BEKIÁLTÁS

2022.jún.25.
Írta: Kabai Domokos Lajos

1026. BEKIÁLTÁS: Gázhatalmat Lengyelországból!

Kerül, amibe kerül, nekik tán azért is megéri, hogy betegyenek az örök ellenségnek, Moszkvának.

palagazlelohelyekeuropaban3.jpg

A lengyel vezetők Moszkva elleni, a szokásosnál is erőteljesebb kirohanásait sokan történelmi okokkal magyarázzák. És van is ebben valami. Anno a mongol, majd a krími tatárok ellen küzdő, ezért is meggyengült orosz városok fölötti ellenőrzés megszerzéséért, olykor a tatárokkal összefogva, sokáig harcolt a lengyel-litván nemesi állam. Ennek során 1610 és 1612 között Moszkvát is megszállták. Az orosz–lengyel küzdelmek magyar vonatkozása:

Tovább

1025. BEKIÁLTÁS: Z-nagyi a propagandában

Az ukrajnai háború egyik propaganda-játszmáját indította el két katona heccelődése.

babuskaz.jpg

»Az ukrán háború szimbólumává vált „Z Nagyi” nem is támogatja a háborút« – címmel jelentetett meg írást a Neokohn , a BBC News angol nyelvű cikke alapján. A felvezetőben olvasható, hogy

Tovább

1024. BEKIÁLTÁS: Itt a Putyin-éra ötödik szakasza

A gazdaság fejlődésének zálogát továbbra is a magánvállalkozásokban, nem pedig az állami cégekben látja az orosz elnök.

putyin2022-06-17szentpetervariforum_elnoki_honlap_taszsz.jpg

Már az is sokat mond a viszonyainkról, hogy mielőtt Vlagyimir Putyinnak a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon, június 17-én elhangzott, 45 perces, állva megtartott beszédéről, majd a további három órán át tartó nyilvános kérdés–feleletről, vagyis egy állítólag halálán lévő ember szerepléséről írnék, előre kell bocsátanom: nem a Kreml propagandistája vagyok. Egyszerűen az a meggondolás vezet, hogy

Tovább

1023. BEKIÁLTÁS: Őrjöngő srácok a lelátón

Volt már olyan helyzet Magyarországon, amikor felnőttek maguk helyett vetettek be kamaszokat küzdelmekbe.

gyerekek2022-06-05puskasarenamagyar-angolorjongesmaszkolt.jpg

Szégyen, nem szégyen, akkor értesültem arról, hogy a magyar labdarúgó válogatott Angliával játszik, amikor a tévécsatornák között szörfölve a mérkőzés közvetítésénél lyukadtam ki. Történt mindez június 5-én, vasárnap. Akkor már túl voltak az első gólon. Egy nappal később hallottam arról, hogy tizenegyesből született a gól, s így nyert együttesünk. Hétfőn reggel, az egyik rádióadásból, Hegyi Ivántól, a hajdani Népszabadságnak a témában tekintélynek számító sportújságírójától arról is értesültem:

Tovább

1022. BEKIÁLTÁS: Miért hazudnak az újságírók?

Az ellenzékből sokan csak az orbáni NER újságíróira vonatkoztatják Böröcz József felvetését, de ez önáltatás.

boroczjozsef_1.jpg

Az amerikai Rutgers University professzora, Böröcz József a Facebookon arról polemizált a minap, miért uralta el az újságírást a hazudozás. Szó szerint azt írta: hogy

Tovább

1021. BEKIÁLTÁS: Tabudöntögetők a Klubrádióban

Bolgár Györgyöt és Mérő Verát is szembesítették interjúalanyaik a nézeteikkel, a téves ismereteikkel.

ungar-schiffer-salat-fotomerce-foldhaziarpad-fb-oldal.jpg

Mostanában már csak szúrópróbaszerűen hallgatok bele a Klubrádió reggeli műsorvezetőinek gyakran felületes és előítéletekkel terhes párbeszédeibe, a célzatosan válogatott nemzetközi sajtószemlékbe, az újságírói tévedhetetlenséget sugalmazó délutáni vitaműsorokba. Magánügy! – legyinthet az olvasó. Ám véletlenül a csatorna két adásában is fültanúja lettem annak, hogy

Tovább

1020. BEKIÁLTÁS: Ne nézz orosz műsort!

Lekapcsolták az orosz tévéadókat Magyarországon.

marija-sittel-muzhya-i-5-detey-lichnaya-zhizn-veduschey-8654.jpg

Az Európai Unió hatodik szankciós csomagja értelmében betiltották három nagy orosz állami tulajdonú műsorszolgáltató műsorszórási tevékenységét a huszonhét tagországban.

Tovább

1019. BEKIÁLTÁS: Hátrálásra kényszerül Washington?

Oroszország gazdaságát lebecsülték, valójában Európa és a világ egyik legnagyobbja.

biden2022-05-30texasaltalanosiskolafotoap.jpg

Ne tévesszenek meg senkit a hebehurgyaságukat leplező, önnön korábbi heveskedéseiket igazolni akaró politikusok nyilatkozatai! Bár, a Brüsszelben, május 30-ról 31-re virradóan megszületett, hatodik szankciós csomaggal mintha továbbra is kötnék az ebet a karóhoz, valójában felpuhult a „Bármi áron szankciókat Oroszország ellen!” lózunggal kampányolók álláspontja. Ugyanis az a helyzet, amiről – egy amerikai gazdasági és geopolitikai elemző, Arnaud Bertrand véleményét címbe emelő – Neokhon ír összefoglaló cikkében: 

Tovább

1018. BEKIÁLTÁS: Putyin halálára várnak

Bemutatom, miként néz ki egy állítólag műtéten átesett, rákos beteg programja, ha azt Vlagyimir Putyinnak hívják!

putyin2022-05-09halhatatlanezredmenetben.jpg

Fájdalom, de a politikai-közéleti újságírásnak mindig több köze volt a propagandához, mint a valóság távolságtartó megjelenítéséhez – égtájtól és társadalmi-gazdasági rendszertől függetlenül. Az ukrajnai háborúval közvetlenül vagy közvetve összefüggő híradásokra olyan mértékben illik ez a megállapítás, hogy az már maga a szemérmetlenség. Alig olvasható, hallható, nézhető olyan tudósítás, elemzésnek mondott találgatás, amely

Tovább

1017. BEKIÁLTÁS: A lengyelek Ukrajnába készülnek

A lengyelek révén akár össze is csaphatnak a NATO kötelékébe tartozó katonai egységek és orosz csapatok.

dudazelenszkij2022-05-22radanyiltfoto.jpg

Május 22-én, Kijevben, a parlamentben szorosan összeölelkezett Andrzej Duda lengyel és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Ezt megelőzően a lengyel elnök ilyen és ehhez hasonló mondatokkal udvarolt a kijevi radában ülő, majd őt felállva tapsoló képviselőknek:

Tovább
süti beállítások módosítása