BEKIÁLTÁS


2020.máj.18.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

BEKIÁLTÁS: Így manipulált a cipővel Hruscsov

A magyar ügy bagatellizálása érdekében került a lábbeli az ENSZ-ben az asztalra. Kuriózumnak szentelte május 18-i bejegyzését Zöldi László internetes Médianaplójában. A „Hruscsov az ENSZ-ben mit csinált a cipőjével?” című írásban arra a csaknem hatvan évvel ezelőtti eseményre emlékeztetett,…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Orbán hazardírozik Magyarországgal

Zavar az ellenzéki térfélen, de pr-szakemberként is nehéz hova tenni a felhatalmazási törvény-tervezetet. Rég tovatűnt a közéleti álmodozások rendszerváltozás utáni korszaka, amikor magam is azt hittem: lehetséges tisztességes politikai és üzleti kommunikáció. Naivitásomban odáig mentem, hogy…

Tovább

Ne erőlködj, Bolgár Úr!

Már Veiszer Alinda sem hisz a párbeszéd mindenhatóságában. Hovatovább több mint kínos, hogy a Klubrádió doyenje, Bolgár György mily sokat sajnálkozik azon, hogy szinte alig tud mikrofonvégre kapni valakit a nemzeti NEM együttműködés rendszerének vezetői közül. Néha azért sikerélménye van.…

Tovább

Tankok Szerbiának – Nagyhatalmi egyetértéssel?

A közönség nem hámozhatja ki az összefüggéstelen hírmorzsákból mi és hogyan zajlik a világban. Tankok Szerbiának címmel július 30-án szóvá tettem a Bekiáltás blogban, hogy sajtónk pikírt módon adta közre: „Magyarország légterén keresztül repültek azok a teherszállító repülőgépek, amelyek orosz…

Tovább

Bajban van-e Putyin?

Bármely vezető megirigyelhetné a támogatottsági mutatóit, nálunk mégis érte aggódnak. Az oroszok több mint harmada nem akarná Putyint elnöknek 2024 után – terjed az interneten a szlovákiai bejegyzésű, BUMM nevű, magyar nyelvű híroldal közlése. A címszerkesztő mintegy azt sugallja: az orosz…

Tovább

Triumfál a Fidesz-tábor, mikor sírni kellene

Aki szemet huny a hatalommal való visszaélés fölött, maga is részese az aljasságnak. Még mindig elképedek azon a szemérmetlen találékonyságon, ahogyan a Fidesz-média az európai parlamenti választások eredményeit tálalja. Nincs nap, hogy ne ütköznék valamilyen újabb leleménybe arról, mekkora…

Tovább

Az amerikai média fekete vasárnapja

Bár a Mueller-jelentés tisztázta, hogy Trumpból nem Putyin csinált elnököt, az ügyben gyászos szerepet játszott média nem lankad. A Le Monde diplomatique Magyarország Serge Halimi és Pierre Rimbert cikkét közli 2019 májusi számában. Ebben a szerzők összefoglalják milyen elfogult módon…

Tovább

Hamisan a hírhamisításról

A nyugati médiumokkal kapcsolatban is fel kell vetni a hitelesség kérdését, ha nem akarjuk félrevezetni magunkat! ⇒ Az írás végén a szavazás kérdése: Milyen arányban felkészült a magyar lakosság a hamis hírek, propagandahatások kiszűrésére? Óvakodj, mert te is könnyen átverhető vagy! Ez az…

Tovább

Embereken kísérleteztek Grúziában?

Az oroszok is beszálltak a média- és kémháborúba. Döbbenetes bejelentést tett Igor Giorgadze, Grúzia korábbi állambiztonsági minisztere egy október 4-ei moszkvai sajtótájékoztatón: Donald Trump amerikai elnökhöz fordult, hogy rendeljen el nyomozást a grúz főváros, a Tbiliszi közelében lévő…

Tovább

Nyárspolgárok és fantom-kommentelők

A megbélyegzés mindennapossá vált, s könnyen fizikai bántalmazásba mehet át. Sértőnek tartotta az egyik fantom-kommentelő, hogy előző jegyzetemben KISEGZISZTENCIÁKnak neveztem a félművelt, részben hitelből és virmanolásból, no és nyugdíjból, valamint közmunkából elő, közhivatalokban dolgozó,…

Tovább
süti beállítások módosítása