CÍMKÉP: Az idegen ügynöknek minősített oroszországi Levada közvélemény-kutató intézet portáljának kezdőképe, amelynek jobb felső részébe applikáltam a szervezet magyarra fordított jelmondatát – Az előítéletes megmondó emberek bizonyára ezt is putyini propagandának tekintik, de ettől még tény, hogy a Nyugaton is hitelesnek elfogadott cég felmérései azt mutatják: az oroszországi lakosság túlnyomó többsége Putyin államfői időszakától mindmáig – egyetlen jelentős negatív kilengéssel – növekvő mértékben bízott és bízik az ország, s benne saját jövőjében.

CÍMKÉP: A Kyiv Independent július 22-ei szerkesztőségi cikke szerint Zelenszkij elárulta az ukrajnai demokráciát, és mindenkit, aki küzd érte – A Facebookon bukkantam Lattmann Tamás ajánlójára. A nemzetközi jogász szövegének egyik kérdőjeles kitétele szerint: „Zelenszkij tanul Orbántól?” Szót sem érdemelne ez a butaság, ha nem kapnák fel még egyes nyugati szakértők is a gondolatot a kapitalizmus szükségszerű válságfolyamatainak elemzése, illetve az egyes eseményeknek – ezúttal például az ukrajnai korrupcióellenes szervezeteket érintő döntéseknek, visszakozásoknak – a folyamatokba, a szélesebb értelemben vett geopolitikai-hatalmi összefüggésekbe való ágyazása helyett. Miként azzal sem foglalkoznak, miért szorongatják a Trump-adminisztrációt az amerikai tőkés érdekeltségek a háború mielőbbi befejezése érdekében.  

CÍMKÉP: A Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) elnöke szónokol a 2025. július 12-én, Nagykanizsán tartott II. kongresszuson. Az installáció – a két szélre helyezett EU-zászló kivételével – szinte megegyezik a Fidesz hasonló rendezvényeinek színpadképével. Nem véletlenül. Hiszen a most hatalomra törők nagyrészt azokat szólítják meg, akik – az álbaloldali parlamenti pártoktól átsodródottakkal együtt – a NER által biztosított előnyeiket, javaikat veszélyben érzik. Ezért várják Magyartól ugyanazt, mint amit az orbáni NER pártszimpátiától függetlenül biztosított számukra a lecsúszott milliók rovására. Ráadásul, elegük van az orbáni pártállami gyámkodásból, sőt a Fidesz nevében is kifejeződő hűséget követelésből, és elvárják, hogy az esetleges TISZA-kormány szélesítse a társadalmi értelemben vett mozgásszabadságuk kereteit (Kép forrása: Magyar Péter Facebook-oldala)

CÍMKÉP: Fotó a Váci Napló 2018. szeptember 10-ei számában a hoppon maradt utasokról, mert vagy nem engedték fel őket a kocsikba, vagy megállás nélkül húztak el előttük a vasúti szerelvények. A gondok tehát nem újkeletűek. A Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) – a szövegezők szerint kiáltványnak is beillő – megállapításaihoz kapcsolódva ezért vettem elő két évtizeddel ezelőtti, a MÁV helyzetével foglalkozott cikkemet. Megírására a vasúttársaság korábbi kommunikációs igazgatójaként kaptam felkérést, s talán ma sem érdektelen abból a szempontból, hogy felvillant néhány okot azok közül, amelyek miatt a magyar vasúti személyszállítási szolgáltatások odáig jutottak, ahol most tartunk. Áttekintés a VSZ helyzetértékeléséről, majd a megelőző évtizedekről.

Nagyrészt adós maradt a szocializmus alátámasztásának legnagyobb ívű magyarországi marxista tudós filozófiai-elméleti hagyatékával foglalkozó múltheti budapesti konferencia annak sokrétű kibontásával, hogy az emberi szempontokkal szemben teljesen érzéketlen, profitelvre épülő kapitalizmus meghaladása szükségszerű. Pedig – miként ezt cikkemben bemutatom – világszerte érik a helyzet az ezzel való szembenézésre, jóllehet ez sokakat meglephet a mai Magyarországon.

CÍMKÉP: Donald Trump beiktatási beszédében hangsúlyozta: arra lenne a legbüszkébb, ha a béketeremtést és az egyesítést hagyná örökül. Csakhogy, miként ezt az Irán elleni amerikai légicsapás is mutatta, úgy véli, hogy a békét csak erővel, erőszakkal lehet megteremteni, azaz rákényszeríteni a gyengébb félre. Ebbe immár beleférnek a nukleáris létesítmények elleni katonai műveletek, sőt tudósok likvidálása is. A felfogás mindannyiunkat veszélyeztető, lehetséges következményeit, illetve a képmutatás, a kettős mérce lelkiismereti kérdéseit veti fel a cikk.

CÍMKÉP: A montázs képei a 11 éven át háborús viszonyok között élt donyecki és luganszki orosz diákok internetre feltöltött fotóiból, videóiból származnak. Az apropó: az isztambuli tárgyalások második fordulóján végre kiderült, hogy a harcok miatt szétszakadt családokból hány ukrajnai – nem elsősorban ukrán, hanem főleg orosz nemzetiségű – gyerek sodródott el a családjától. A szám jóval kisebb, mint amiről a korábbi kijevi híradások szóltak. Egy 2022-es propaganda-videóból származó záróképpel illusztrálom, hogy a pusztítás a front másik oldalán is meghatározta a gyerekek életét, ami akkor is így van, ha a kijevi kormány mögött álló kampánymenedzserek világszerte Moszkva ellenes uszításra használták fel az ilyen filmeket, holott a háborúban az ukrán oldal sem kímélte és kímél(het)i a lakóépületeket, iskolákat, kultúrházakat, áruházakat, kiürített kórházakat. Különösen nem, ha azokat laktanyának, katonai járművek, fegyverek álcázására, vagy egyfajta erődként használják…

CÍMKÉP: Bár amerikai források szerint a washingtoni vezetés mit sem tudott az oroszországi repülőbázisok elleni dróntámadások másfél éven át folyt előkészítéséről, az különösen kínos lehet az USA irányítói számára, hogy egy Brjanszk közelében lévő közúti hidat úgy robbantottak fel, hogy a roncsokba belerohanjon egy Moszkvába tartó vasúti szerelvény. Ez már felveti az állami terrorizmus kérdését is. Ráadásul, mindez az isztambuli orosz–ukrán tárgyalások második fordulójának előestéjén történt. A Bekiáltás-cikkben azt járom körbe, miért érdekük jelentős nyugati erőknek a háború elhúzása, de legalábbis az Oroszország elleni, már ma is jelentékeny provokációk, diverzánsakciók, naponta ismétlődő mélységi drón-, sőt rakétatámadások fenntartása, miközben az atomháborút is kockáztathatják.# (Kép forrása: Ria Novosztyi)