Ukrajna kétséges legitimitású vezetője megszavaztatta mamelukjaival az eddig elvben független antikorrupciós szervezetek – a Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóhivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Különleges Ügyészség (SZAP) – alárendelését a tőle függő legfőbb ügyésznek. A radában, az ukrajnai parlamentben 263 képviselő támogatta a törvényjavaslatot, 13 ellene szavazott, további 13-an pedig tartózkodtak.

Ez szót sem érdemelne a Bekiáltásban, ahol 2014 óta számos közlés jelent meg az Ukrajnában a Szovjetunióból való kiválás óta dokumentált visszásságokról. Ezúttal azonban az ismert nemzetközi jogász, Lattmann Tamás odáig ragadtatta magát, hogy ebben is Orbán-mintát vizionált. Szó szerint azt írta a Kyiv Independent 2025. július 22-ei, a döntést támadó szerkesztőségi cikkét olvasói figyelmébe ajánlva:

„Hát, ez nagyon nem néz ki jól... Zelenszkij tanul Orbántól? Úgy tűnik, hogy minden további nélkül vonja a saját leghűbb ügyésze alá a 2014 után kialakított, papíron független korrupcióellenes hatóságokat...”

Pár nappal később ugyanezt hallottam vissza a hírműsorokban, s az azokhoz kapcsolódó adásokban egyre rémesebben tendenciózus Klubrádió július 28-ai, reggeli nemzetközi lapszemléjében. Mármint azt, hogy a keresztény-nacionalista trumpisták Orbán Viktort tekintik mintának. Hát, persze! Reggelre előrehozott mese ez zombivá tett felnőtteknek. Megjegyzem, ha van még, aki komolyan akarja venni önmagát, a Bekiáltásban két cikket is talál a Trump-adminisztráció lépéseinek lehetséges indítékairól. Egyik saját írásom, miszerint „Az amerikai elnököt a kapitalizmus újabb válsága dobta felszínre”. A másik japán egyetemek gazdaságtörténész tanárának áttekintése a neoreakciós techno-feudalizmusról, a Szilícium-völgyi technokraták befolyásáról, az amerikai keresztény-nacionalizmusról.

Itt és most azonban maradnék a téma Lattmann által felvetett, magyarországi vonatkozásánál, illetve további összefüggéseinél. Ugyanis, két nappal később fordult a kocka: a nemzetközi jogász példaképként állította Orbán Viktor elé Volodimir Zelenszkijt. Miután az ukrán vezető – főleg a nyugati politikusok számon kérő nyilatkozatainak hatására – megmásította a demokrácia letéteményesével, tehát a parlamenttel szentesíttetett akaratát, jogászunk a kijevi kapkodás második fordulóját követően is üzent a magyar miniszterelnöknek:

Miközben az orbáni kormányzásnak a magyar társadalom jelentékeny részét sorvasztó hatásairól, autoriter jellegéről – a kapitalizmus válságfolyamatainak következtében, a centrumországokban is tapasztalható jelenségek részeként! – a hazai újfasizálódási trendekről évekkel ezelőtt magam is cikkeztem, az efféle gyerekes szurkapiszkálást ki nem állhatom. Éspedig nem esztétikai finnyásság okán, hanem azért, mert a céljával ellentétes a hatása.

Lattmann idézett, a szakterületén mutatott jártasságához méltatlan megnyilatkozásai – amelyekhez hasonlókkal, hogy stílszerű legyek, Dnyepert lehetne rekeszteni a hazai globalista-transzatlantista elkötelezettségű értelmiségi körökben –, nem elemzések, hanem beszólások. Mint ilyenek, nem építhető rájuk érdemi ellenzéki cselekvés. Inkább hatnak bénítóan, semmint aktivitásra sarkallnának. Ezért is ajánlom a Lattmann Tamáshoz hasonlóan jópofáskodóknak ennek a felvetésnek az átgondolását: tényleg biztosak abban, hogy a világ csaknem minden ellentmondásának, feszültségének magyarázatába bölcs dolog Orbán Viktort belekeverni? Pláne, hogy a konkrét ügyben, a Lattmann által olvasásra javasolt Kyiv Independent-cikkben szintén talál némi fogódzót, aki

nem csupán 2022. február 24-étől, az orosz támadás időpontjától számítja a történéseket, miként szinte kivétel nélkül a Globális Nyugat érdekeit képviselő médiumok, hanem például a nemzetközi médiatérben is dokumentált 2014. február 22-ei, kijevi, az akkori német Spiegel szerint is véres államcsínytől, s annak a Washington által összehangolt előzményeitől.

