BEKIÁLTÁS


2018.sze.16.
Írta: Kabai Domokos Lajos

Tessék-lássék ellenzék

Nem elszántak a történelemformáláshoz. Ki az utcára! – tudtam meg immár idehaza az Index tudósításának címéből, hogy többek között mit mondott Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért által közösen szervezett vasárnapi, budapesti…

Tovább

Nem félnek, hisztériát keltenek!

De hogy lesz a lagymatag összejövetelből a nézők idegeit borzoló állami m1-es híradós beszámoló? A parlament zárt főkapuja előtti lépcsőn rendőrsorfal, amely lazábban folytatódik az épület jobb- és balszárnyának irányába. Előttük, a lépcső alatt szintén rendőrök láthatósági mellényben,…

Tovább

Ne gyűlöld a tüntetőket!

Olyan mámorosan triumfálnak a kormánypártiak, mintha nem kisebbségben lennének. Egészen bevadult az elmúlt hónapokban egykori kollégám. Sorra osztotta meg a Facebookon a kormánypropaganda jegyében fogant, képtelenebbnél képtelenebb, sőt uszító hazugságokat. Ez azért is zavart, mert világi…

Tovább

Ez itt nem Lengyelország

Nálunk gondosan megtervezett show-műsorokra hasonlítanak a jobbára fizetett civilek által rendezett tüntetések. A liberális, a baloldali, a konzervatív – vagy a jó ég tudja milyen jelzővel illethető – magyar ellenzéki értelmiség, a jól fűtött szobákban, a Facebookon ünnepli a lengyelek tömeges,…

Tovább

Ők is tanítani akarnak, nem fegyelmezni

Magyarországon a közpedagógusok vívják az osztályharcot. A március 15-ei tüntetési felhívásban a Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25, a Tanítanék Mozgalom 4, az Oktatói Hálózat 5, a Civil Közoktatási Platform 12 pontja melletti kiállásra szólítanak fel a szervezők. Hosszú ideig annyira semmibe…

Tovább

Az állatkínzásra is rossz válasz a börtön

Akkor változik meg az állatokhoz való viszonyunk, amikor képesek leszünk megjavítani az emberi kapcsolatokat. Szomorúan konstatáltam, hogy az állatkínzás elleni február 20-ai, szombati tüntetés tábláin a feliratok többsége ugyanolyan vérszomjas indulatoknak adott hangot, mint amilyenek ellen a…

Tovább

Jön Merkel, marad a Fidesz!

Ép ésszel nem képzelhető el, hogy Angela Merkel látogatásának a Fidesz ellehetetlenítése, vagy Orbán Viktor leváltása lenne a célja. A korrupciómentes kormányzásról értekezik a jehovisták hozzánk most beadott, Őrtorony című, 2015. január 1-jei keltezésű, New Yorkban…

Tovább