BEKIÁLTÁS


2018.sze.04.
Írta: Kabai Domokos Lajos

Orbán a muszlimok között

Az alaptörvényt is sérthetik a kormányfő egyes kijelentései   – Különös nézeteket vall ön. Népet vél ott, ahol nincs más, csak örök setétség! – adja a szavakat Fehér Béla Kossuthkifli című, frenetikus szövegezésű regényében bizonyos Buttler szájába. Úgyhogy ennek alapján sem érdemes csodálkozni…

Tovább

Orbán Kerényi ravatalánál

Mintha a saját tetteivel kapcsolatos kétségeinek adott volna hangot a Fiumei úti temetőben. Napok óta nem tudom kiverni a fejemből a Kerényi Imre augusztus 31-én, pénteken felállított ravatalánál síró Orbán Viktor képét. Persze a kormány befolyása alatt működő tévék szintén tehetnek erről, mert…

Tovább

Emlékmű: Alaptörvényben az eredendő bűn

Orbán Viktor és köre paradox módon azzal tesz szolgálatot az országnak, hogy egyre többen döbbennek rá: ismét kiszoríthatják őket a magyar históriából. Újabb homokszem a gépezetben. Immár nem csak a magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége – tisztesség ne essék…

Tovább

Egyház: A pápa befogadná a gyerekeket

Esetenként megalázó próbáknak vettetnek alá a nyájba soha be nem kerültek, vagy az attól elkóboroltak. Pár órája már leírtam valahol az Internet tengerében az aforizmát: „A politikus az az ember, aki megnézi, hogy merre tartanak a tömegek, s az élükre áll.” Az előbb…

Tovább

Magyarok: Kőbe vésik, mihez tartsuk magunkat

Töredékek a megszállási emlékmű lehetséges avatóbeszédéhez Pártunk és kormányunk ismét bedobott valamit, amivel újból sikerült meglepnie az ő népét. Az év utolsó napján közzétették azt a kormányhatározatot, amely szerint Magyarország német megszállásának…

Tovább