Ez persze, feltétele lenne minden érdemi megszólalásnak az Ukrajna területén kirobbantott háború ügyében. Csak hát, egyrészt 2014-ben kit érdekelt itt, hogy mi történik Ukrajnában? Másrészt, az akkori hírek visszakeresése kemény munka. Harmadrészt, ha valakik olyan érdekcsoportokhoz kötődnek, amelyeknek nem céljuk a folyamatok gyökeréig való ásás, akkor ugyebár mégiscsak kifizetődőbb a hallgatás, illetve a történelemmé vált eseményeknek kizárólag egy meghatározott időponttól, jelesül Oroszország Ukrajnára támadásától számított taglalása.

A Bekiáltásban viszont nem kerülhető meg, hogy előbb megvizsgáljuk, hova tegyük a Lattmann úr által megjelölt forrást. S mindjárt ki is derül, mennyire hasznos, ha így járunk el. Nos, a Kyiv Independent az Ukrajnát főleg 2014-től elárasztott, gyilkosságokkal, jelentős ellenzéki lapok, rádiók, televíziók bezárásával is terhelt, napjainkat is átható médiaháború terméke. A szíriai befektető által létrehozott Kyiv Post szerkesztőségéből kivált újságíróközösség alapította, megelőzve a befektető ellenük készülő lépését, akinek üzleti érdekeit sértették a Zelenszkij-kormányt bíráló, illetve az államfő körének korrupcióját feltáró cikkek. Ezek ugyanis ellentétben álltak azzal a képpel, amit az elnök a világ előtt mutatott magáról.

Az úgymond objektív, sokoldalú, függetlennek beállított médiumokból tájékozódó nyugati, s az azokban megjelent közlésekre épülve tájékoztatott magyarországi közvélemény nagy részét alighanem a fenti néhány mondat is meglepetésként éri. Hát még ha azt is hozzáteszem, hogy a nevében a „függetlenséget” szerepeltető Kyiv Independent sem mentes a külső függéstől. Az induláskor ugyan valóban kisemberek adományaiból finanszírozták, de az Európai Demokrácia Alapítványon keresztül már az alapítás évében, 2019-ben 200 ezer kanadai dolláros sürgősségi támogatást kapott a kanadai kormánytól. Anélkül, hogy a pénzgyűjtő kampányok további részleteivel terhelném az olvasót, hadd tegyem hozzá:

2022-től az USAID-től, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségétől is befolytak kisebb összegek a kasszába. Igaz, ez a forrás megszűnt, miután a Trump-kormányzat 2025-ös korlátozó intézkedései, több más médium mellett, a Kyiv Independent-et is sújtották. Ettől az évtől újabb közösségi finanszírozási kampánnyal igyekeznek a helyzetet kezelni.

Hogy mindezt nem kell tudnia az olvasónak, akire perceként zúdulnak a számára átláthatatlan kapcsolati háló részeként működtetett médiumokból kiollózott szövegek, illetve a szövegekre mutató linkek? Szerintem meg igen! Mert forráskritika nélkül ugyan honnan tudhatná, hogy a neki most épp Lattmann Tamás által ajánlott írásban miért csúsztatás – már persze, ha ezt észreveszi a nagyérdemű – a kijevi Majdan, azaz a Függetlenség tér összes halálos áldozatát, az egyébként korántsem csak oroszbarát, mint a cikk állítja, inkább kétkulacsos, egyébként pedig velejéig korrupt Viktor Janukovics államfő nyakába varró mellékes közlés.

Persze, azzal szintén tisztában kellene lennie a magát fenemód tájékozottnak tartó Facebook-közönségnek, hogy a vérengzésre aligha került volna sor az Obama-adminisztrációnak „az ukrajnai demokrácia elősegítésére” nyilvánosan meghirdetett, 3+2 milliárd dolláros kezdő pénzügyi támogatása, illetve a Kijevben akkoriban házaló vezetők – például Joe Biden alelnök, Victoria Nuland államtitkár-helyettes – nem is titkolt közreműködése nélkül. Sajnálom, ha egyeseket sokkol, de ennek volt a következménye, hogy 2014. február 22-én bezúdították a kijevi parlamentbe az előzőleg Lengyelországban kiképzett banderista-fasiszta különítményeket, amelyek aztán kiverték onnan a megválasztott képviselők többségét, hogy többek között külföldiekből, köztük amerikai állampolgárból bábkormány alakulhasson. Ennek lett a következménye az is, hogy

semmissé vált az előző éjszakán az összes addigi parlamenti párt vezetője, a német, a francia és a lengyel külügyminiszter által aláírt, a helyzet normalizálását többek között a korábbi alkotmány visszaállításával, új választások kiírásával elérni kívánt megállapodás; hogy azonnal elveszett az ukrán nemzetiségű szovjet kommunista párti főtitkár, Nyikita Hruscsov által Ukrajnához rajzoltatott Krím, hogy büntető alakulatokat vezényeltek a korábbi alaptörvény értelmében már évtizede autonómiát követelt, Leninék által, más területek között Oroszországtól Ukrajnához csatolt Donyec-medence lakossága ellen, majd ugyanitt a hadsereget is bevetették a saját állampolgárok erőszakos megregulázására. Utóbbi részeként,  2022 februárjáig, az EBESZ úgymond felügyelete mellett, több mint tízezer civil, köztük több mint száz gyerek fizetett az életével.

