Tiltanák az oroszt a lettek

A nyelvrendőrség azt ajánlja: vitassák meg a dolgozókkal a lett nyelv használatának előnyeit.

zaszlo_-_lettorszag_szives.jpg„Megengedhetetlen, hogy a szolgálati és szakmai kötelezettségeiket teljesítő dolgozók egymás között idegen nyelven beszélgessenek” – olvasható abban a levélben, amellyel a Lettországi Állami Nyelvi Központ fordult a baltikumi ország lakosságához. A nyelvrendőrség indoklása szerint: amikor az oroszok oroszul beszélnek egymással, tiszteletlenséget tanúsítanak a lettek iránt, egyúttal fenyegetik a lett nyelvet.

A levél egyes részleteit oroszul közreadó Inforesist nevű honlap szerint a nyelvfanok el akarják érni, hogy ezt a szabályt a jövőben minden lett munkahelyen érvényesítsék. Elsősorban a szolgáltatási szférában, az üzletekben, a közösségi közlekedésben, a hivatalokban és az intézményekben akarják érvényre juttatni elgondolásukat. Ennek érdekében felhívják a munkáltatókat, hogy vitassák meg a munkavállalókkal, milyen jelentősége van az állami nyelv használatának a szakmai tevékenység végzése során.

A kétmilliós Lettországban az oroszok száma 170 ezerre tehető. Ezért momentán aligha attól tartanak, hogy az orosz kisebbség a fejükre nő. A lett használatát illetően ez még a bolseviki időkben sem következett be, mert a Szovjetunióban kifejezetten szorgalmazták az iskolákban, a felsőfokú oktatási intézményekben az anyanyelv tanítását.

Jobb esetben tehát csupán túlbuzgóság munkál a követelés mögött. Viszont akár tudatos szándék következménye is lehet az első pillantásra ostobaságnak látszó figyelmeztetés. Nem kizárt, hogy valakik arra gondolnak: amilyen keletje van  most a ruszofóbiának az Európai Unióban, jól jöhet még a nyelvrendőrök által így felfestett ellenségkép!

#