A Facebook algoritmusai ismét megpróbálták eltántorítani a Bekiáltás olvasóit az egyik cikkemtől. Furcsa módon, csak a személyes oldalamon ítéltetett zavarkeltőnek a pár soros ismertető szöveg, a tényleges ajánlóportálon nem. Eszerint van még rés az amerikai techcég áthatolhatatlannak vélt bástyáján. A lényeg: a rendszer a Haszonleső oroszországi „fekete özvegyek?” című Bekiáltás-írásom egyik beharangozójához ezt a figyelmeztetést illesztette:

Nem álltam meg, hogy ne reagáljak rá. Bizony, bizony – írtam alatta. Meg olyan (hivatkozás is van a bejegyzésemben), ami nem áll „az orosz kormányzat szerkesztői ellenőrzése alatt”. Merthogy ez a feltétele a több oldalról való tájékozódásnak, amivel mára szakított a nyugati média, benne a közösséginek hazudott, az amerikai techcégek által ellenőrzött, a hamis tudat kialakításának legfőbb eszközévé vált rendszer.

A szóra sem alkalmas, mert sokak szerint talán hiábavaló (?) berzenkedésemnek azonban folytatása is lett. A bennem fészkelődő kisördögnek engedve, zárójelben beírtam még valamit, amit egy hagyományos újságban vélhetően önálló glosszaként közölt volna a szerkesztő, már ha közölt volna. Alighanem azzal indokolta volna a döntését, ami miatt én is hezitáltam, s végül zárójelek közé szorítottam a kiegészítést: ha hasonló is a tárgy, a zárójeles betét más vizek felé tereli az olvasót. Íme:

(Csak szólok, miként avatkozik be nap mint nap az új magyar messiás is a közmédiából államivá tett szerkesztőségek életébe, amivel töretlenül folytatódik a rendszerváltást követően megalapozott, az elmúlt 16 év alatt bebetonozott gyakorlat. Ám a Facebook, a kettős mérce jegyében, nem biggyeszt a közlésekhez a fentiekhez hasonló intést. De csak örvendjen, akinek erre van gusztusa!)

Ha valaki nem tudná, hogy mire utaltam, felhívom a figyelmét Zöldi László Médianaplójának augusztus 6-ai bejegyzésére. Abban Tíz mondat a "Nem hinném"-hez címmel található válogatás. Ismert közírók megnyilatkozása arról, miként fogadták Magyar Péternek azt a kommentjét, amelyben egy „nem hinném…”-mel reagált a hírre, miszerint a megújulásra váró M1 Híradó új főszerkesztője Hajdú Gábor, a Mészáros-csoport egykori kommunikációs munkatársa lesz. A kormányfő fintorgása nyomán visszavonták a korábban bejelentett főszerkesztő, Hajdú Gábor és Borsa Miklós műsorvezető megbízását. Mint később olvasható volt: nevezettek már akkor szembe fordultak a hírhamisítási gyakorlattal, amikor Magyar Péter még a jól, sőt túlfizetett NER-kiváltságosok életét élte… Ráadásul, korántsem ez volt az első eset, amikor a kormányfő olyan személyi kérdésbe szólt bele, ami nem tartozott a hatáskörébe…

Zöldi László nem reprezentatív, de mégis sokat mondó összeállításában nyolcan vagy kifejezetten elutasították a miniszterelnök nyomásgyakorlását, vagy szkeptikusan viszonyultak hozzá. Mindössze ketten tartották igazolhatónak MP magatartását. Hogy én melyik táborhoz sorolom magam, az kiderült a fentebb is közölt zárójeles szövegemből. Meg is bírált érte a velem mindmáig őszinte vitakapcsolatban lévő, a TISZA és Magyar Péter támogatását nyilvánosan vállaló egykori tanítványom a Facebookon közzétett kommentjében: 

„azt tanultam Lajos, többek között tőled, hogy aki elfogadja egy rendszer kifejezéshasználatát, az elfogadja a rendszert is, mert aki uralja a nyelvet az uralja a gondolatot. Az új magyar messiás kifejezés használatával abba a pozícióba helyezkedsz, hogy 3,4 millió szavazó szektás őrült, aki azt hitte, hogy MP majd megoldást jelent minden problémájára. Ez a valóság tudatos, durva leegyszerűsítése. Aggódom, mert olvasom a követőid hozzászólásait, meg pl. a tisztelgős posztodat (nem tudom, melyikre utalt – KDL) és nem vagyok benne biztos, hogy te is látod az irányt. Kérlek, ne döngölj nagyon a földbe, tényleg a jóindulat próbál beszélni belőlem, akkor is, ha kötekedésnek hangzik.”