Aki minderről mit sem tudott, illetve még ma sem akar tudni, ám e tudás hiányában hirdeti az igét, az minimum hírhamisító. Pedig ahhoz, hogy valaki értelmezze, ami például a Kyiv Independent cikkében áll, vagy amit a BBC és más nyugati hírügynökségek közzétesznek, amit aztán a napi hírek szerkesztői, a kommentárok szövegezői tovább egyszerűsítenek – hogy a nagyrészt itt-ott felcsípett információtöredékekből táplálkozó, mindenevő facebookos okoskodókról ne is beszéljek – mindezt és még sok minden mást is tudnia kellene. S főleg felülemelkednie saját fóbiáin. Például ilyen háttérinformációk birtokában kellene lennie annak, akik a mostani Zelenszkij-forgolódásokat értelmezni szeretné:

♦ Az ukrajnai antikorrupciós szervezeteteket a békés és erőszakos szakaszra különíthető, 2013–2014-es Majdan-megmozdulásokat, mai értelmezésben: a forradalmat követően hozták létre a már az 1990-es évek elejétől gyorsuló ütemben amerikai tanácsadókkal telerakott főhatóságok, fegyveres testületi parancsnokságok, a számos nyugati finanszírozású szervezet, médium és ügynök ellenőrzésére.

Magától értetődően, többek között biztosítani kellett, hogy a nyugati kormányoknak, mindenekelőtt a washingtoninak, rálátásuk legyen a segélyek, támogatások felhasználására. Ez aztán arra is lehetőséget adott, hogy adott esetben Washingtonban kijelölt személyeket vádolhassanak meg korrupcióval, miközben az érdekeiket (is) képviselőknek nem essen bántódásuk. Emlékezetes eset: az ukrajnai főügyész vizsgálatot indított a Burisma gázcég korrupciós ügyletében, amiben érintett volt a Biden-fiú is. Az akkor még alelnök, Joe Biden, miként erről maga számolt be könnyelműen, egyszer azzal köszönt el az akkori elnöktől, Porosenkotól: ha még a főügyész a helyén lesz, amíg a repülőtérre érek, nem kapják meg az esedékes hadikölcsönt. Minthogy ennek egy része Porosenko államfő egyik közvetett érdekeltségébe került, senkit nem lepett meg, hogy a főügyészt pár nap múlva elmozdították, a nyomozást leállították.

♦ Természetesen, Zelenszkij mindenkinél jobban tudja, hogy az antikorrupciós szervezeten keresztül ellene és körei ellen (is) gyűjtik a terhelő adatokat Washington számára.

Ha valakinek kétségei lennének, gondoljon az Angela Merkel elleni CIA-lehallgatás botrányra!) Most, amikor minden jelentős nyugati lap arról cikkez, hogy az eddigi háborús hős tehertétellé vált, ő pedig egyúttal azt tapasztalja – miként ezt a Kyiv Independent is írja –, hogy Trump érdeklődése lankad a konfliktus iránt, saját szempontjából érthető, hogy el szerette volna zárni ezt az információs csapot. Csakhogy, minden jel szerint, elszámította magát. Washington csak a piszkos munkát, s annak finanszírozását bízza az európaiakra. A gyeplőn csupán látszólag akar lazítani, hiszen érdeke, hogy az antikorrupciós szervezeten keresztül immár ne csak az ukrajnai vezetés tagjait, az oligarchákat, hanem a velük minden eddiginél szorosabb pénzügyi kapcsolatba kerülő európaiakat is megfigyelhesse, adott esetben zsarolhassa.

♦ Hogy nem egészen légből kapott ez a feltételezés, azt a Julia Tyimosenko által július 27-én, a Facebookon közzétett, vele készült, csaknem kétórás beszélgetés is alátámasztja.

