BEKIÁLTÁS


2018.sze.04.
Írta: Kabai Domokos Lajos

Orbán a muszlimok között

Az alaptörvényt is sérthetik a kormányfő egyes kijelentései   – Különös nézeteket vall ön. Népet vél ott, ahol nincs más, csak örök setétség! – adja a szavakat Fehér Béla Kossuthkifli című, frenetikus szövegezésű regényében bizonyos Buttler szájába. Úgyhogy ennek alapján sem érdemes csodálkozni…

Tovább

Orbán kontra Orbán

Mindenben ő akar dönteni itthon, de a nemzetközi ambíciói gátolhatják ebben. Azt mondta Orbán Viktor a minap, hogy most már nem csak vezetni akarja a kormányt, hanem irányítani is. Sokat akar a szarka… – gondoltam. Aztán kiderült, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke szintén kíváncsian…

Tovább

Harcias magyarok

Mindent a szívnek, semmit az észnek! Ez a hatalom megtartásának mai követelménye. Orbán is, Kövér is érzelmi politizálást folytat. De a hasonló magatartást mindig összeomlások követték a történelmünkben. Sajátos kijelentést tett december 16-án, szombaton Kövér László. Még tán szamárságnak is…

Tovább

Kövér a medvebarlangban

A ruszkizós magyar házelnök egy platformra került oroszországi partnerével. Az országgyűlés Fideszes elnöke Kövér László azt nyilatkozta az oroszországi Parlamenti Újság október 14-ei keltezésű kiadványában, hogy először jár Oroszországban, azon belül is Szentpéterváron. Ehhez képest mindjárt…

Tovább

Ez itt nem Lengyelország

Nálunk gondosan megtervezett show-műsorokra hasonlítanak a jobbára fizetett civilek által rendezett tüntetések. A liberális, a baloldali, a konzervatív – vagy a jó ég tudja milyen jelzővel illethető – magyar ellenzéki értelmiség, a jól fűtött szobákban, a Facebookon ünnepli a lengyelek tömeges,…

Tovább

Deutsch vészjelzett, Orbán lépett

Magyarország sem boríthatja fel a közép-európai térség törékeny katonai egyensúlyát. A legtöbb publicista és kommentelő arra a következtetésre jutott, hogy a sorozás meglebegtetése miatt felerősödő elvándorlástól rémült meg Orbán Viktor. Meg hogy szavazatokat vihet el a Fidesz-től a…

Tovább

Kövér jegén Orbánnal

A nemzet érdekeire való hivatkozással a kormányzó párt vezetőit, holdudvarát juttatják vagyonhoz és tussolják el az ennek során elkövetett visszaéléseket.   Azért tűnik úgy, hogy Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen, mert a hasznos idióták kezdenek többségbe jutni az…

Tovább

Amnézia népvándorlás idején

A menekültügyet felhasználhatja a kormányoldal a szívósan nyomuló Jobbikkal szembeni fellépésre. Ha az egyént éri utol az amnézia, az az érintett, illetve a környezete számára trauma. De ha egy egész kormányzó pártszövetség hangadóinál jelenik meg az emlékezeti…

Tovább

Ti vagytok az ellenség!

A többségnek nem tetszik, ahogyan az Orbán-kormány a menekültek ügyét kezeli, mégis a hazaárulózók hangját hallani. Ha az emigránsokkal kapcsolatos, eddigi nyolc posztomhoz érkezett szavazatokat tekintem, talán okkal juthatok arra a következtetésre, hogy a kormány…

Tovább

Szíjjártó Moszkvában

Fiaskó a nácizmus feletti győzelem moszkvai ünnepségén való hivatalos magyar részvétel körüli huzavona. Szíjjártó Pétert küldte Moszkvába a Fidesz-trojka. Tette ezt Orbán, Kövér és Áder azt követően, hogy előtte a fél világot kábították Putyin-barátságukkal. És…

Tovább