Örültem is, meg nem is. Egyrészt végleg be kellett látnom, hogy a Facebook eljárásához fűzött eredeti kommentem zárójeles, a kormányfőre vonatkozó részének önálló bejegyzésben lett volna a helye. Másrészt kapva kaptam az alkalmon, hogy ismét hangot adjak az eredetileg Varga Judit korábbi európai uniós ügyekért felelős államtitkár, majd igazságügyi miniszter férjkeként feltűnt Magyar Péterrel kapcsolatos, a Bekiáltásában jóval 2024 előtt szóvá tett fenntartásomnak, amit immár a rajongó táborral kapcsolatban is indokoltnak tartok:

„Aki társadalmi-gazdasági rendszerváltást vizionál egy egyszerű kormányzási módszerváltásról, már ha egyáltalán bekövetkezik, azzal mit kezdjek? Nem beszélve az enyhén szólva sorozatos nagyotmondásokról, uszító hangvételről, amit nevezett megenged magának hívei ünneplése mellett. A XX. század (is) bebizonyította, amit már Madách szintén jelzett, hogy a bármiről alkotott tömeges nézet nem garancia a csalhatatlanságra. Mindenesetre, ennek alapján is vissza kell utasítanom a vádat, hogy a valóságot tudatosan és durván leegyszerűsíteném, miközben korábban számos cikkemben, már jóval 2024 előtt, konkrétumokra építve fejtettem ki, mennyire aggódom MP (és Varga Judit) politikai szerepvállalása miatt. (Eközben az orbáni rendszer bírálatával sem fukarkodtam soha, kaptam is a fejemre ezért eleget a mára Tisza-körösökké lettektől abban a körben is, ahol találkozni szoktunk olykor.) Ha már vádolsz, akkor vedd végig a tucatnyi írásomat, s cáfold az azokban felsoroltakat, egyébként a megnyilatkozásod csak a szokásos, bizonyítás nélküli beszólás! Igaz, a Facebook a tételes elemzésre alig-alig alkalmas. De vedd olybá, hogy a véleményhez nekem is jogom van! A közszereplő pedig, pláne kormányzati hatalom birtokában, közszereplő...”

Vitapartnerem aztán nyomott egy „tetszik”-et az itt minimális stilázálással közreadott szövegre, amiből persze nem derülhetett ki, hogy meggyőztem-e őt, vagy csupán a maga részéről elegánsan lezárta a vitát. Ám ezen a helyen, az általánosabb tanulságok miatt, hadd egészítsem ki az esetleírást egy talán többeket elgondolkodtató megjegyzéssel! Azzal, hogy szerintem mi az, ami összekapcsolja a Facebook-algoritmusok programozóit, illetve az általam mindmáig nagyra becsült valamikori diákom megnyilatkozását.

Értelmezésem szerint a Facebook intelmében az a szándék érhető tetten, hogy elfogadtassák velünk: csak a nyugati forrásokból származó információk hitelesek. Ez esetben az orosz – de feltételezem sok más, nem nyugati – hivatalos forrástól szintén távol akarnak tartani bennünket azok az amerikai techcégek és a mögöttük így vagy úgy álló tényezők, amelyek meg akarják őrizni a világra való pénzügyi–gazdasági–kulturális befolyásukat. Csakhogy az egyoldalú, egyre kevésbé ellenőrizhető, akár a mesterséges intelligencia-rendszerek által generált információkkal

megfosztanak bennünket a valóság érzékelésétől, a mérlegeléstől, az önállóbb gondolkodás lehetőségétől, s így tesznek bennünket alattvalójukká.

Ehhez hasonlóan, amikor egy politikai erő, az azt képviselő, az annak élén álló politikus felülhelyezi magát a törvényeken, illetve a törvényhozást famulusainak érdekeinek rendeli alá – ami miatt okkal kapott és kap dühödt bírálatokat a levitézlett orbáni rendszer – s többek között a médiatartalmak eszerinti alakítására tesz kísérletet egyes szerkesztőségek, újságírók kiváltságos helyzetbe hozásával, állami pénzből fenntartott médiumok vezetői kinevezéseinek befolyásolásával. Nemde bár az ilyen politikus kicsiben a glóbusz jelentékeny részének információáramlását meghatározni akaró internetes vállalatokhoz hasonlóan cselekszik...

