Bekiáltás: Lángba boríthatja a világot Erdogan
Eddig Putyin leckéztette Erdogant, most viszont fordulhat a kocka. De a Nyugat is vesztese lehet a véres játszmának.

Megismétlődhet a náci Németország és az akkori nyugati nagyhatalmak szövetkezése Oroszország (a Szovjetunió) természeti kincseinek megszerzésére irányuló törekvésének következménye. Most Törökország az a középhatalom, amely a Nyugatnak – Svédországnak, Lengyelországnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Németországnak s egyre inkább az USA nagytőkéseinek – ezt az évszázadokon át melengetett álmát, illetve az 1960-as évek óta a washingtoni stratégák által mind részletesebben kimunkált tervekben megjelent elképzelését igyekszik kihasználni.





A járványos időszakban a maszkviselés ellen ágálókat kétszer is legazembereztem az elmúlt napokban, a Facebookon. Az egyikben azoknak mentem neki, akik a védőeszköz hordásának megtagadását azzal indokolják, hogy szabadságunk utolsó darabjaiért harcolnak. Szerintük, helyettem is. A másikban arra kértem a maszkelleneseket: helyezzenek letétbe hiteles nyilatkozatot arról, hogy szervezetük ellenáll a más emberek által kilélegzett mindennemű baktériumnak, vírusnak, miegymásnak. Ezért hozzájárulnak ahhoz, hogy esetleges kórházi operációjuk esetén, se az operáló orvos, se az asszisztencia ne viseljen maszkot. Ugyanis nem tűrhetik, hogy a műtétet végzők akár órákon keresztül is hordják azt a védőeszközt, aminek használatát ők maguk akár tíz-húsz percen át is szabadságuk korlátozásaként, sőt az életükre törésként élik meg. Mindkét esetben azzal érveltem:

