1431. BEKIÁLTÁS: Azzal ámítanak, hogy ők majd nem hazudnak

tv-kepernyofelirat2.jpg

MEGJEGYZÉSEIM:

(1) A propaganda első mozzanata az a sugalmazás, miszerint létezik érték-semleges, objektív média. 

(2) Az objektivitás eleve kizárt az információ-kommunikációelméleti törvényszerűségek miatt. Heveskedés helyett először ezeket tessék tanulmányozni! 

(3) Mindig szubjektív döntésen múlik, hogy a világ minden pillanatban zajló milliónyi eseménye közül miből, milyen újságírói eszközökkel formálnak hírt a média-tulajdonosok értékrendje alapján kiválogatott szerkesztők. Ezen a mégoly jószándékú és naiv TISZA-párti aktivisták és hívek sem képesek változtatni. Legfeljebb arról lehet szó, hogy adott történelmi és politikai helyzetben a tömeg nagyobb része érzi úgy, hogy mindennapi, akár hamis tapasztalatai, érdekei egybeesnek a tulajdonosi értékrend alapján adagolt médiatartalmakkal.  

(4) Megfontolásra ajánlom, hogy Karl Marx és Friedrich Engels szerint a gazdasági hatalmat a termelőeszközök birtokában gyakorló uralkodó osztály gondolatai az uralkodó gondolatok minden korszakban. Óhatatlan, hogy ne ezek tükröződjenek a meghatározó médiumokban is, amelyek tartalma az uralkodó osztály értékrendjét, szellemiségét, erkölcsét, jogrendjét szükségszerűen közvetíti a tömegek felé a kisebbség gazdasági hatalmának megszerzése, megtartása érdekében. A médiumok tartalmának meghatározásáért folyó mindenkori küzdelmek mögött az uralkodó osztályon belüli csoportok küzdelme húzódik meg. Megengedem, az esetleg kis mértékben eltérő értékrendeket tükröző hírek átmeneti kiegyensúlyozásával. Aki a hiszékenység vámszedőjeként mást állít, az ámít. Ha úgy tetszik: hazudik. #

Utólag jutott eszembe: az 1989–1990 óta mindmáig torzóban maradt demokráciánk hajnalán megéltem már hasonlókat. Akkoriban a nem akármilyen karrierjüket a Kádár-rendszerben kiteljesített, majd hirtelen fordulattal a liberálisokhoz, illetve a népnemzetiekhez csapódott, egymásra is acsarkodó korábbi kollégáim önjelölt számon kérőként firtatták: méltó lehetek-e arra, hogy az új világ kibontakozását az ő médiumaikban segítsem. Nem kérhettem belőle…

(KDL)