BEKIÁLTÁS


2018.okt.27.
Írta: Kabai Domokos Lajos

A naiv baloldaliság bírálata

Minden jobb lesz, ha a nők veszik át az irányítást – hirdeti az MSZP egyik hangadója. Jobb országot akarunk? Akkor a nőkön a sor! – olvasom Gurmai Zita MSZP-országgyűlési képviselő cikke fölött a címet a Mérce portálon, amely Magyarország első, száz százalékban az olvasói finanszírozásával…

Tovább

Orbán sem érti Sorost?

 Szövetségi kapcsolatainkat veszélyeztetheti az amerikai milliárdos elleni hajsza. Egy dologban azért tévedett a barátom, amikor Torkos Matildnak a Magyar Nemzetben március 31-én megjelent, Behatolás című cikkére felhívta a figyelmemet. Abban ugyanis tételesen nincs kimondva, hogy Orbán Viktor…

Tovább

Ostobák országa

 A választási plakátok szerint a pártok korlátoltnak tartják a választókat. Azt kérdezi az ismert politikai elemző, Lakner Zoltán a rádióban: „Miért ezekkel a semmit mondó üzenetekkel kampányolnak a pártok?” Elmondása szerint végigolvasott minden fontos programot. Bennük igazán attraktív…

Tovább

Végre, lehet egy kicsit románozni!

Egymásra licitálnak a közszereplők, hogy mutassák: ők aztán azonosulnak a népérzülettel. Épeszű ember igyekszik elkerülni a konfliktusokat. Ha ez nem sikerül neki, szításuk helyett a csillapításukon ügyködik. Persze, mindez nem érvényes a forradalmi helyzetekre. És nem érvényes azokra a…

Tovább

A félelemre épít a Fidesz, válthat az MSZP

Az internet világába, vagy a lakásának magányába bezárt-bezárkózott tömegembert gyakorlatilag nem lehet meggyőzni észérvekkel, amit még mindig nem ért az ellenzék. Nem gondolom, hogy a magyarországi választók többségét mozgósítani lehet az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel: egy fasisztoid…

Tovább

Orbán engedélyével

A kormányfő hatalma oly mindenható, hogy már az ellene való szavazásra is ő adja meg az engedélyt. És mégsem…   Sokakkal együtt már rég nem táplálok illúziókat a demokráciák működésével kapcsolatban. Mióta azt látjuk és halljuk, hogy a képviselők a vezérszavazó harsány kiáltására voksolnak –…

Tovább

Tehetetlen szocialisták

A választási irodai cécó is megmutatta, hogy bárhol és bármikor számítani lehet szabadcsapatok, rongyosgárdák akciójára. Egy frászt kellett azt valamely pártközpontból szervezni, hogy a Nemzeti Választási Iroda épületében kigyúrt emberekből álló különítmény segítsen hozzá egy küldetéstudatos…

Tovább

Az állatkínzásra is rossz válasz a börtön

Akkor változik meg az állatokhoz való viszonyunk, amikor képesek leszünk megjavítani az emberi kapcsolatokat. Szomorúan konstatáltam, hogy az állatkínzás elleni február 20-ai, szombati tüntetés tábláin a feliratok többsége ugyanolyan vérszomjas indulatoknak adott hangot, mint amilyenek ellen a…

Tovább

Szellemi űr a baloldali pártok körül

Mit sem tudva az elődökről lengetik a szociáldemokrácia zászlaját a 21. század Magyarországán.   Van abban valami jelképszerű, hogy épp Göncz Árpád halálának évében fogalmazott internetes nekrológot a Pallas Páholy fejfájára Zöldi László. Ugyanis annak idején az…

Tovább