936. BEKIÁLTÁS: Orbán önleleplező beszéde

Az orbáni retorikából az ország megharmadolása, megfelezése következne, ha a kirekesztettek komolyan vennék szavait.

orban2021-10-23.jpg

Orbán Viktor 1956 évfordulóján régi klisékkel teli, az ellenzék ellen hangolt, mindent egybe vetve fáradt, rutinszerű beszédet tartott a vidékről, a fővárosi kerületekből, a Kárpát-medence országaiból, sőt Olaszországból és Lengyelországból Budapestre utaztatott és utazott sok ezernyi híve előtt. Az ember csak csodálkozik:

Hogyhogy nem unják még ugyanazt az uszítást hallgatni, amit Békemenet címen hirdetnek meg?

Mindezen túlmenően volt ennek az enervált szónoklatnak néhány meghökkentő, sőt önleleplező kitétele. Mindjárt az elején kiderült, hogy számára 1956. október 23-ika csupán az aktualizálhatósága miatt fontos. Ugyanis ezt mondta: „Emlékezzünk a hatvanöt évvel ezelőtti napokra és a tizenöt évvel ezelőtti délutánra!” Egyszerűen egyenlőségjelet tett a forradalomnak a szovjet hadsereg által történt leverése és az ötvenedik évfordulón máig tisztázatlan körülmények között kirobbant(ott), a rendőrség által erőszakosan felszámolt budapesti zavargások közé.

Orbán további csúsztatása szerint: 2006-ért az ifjúkommunistákat terheli a felelősség. A hozzá hasonló korúak és a nála is idősebb vájt fülűek persze értették, hogy az ifjúkommunisták alatt az ekkor már kormányzati pozícióba került Gyurcsány Ferencre és társaira utalt, akik a rendszerváltás előtt a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) kezdték karrierjüket. De ilyen alapon ugyanez Orbán Viktorról és társairól is elmondható lenne. Hiszen aligha kerültek volna be a rendszerváltás előtt uralkodó állampárt elitképzőjébe, ha szüleik, nagyszüleik nem ágyazódtak volna be a rezsimbe, s ők maguk nem lettek volna a KISZ tagjai, s abban nem töltöttek volna be kisebb vezetői pozíciókat. De hát minden újszülöttnek minden vicc új, s a beszédírók okkal bízhattak abban, hogy egyre kevesebben vannak a hallgatóság soraiban, akik felfedezik a turpisságot.

Viszont a beszédben az már kifejezetten hazugság volt, hogy ’56-ban elsöpörtük a szocialista Magyarországot.

Két okból is. Egyrészt Rákosi Mátyás Magyarországa nem volt szocialista. Másrészt, ha mégis államszocialistának (és nem államkapitalistának) tekintjük azt a rendszert, a lényege a felkelés után, tehát Kádár János alatt is az maradt, ami addig volt, jóllehet fokozatosan enyhítve a társadalomra nehezedő nyomáson, és egyre nyitottabban a világra. Ajánlatos nem Orbántól tanulni a történelmet! A valótlan állítás persze nem volt véletlen. Azt szolgálta, hogy a szocialista kifejezéssel a 2006-ban kormányzó szocialista pártra utaljon a szónok – elhallgatva azonban, hogy azok a liberálisokkal együtt gyakorolták a hatalmat. Azokkal a liberálisokkal, akiknek nemzetközi szervezetében még néhány évvel azelőtt is alelnökösködött Orbán Viktor.  

Hogy a továbbiakban a miniszterelnök a nemzetközi gazdasági folyamatokból kiragadva méltatta saját kormánya több mint egy évtizedes teljesítményét, s elhallgatta az országban ez idő alatt keletkezett súlyos gondokat, már nem is csodálkozom. Orbán sosem szól a veszteségekről, s nem ígéri a veszteseknek, hogy számíthatnak rá. Egyszerűen nem létezőnek, ballasztnak tekinti őket, ezért nem is dolgoztat ki rájuk vonatkozó intézkedési terveket. Az ő országában minden valamire való kedvezmény bérhez, keresethez, jövedelemhez kötött, amit a legkiszolgáltatottabbaktól elvont pénzből, például az eszelősen magas fogyasztási adókból, fedeznek, vagy meg sem adnak nekik az általuk is egyöntetű módon hozzáférhető egészségügyi ellátás, vagy minőségi oktatás révén.

