BEKIÁLTÁS


2018.júl.05.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

Frontvonalon Magyarország

Erdély, Varsó, Berlin is bekerült egyes orosz katonai egységek nevébe. Hézagmentessé válik a Nyugat és Oroszország közötti ütközőzóna. Július 5-én, csütörtökön, Berlinben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt nyilatkozta az állami médiának, hogy közép-európai…

Tovább

Végre, lehet egy kicsit románozni!

Egymásra licitálnak a közszereplők, hogy mutassák: ők aztán azonosulnak a népérzülettel. Épeszű ember igyekszik elkerülni a konfliktusokat. Ha ez nem sikerül neki, szításuk helyett a csillapításukon ügyködik. Persze, mindez nem érvényes a forradalmi helyzetekre. És nem érvényes azokra a…

Tovább

Valljon színt Orbán, vagy távozzék!

Választ várunk arra a kérdésre, miért rángatnak bennünket hol az egyik, hol a másik irányba. És feddhetetlennek szeretnénk látni vezetőinket! A CIKK KIVONATA: A két hatalmi központ, az USA, illetve Oroszország nap mint nap közelebb kerül ahhoz, hogy az erő nyelvén beszéljen egymással. (Az USA…

Tovább

Tusnádfürdői pocskolás

Nem lepődnék meg, ha a Moszkvában elégedetten vennék tudomásul a magyar miniszterelnök erdélyi megszólalását. Nem fogadom meg a Klubrádióba betelefonáló tanácsát: nem hallgatok arról, milyen benyomásokat keltett bennem Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati, a romániai…

Tovább

Hurrá! Alakul a végvár-Magyarország

A magyar romlás századát idézi fel Orbán Viktornak a menekültügyben elért brüsszeli győzelme.  Még egy ilyen orbáni győzelem, és az ország az iszlám szélsőségesek elleni jövendő, évszázados küzdelem mocsarában találja magát. Méghozzá úgy, hogy a tőlünk…

Tovább

Orbán-beszéd: Háttal a demokráciának

Az Ördögökben olvasni hasonlókat

Az anarchisták Dosztojevszkij: Ördögök című regényében ajánlanak olyan módszereket, vázolnak fel olyan lázálmokat, amilyenek Orbán Viktor fejében keringhetnek. A tusnádfürdői beszédet átolvasva, s összevetve Dosztojevszkij művével rálelünk az orbáni munka alapú társadalom…

Tovább

Magyarok: Gyenge, ki anyanyelvébe zárkózik

A ránk váró újabb kelet-európai konfliktusok előtt sokan – az új ukrán rend vezetőihez hasonlóan – még mindig nem fogják fel, hogy a nyelvi sokszínűség a leghatékonyabb módja a nemzet megtartásának. Hitetlenkedéssel vegyes csodálkozással fogadja mindenki, amikor…

Tovább
süti beállítások módosítása