BEKIÁLTÁS


2018.máj.09.
Írta: Kabai Domokos Lajos 10 komment

Netanjahu a Vörös téren

 Putyinnal együtt ünnepelt az izraeli miniszterelnök és a szerb államfő. Lehet találgatni, hogy is van most akkor ezzel a közel-keleti helyzettel. Május 8-án, kedden Donald Trump amerikai elnök bejelentette: felmondja az iráni atomszerződést. Emiatt az orosz külügyminisztérium – összhangban a…

Tovább

Ki rabolja el Európát?

Lavrov szerint Oroszország pragmatikus politikát követ a nemzetközi kapcsolatokban, eközben szó sincs arról, hogy az USA visszakozna, amint azt Trump a választási kampányban meglebegtette. (FEJLEMÉNY a cikk után: Az USA-nak nem tetszik az európai haderő megteremtésének gondolata.) A poszthoz…

Tovább

Az USA-t célozzák a kínai rakéták?

Talán Trump sem Európa védelmében látja az amerikai fegyveres erők fő feladatát. Kína ballisztikus rakétákat telepít Északra, az orosz határ közelébe. Egyes feltételezések szerint erre katonai kísérletek keretében kerül sor. Több befolyásos oroszországi szakértő azonban úgy gondolja, hogy a három…

Tovább

Vége a békés Európának

Az amerikai beavatkozás lényegében mindenütt impériumi logikát követ: egymás ellen játssza ki az adott térség erőit – mondta a Budapesten született George Friedman, a STRATFOR igazgatója egy 2015 elején tartott, az USA geopolitikai szerepéről rendezett konferencia…

Tovább

Bekiáltás 2015: Orbán és Putyin jegyében

A magyarországi témákat Orbán Viktor uralta. Az információs űrt kitöltendő próbáltam bemutatni a moszkvai vezetők és szakértők álláspontját, de igyekeztem elkerülni, hogy kizárólagos igazságként jelenítsem meg a véleményüket.   Objektív újságírás márpedig…

Tovább

A NATO a fő ellenség

Önmagában is sokat mondó, hogy Szergej Sojgu oroszországi védelmi miniszter az egyik legtöbbet szereplő személlyé vált az orosz médiában. Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma Kollégiumának december 11-ei, pénteki, kibővített ülésén erős üzeneteket fogalmazott meg…

Tovább

Mit keres Putyin Szíriában?

Oroszország nem akar úgy védtelenné válni, ahogyan Európa tette magát védtelenné a líbiai állam szétverésével. Egyszer már foglalkoztam ezen a helyen azzal, mennyire nem tudunk semmit arról a migráns áradatról, amely Oroszországot érinti. Ennek hatásával maga is küzd,…

Tovább

2015. 09. 16. Térdre, imához!

Lépésről lépésre tettek bennünket társtettessé az embertelenségben. (Utólagos kiegészítés Kocsis Fülöp metropolita imájából vett részletekkel a szavazási táblázat előtt.) Mindenekelőtt: ne vegyünk minden migránst egy kalap alá! Nyilván a többség azért hagyta ott…

Tovább

Tusnádfürdői pocskolás

Nem lepődnék meg, ha a Moszkvában elégedetten vennék tudomásul a magyar miniszterelnök erdélyi megszólalását. Nem fogadom meg a Klubrádióba betelefonáló tanácsát: nem hallgatok arról, milyen benyomásokat keltett bennem Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati, a romániai…

Tovább