Ami a tömegeket illeti, ha akár kicsiben, akár nagyban automatikusan elfogadják, természetesnek veszik az információmonopóliumra való törekvést és a tudatbefolyásolás erre épülő gyakorlatát, akkor ezzel – miként ez a 2008-as Obama-kampány, illetve a 2016-os Brexit-szavazás óta a nyugati országokban is egyre nyugtalanítóbb politikuskiválasztási, közvélemény-befolyásolási, illetve az egyre manipulatívabb internetes kormányzási gyakorlat is jelzi – megágyaznak az autoriter rendszereknek, sőt a diktatúráknak.

Aki azt hiszi, hogy a fékek és ellensúlyok intézményei ezek ellen mindig működnek, tekintsen a mai világ egészét törékeny gazdasági viszonyok közé taszított káoszra, amit sok tekintetben a nyugati demokráciák közéleti anomáliái halmoztak a fejünk fölé! Ennél a további gyökerek felé mutat, hogy már csak azért se bízzuk el magunkat a minden világunk legjobbikának öröklétét illetően, mert két világégés és az azok óta folyamatosan zajló háborúk tömege bizonyította és bizonyítja Karl Marx és Vlagyimir Lenin állítását, miszerint

a kapitalizmus gazdasági törvényei miatt a folyamatok óhatatlanul a hatalom koncentrációjához és háborúkhoz vezetnek.

A banktőke által egyesített iparitőke ugyanis folyamatos növekedési lehetőségeket keres. A korábbi erőforrások kimerülése, az addigi piacok telítetté válása után új területekre van szükség, ami törvényszerűen vezet a nagyhatalmak összeütközéséhez, az általuk generált és vívott, illetve mint Ukrajnában, a helyettesítőkkel kirobbantott proxyháborúkhoz a piacokért és a nyersanyagokért folyó harcban. Az ezt kísérő információs háborúban a médiarendszereket is befolyásuk alatt tartó tőkeérdekeltségek mindent elkövetnek azért, hogy ezeket a tárgyszerű összefüggéseket indulati síkra tereljék a tömegek megtévesztésére. Így válnak a médiaszóhasználatban egyes országok a gonosz birodalmává, vezetőik ördögi alakokká, az általuk vezetett népek születetten gonosszá.

Ha valaki példát akar, csak úgy ömlenek az ilyen sugalmazások a HVG, a Telex, Klubrádió internetes portáljainak, a magyar nyelven szerkesztett ukrajnai oldalaknak a kommentszekcióiból, amihez az említett szerkesztőségek célzatos, elhallgatásokra, félinformációkra, titkosszolgálatok dezinformálására (mert mi másért lépne nyilvánosság elé a híreivel egy titkosszolgálat?) építő cikkei, műsorai adják meg a kezdő lökést.

A mai viszonyok között e törekvések meghatározó része az eltérő véleményeket egyre kevésbé érvekkel alátámasztott vitatákban való ütköztetése, a tömegek befolyásolásának információmonopólium teremtésének elérése. Nem új ez, de az infokrácia társadalmaiban, a digitális technikák révén szintet lépett az a más korokban is érvényesíteni akart és érvényesített gyakorlat, amely hallgatásra bírta azokat, akiknek a hivatalostól eltérő volt a meggyőződésük.

A tömegmédiumok, az internet minden eddiginél hatékonyabb eszközök a hatalmon kívül lévő politikai ellenzékiek ellehetetlenítésére, a lejáratásra kiszemelt egyszerű és kevésbé egyszerű halandók személyeskedve történő minősítésére, amit viszonylag kis számú hangadóval érnek el. Magam – és ezért előre mea culpa, ha tévednék – a ma még milliók példaképét, Messiás Magyar Pétert is ilyen hangadónak tekintem. És nem önkényesen. Mindenekelőtt azért, mert nemverbális gesztusaival és szóbeli megnyilvánulásaival, bennem ő maga alakította ki ezt a képet magáról. Egyébként pedig nem árt arra sem emlékezni, hogyan is rajongtak itt milliók a most ellenkező párton lévők közül még tíz, húsz, harminc éve is Orbán Viktor iránt, ami aligha volt összeegyeztethető a lelkesültek által polgárinak mondott magatartással, miként ma sem az. Hogy ennél tovább ne is menjek visszább a történelmünkben…#

Kabai Domokos Lajos