Nemzetközi babérokra tör Orbán
Az arabok jönnek, a zsidók mennek, Orbán Viktor futárként, esetleg közvetítőként játszhat szerepet az emigránsügy megoldásában.
Ujjongó hangok kísérik, valahányszor felröppen egy hír Angela Merkel helyzetének gyöngüléséről. Magyarországon is elégedett kommentelők konstatálják, ha valahol megjelenik, hogy csökken a német kancellár népszerűségi mutatója.
A Magyar Nemzetben Lukács Csaba ismerteti, hogy „46-ról 60 százalékra ugrott azoknak az aránya, akik szerint Németország nem tud megbirkózni a menekültáradattal. A kancellár menekültügyi tevékenységével elégedetlenek aránya 56 százalékra emelkedett (decemberben ez még csak 49 százalék volt), és ma már csak a megkérdezettek kevesebb, mint 40 százaléka gondolja azt, hogy a politikus jól végzi a dolgát ebben a vonatkozásban”.
Egyre többen céloznak arra, hogy hamarosan véget érhet a Merkel-korszak. A Népszabadságnak adott január 28-ai interjúban egy német politológus, Ulrike Guéro mondja: „vezető politikusok gyakran a szívüknek kedves dolgokba buknak bele. Így volt ez két szociáldemokrata kancellárral: a néhai Helmut Schmidttel, majd Gerhard Schröderrel. Az biztos, hogy a populista és bevándorlás ellenes Alternative für Deutschland (AfD) komoly probléma, a felmérésekben a harmadik legerősebb párttá lépett elő, a CDU-nak előbb-utóbb döntenie kell, hogy bármilyen szinten is koalícióra lép-e velük”.
Azt már én, a béke jóhiszemű barátja teszem hozzá: mert egy párt tagjai, a vezetők körül a húsosfazékba nyúlkáló holdudvar számára a hatalom mindig és mindenhol fontosabb, mint az elvek. Persze, a politika szélkakasát végső soron a tömeghangulat mozgatja. Márpedig, ahogyan Lukács Csaba összegzi a Németországból hozzá eljutó jelzéseket: Nyugaton a félelem az új vendég. Persze a félelem érzése nem csak a többségükben nem háborús övezetekből özönlő, más kultúrájú bevándorló fiatal férfiak grasszálása miatt erősödik. Ulrike Guéro szerint:
„A feszültségek főleg abból származnak, hogy a német társadalom alsó húsz százaléka érzi magát veszélyeztetve, nekik kell megküzdeniük az állásokért, a szociális lakásokért és jóléti juttatásokért az újonnan jövőkkel. Ebből biztosan nem fog semmi jó sem kisülni, ahogy a Wolfgang Schäuble (CDU) szövetségi pénzügyminiszter által felvetett, a menekültkérdést finanszírozni hivatott adóemelés is kivitelezhetetlen”.
Ebben a közhangulatban immár olyan hangok is teret kapnak, amiről a migrációs politikáért felelős görög miniszter számolt be a BBC-nek adott, az orosz tévé által is idézett interjúban. (Az archívumban 45:40-től). A hitetlenkedő, ezért visszakérdező műsorvezetőnek egyértelműen megerősítette, hogy a belga belügyi hatóságok a görögök értésére adták, hogy akár a menekülteket szállító csónakok elsüllyesztését se bánnánk már, és az sem érdekli őket, ha a partra érőket belehajtják a tengerbe, csak forduljanak vissza.
Miközben a bevándorlók jönnek és jönnek, az egyre bonyolultabb helyzet miatt növekszik például a Franciaországból Izraelbe kivándorló, sőt egyes esetekben az Oroszországba visszatelepülő zsidók száma. Vlagyimir Putyin orosz elnök a minap egyenesen azt javasolta az Európai Zsidó Kongresszus végrehajtó bizottsága vele Moszkvában az elmúlt évek során immár harmadjára, ékes orosz nyelven tárgyaló tagjainak: „Hadd jöjjenek hozzánk, csak jöjjenek hozzánk. Mi készen állunk. A Szovjetuniót elhagyták, de térjenek vissza.”