Magyarországi magyarként – mert a határokon kívülieket a handabandázás ódiuma nem érinti – restelltem azt a hetvenkedést, amivel a nevemben is fenyegette Brüsszelt, mondván:

„a Brezsnyev doktrína levegője járja át Európát”.

Ifjabbaknak mondom: Leonyid Iljics Brezsnyevre, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkárára utalt ezzel Orbán, aki a szovjet fegyveres erők révén, az 1964 és 1982 közötti hivatali idejében, a II. világháború utáni nagyhatalmi megállapodásoknak megfelelően tartott rendet Közép-Kelet-Európában. Az USA és Nagy-Britannia akkori vezetői, Roosevelt, illetve főleg Churchill ugyanis nem tartották helyén valónak, hogy Amerika egyedül töltse be a világcsendőr szerepét. Egyébként is ódzkodtak attól, hogy a háborút követően rájuk háruljon a térség minden országában kialakult fasiszta rendszerek, mozgalmak, pártok felszámolása.

De megkapta a magáét Orbántól – nevének említése nélkül – Márki-Zay Péter is, az ellenzék üstököse. Méghozzá annak nyilvánvalóan mélyen megélt kereszténységét ellene fordítva, bibliai példázatba burkolva: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok. (…) A baloldal fáján (rossz gyümölcsként) csak baloldali politika nőhet”. Mindez megtetézve egy burkolt Amerika ellenes kitétellel, s ami a legfájóbb kellene legyen Magyarország minden tisztességes polgára számára, hogy

Orbán Viktor ezúttal is csak azokat tekintette magyarnak, akik őt követik.

Szavazóinak rá kellene végre ébredniük, hogy mihez asszisztálnak: az orbáni retorikából az ország lakosságának megharmadolása, megfelezése következne, ha a kirekesztettek – egyébként maguk is adófizetők, akiknek pénzét gátlástalanul osztják újra maguk között a kormánypártiak – komolyan vennék szavait. Ez ám az annyit hangoztatott nemzetegyesítési és nemzetgyarapítási porogram! Mintha nem lenne elég gond már így is, hogy több százezer magyar idegenben termeli meg azt az értéket, amire itthon lenne szükség, s főként Nyugaton szüli meg, oda menekíti iskolába gyerekeit?

Mindehhez képest már-már a nevetségesség határát súrolta néhány végig nem gondolt mondat, melyek ily módon szinte felértek egy-egy önleleplezéssel. Orbán szerint, aki mellett egyébként a Fidesz vezetői közül senki nem állt a pódiumon, az ellenzék azért versenyez, hogy ki legyen Brüsszel és Soros György hazai helytartója. Ennek ugyebár létezik egy olyan olvasata is, hogy valójában a helytartóváltás a tét. Csakhogy akkor fel kell tenni a kérdést, hogy ő maga ugyan kinek a szolgálatában áll a magyar kormány élén?

Az pedig már csak a hab a tortán, hogy ő, aki a budai várban rendezkedett be, azt veti fel, hogy „ki lehet az új budai pasa”. Vagyis a végére kibújt a szög a zsákból: bizony nagyon nehezen hagyná ott a rövid ideig karmelita kolostorként, leginkább színházként szolgált épületet, ahonnan megvetően nézhet le a számára belakhatatlan, meghódíthatatlan városra, Budapestre, annak is leginkább a pesti részére. Hogy így van-e, vagy nincs így? Ha igen, akkor mindig a jövevény tehet róla. Mert ugyebár Rómában élj úgy, mint a rómaiak…#

CÍMKÉP: Orbán Viktor az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállított emelvényen – Ő, aki a budai várban rendezkedett be, már-már komikusan azt vetette fel, hogy „ki lehet az új budai pasa” (A fénykép forrása a miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett videó. Egyébként ebben is van ellentmondás, hiszen miközben a kormányfő igencsak kihasználja a Facebookban rejlő lehetőséget, beszédében a „Nagy Víz” túlsó partján lévő megszállókról, köztük Gyuri bácsiról beszélt, akik lőfegyver helyett a Facebookot használják ellenünk.)