol egy harmadik féltől, hanem a háborúnak immár tényleges résztvevőjévé is válik több NATO-ország. Innen nézve, még az is meglehet, hogy a Spiegel már ennek előrelátásával alakította ki gyorsan hírhedtté vált címlapját.#

Kabai Domokos Lajos