Az invitálás annak szólt, hogy a küldöttséget vezető Vjacseszlav Kantor, az európai zsidószervezet elnöke többek között arról beszélt, hogy az utóbbi három esztendőben évente negyven százalékkal növekszenek az antiszemita indíttatású támadások. A Franciaországból való kitelepülés aránya nagyobb, mint az ukrajnai. A gazdasági válság óta romló helyzetben robbanásszerűen terjed a nacionalizmus, az idegengyűlölet, a rasszizmus Németországban, Nagy-Britanniában, Görögországban, Magyarországon, Svédországban, Olaszországban.
Kantor szerint gombamód szaporodnak a szélsőséges, jobboldali szervezetek. Az iszlám fundamentalizmus és extremizmus tovább növeli a gondokat. Nemcsak a toulouse-i, brüsszeli, párizsi, koppenhágai, marseille-i közösségek elleni terrorista akciók miatt települ át mind több zsidó, de a félelem elől is, amit az európai városok utcáin megjelent, eltérő kultúrájú, az iszlám radikalizmustól, a nacionalizmustól eltelt, gazdasági menekültek váltanak ki.
A nyugati média Oroszországgal kapcsolatos hírei tükrében több mint meglepő, hogy az Európai Zsidó Kongresszus elnöke azt állította: a putyini politika következtében a francia után a második legnagyobb európai zsidó közösség, vagyis az orosz, helyzete talán a legjobb a kontinensen. (Emellett Moszkva a legtöbb muszlim által lakott európai város. K.D.L.) Ennél is szokatlanabb, hogy Vjacseszlav Kantor az orosz államfőnek mondta el, hogy az európai zsidók határozottabb lépéseket várnak el Brüsszeltől és a nemzeti kormányoktól különös tekintettel arra, hogy az Iszlám Állam az iraki Moszulban, egy laboratóriumban negyven kilogramm uránanyaghoz jutott, ami bőven elég egy úgynevezett piszkos atombomba készítéséhez. A zsidó vezető kijelentette:
„Oroszország, az USA és az Európai Unió azonnali közös cselekvésére van szükség a terrorizmus minden formája elleni harcban. Épp ezért a szervezetünk határozottan támogatja az Oroszországi Föderáció fellépését az Iszlám Állam ellen. Tisztában vagyunk azzal, hogy az Oroszországi Légi-kozmikus Erők nem csak az Oroszországot fenyegető kihívások ellen küzdenek, hanem Európát is védik”.
Hát nem ezt írtam magam is egy minapi posztomban!? Viszont mindez akár más megvilágításba is helyezheti Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök tervezett moszkvai útját.
A mai Európában a menekültüggyel – s ami ettől elválaszthatatlan: az Iszlám Állammal kapcsolatosan – két ellentétes magatartás ütközik meg: az Angela Merkel, illetve az Orbán Viktor nevével fémjelzett álláspont. Merkel felfogása azon alapul, hogy a helyzetet a tolerancia, az emberi jogi elvek jegyében kell kezelni. Ezért Németország kevés figyelmet fordít a Nyugat által felszított közel-keleti, észak-afrikai tűzfészkeknek. Pedig ezek szoros összefüggésben vannak az Európát elárasztó emigránshullámmal. Miközben a betelepülni szándékozók száma minden képzeletet felülmúl, Merkel – a Németország helyzetéből adódó okok miatt is – viszonylag kevés figyelmet szentelt, szentelhetett a problémának az eredendő térségekben való kezelésére. A szűk mozgástere és a személyisége egyaránt arra indította, hogy az emberiességi elveket próbálja érvényre juttatni hazájában.
Csakhogy a terhek nagysága és a konfliktusok növekedése nem várt méreteket öltött. Ennek megfelelően nőtt a kemény fellépést szorgalmazók, például Nyugaton is, Orbán Viktor magyar miniszterelnök ázsiója. Olyannyira változik a hangulat, hogy a Klubrádió január 28-ai, csütörtöki Reggeli Személy című műsorában az Orbán-pártiságnak eddig még a látszatát is elutasító műsorvezető kénytelen volt megkérdezni (a felvételen 19:00-nál) interjúalanyától, Káncz Csabától, a Privatbankar.hu külügyi szakértőjétől, hogy ezek szerint „Igaza volt Orbán Viktornak?” A válasz: „Inkább igen – minden felhangjával együtt.”
Bár nem tudhatjuk, hogy a színfalak között mit tett Orbán Viktor a menekültválság megoldásáért, azzal kapcsolatban, ami a nyilvánosság előtt látszott, én továbbra is tartom magam a korábbi posztjaimban megfogalmazott állításokhoz: nem megfelelő célok érdekében, nem megfelelő módszerekkel munkálkodott az általa kétségtelenül hamar felismert ügyben. Méghozzá azért nem, mert
1.) 2015 elejétől a gyűlöletkeltés felkeltésében jeleskedett.
2.) A Magyarország határára kihúzott kerítéssel nem európai szinten szolgálta a probléma megoldását.
3.) Erőfeszítései nem arra irányultak, hogy létrejöjjön az egységes európai politikai akarat.
4.) Azt a benyomást keltette a külvilágban, hogy Magyarországon lelketlen emberek élnek, miközben az emigránsok egységesen szervezett, az Európai Unió által finanszírozott átutaztatására is lett volna mód. Erre egyébként volt is példa, de a szándékosnak látszó szervezetlenségre szintén. Ez utóbbit azzal magyarázom, hogy a hatalmi játszma részeként a kormányzó pártnak a belső félelemkeltés volt a fő célja.
Most is állítom, hogy Orbán Viktor sikerei legfeljebb lokálisak és időlegesek. Annyit ért el, hogy (egyelőre) az emigránsok és a tényleges menekültek elkerülik Magyarországot, de ez az európai helyzet megoldását semmivel nem segítette elő. Sőt, az állapotok egyre kezelhetetlenebbekké váltak. Viszont nem kizárt, hogy ezzel olyan helyzetbe hozta nemzetközi babérokra törő önmagát, hogy egyrészt a két nagyhatalom, az USA és Oroszország, másrészt Nagy-Britannia kormánya és a brüsszeli döntéshozók között az egyik futárként, esetleg közvetítőként szolgálhatja azt a mind általánosabb igényt, hogy a hatalmi centrumok legalább egyelőre fogják vissza rivalizálási vágyaikat. Legalább addig működjenek együtt, amíg el nem hárítják a világ felett tornyosuló legnagyobb veszélyt.
Ha jól meggondolom, az USA nagykövete által legutóbb a magyar kormány felé tett gesztusok, Cameron brit miniszterelnök budapesti látogatása, illetve Orbán Viktor moszkvai tárgyalásra történő meghívása akár e konstellációk között is értelmezhetők. Vagy nem. Az itt feltételezett Orbán-szerep eljátszását ugyanis megzavarhatja a határozottan oroszellenes és angolszász irányban egyértelműen elkötelezett Lengyelország, illetve a mostanság ugyanezzel jellemezhető Románia összefogása. Ez annyit mindenesetre jelez, hogy többszereplős és többirányú a játszma. Ehhez képest kellene már feltenni azt a kérdést, hogy mennyit profitál a pávatáncból maga Magyarország. Vagy e tekintetben is folytatódnak az évszázados melléfogások? #
CÍMKÉP: A moszkvai nagymecset felújítása tavaly fejeződött be. Reuters/Maxim Zmeyev