Az ukrajnai hatalmi harcok részeként börtönt is megjárt, a miniszterelnöki posztot kétszer is betöltött korábbi államfőjelölt, mai parlamenti képviselő, akit a gázüzletekben való, kétesnek tartott szerepe miatt a Soros-alapítvány által támogatott Ukrainszka Pravda is Gázhercegnőnek nevezett programot hirdetett. Ismét bejelentkezett az államfői posztra. Az interjúban arra is célzott, hogy szerinte mit kellene érteni valódi szuverenitás alatt (!), s hogy kiknek is kellene megalakítaniuk Ukrajna korrupcióellenes testületeit. Érti, aki érteni akarja! Mint ahogy azt is, hogy a korrupcióellenes harcot a 2014-es Majdan mint ukrajnai projekt (!) követeléseiből vezette le, és üdvözölte a most Zelenszkij és adminisztrációja ellen több nagyvárosban utcára vonult (utcára vitt, a polgármesterek, köztük a kijevi polgármester, Vitalij Klicsko által támogatott) fiatalokat.

♦ Ma már dossziényi újságkivágás lenne összegyűjthető csak a legbefolyásosabb nyugati lapok napi cikkeiből, amelyekben azt latolgatják: mikor és milyen feltételek mellett és kikkel lehetne felváltani a kezdetben ukránul sem beszélt Zelenszkijt. 

Róla sokáig nem volt köztudott, hogy A nép szolgája című, a hatalmával visszaélő elit kifigurázására épült komédia-sorozatában szerzett népszerűségével, A Nép Szolgája Párt (!) jelöltjeként, a korrupció elleni harc, a sokmilliónyi ukrajnai orosz, főleg a Krím és a Donyec-medence lakossága autonómiájának vissza-, illetve megadásának, orosz zsidóként az orosz nyelvhasználat biztosításának ígéretével nyerte meg a választás második fordulóját a keletieket, a Dnyeperhez képest úgynevezett balpartiakat megvető, nyugat-ukrajnai tömegbázisra építő Porosenkóval szemben. Azt is elsikálják, hogy öt évvel később, azaz 2024-ben nem adta át a hatalmat a parlament elnökének, miként azt az alkotmány előírta számára. De hogy ezt megtehette, az aligha történhetett az Ukrajna ügyeiben érdekelt külföldi erők jóváhagyása nélkül. Orosz elemzők szerint, eddig azért nem nyúltak hozzá, mert a háború mellett is ezer és egy gazdasági, korrupciós, szociális, a számos nemzetiség kulturális, illetve vallási különbözősége, a nyelvi feszültségek miatt megosztott, Zelenszkij által mégiscsak elkormányzott, ha kell, brutális eszközökkel egyben tartott ukrán társadalomban robbanással, Ukrajna szétszakadásával fenyegetne bármilyen változás. És akkor füstbe mennének az amerikai tőkés érdekeltségek által megszerzett koncessziók...

♦ Éppen az utóbbi miatt van a Trump-adminisztráció lépéskényszerben, minthogy az eredetileg Oroszország térdre kényszerítését, az ottani erőforrásokkal való rendelkezésnek a jelcini időszakban részben már megvalósult visszaállítását szolgáló nyugati tervek (egyelőre) kudarcot vallottak. 

Az Oroszország felosztására irányuló, évtizedeken át előkészített művelet kezdetei 1903-ig nyúlnak vissza. Kisebb próbálkozásokat követően Zbigniew Brzezinski amerikai geostratéga koncepciója jegyében a Hitlert is tömegesen támogató nyugat-ukrajnaikat, az e térségből az USA-ba és Kanadába emigráltak utódait kívánták felhasználni korábban a Szovjetunió, most pedig Oroszország felbomlasztására.

Az ukrajnai tűzfészek után, Moldova, illetve a Kaukázus lángba borítása lehet a következő, az Oroszországot ellenséges közegbe szorító lépés, aminek az ellentétek egyre intenzívebb szításával, már ma is szembetűnőek a jelei. Washingtonban senki nem hallgatott és ma sem hallgat a korábbi külügyminiszterre Henry Kissingerre, aki néhány héttel a 2014-es kijevi államcsíny előtt azt nyilatkozta a CNN hírtelevíziónak: „Amerikának nem érdeke, hogy a ’megszállt erőd’ helyzetébe sodorja az oroszokat, hogy kénytelenek legyenek megmutatni, mire képesek”. Ám az USA befolyásosai ma sem látnak az orruknál tovább. A kis haszon is haszon alapon a Trump mögött (is) álló tőkeérdekeltségek legalább a már birtokukba vett ukrajnai termőföldeket szeretnék zavartalanul hasznosítani, a Biden alatt megszerzett ukrajnai palagázmezőket feltárni, a Trump által kialkudott ritkaföldfém-bányákat művelésbe venni.

Márpedig, amíg Moszkva nem éri el nyilvánosan meghirdetett főbb céljait, köztük elsősorban Ukrajna semleges státuszának garantálását, ami az 1991-es népszavazás, illetve az ezt tükröző eredeti alaptörvény is tartalmazott, ez nem fog menni. De a Kreml feltételi közé tartozik az orosz lakosság erőszakos ukranizálásáról való lemondás, a több százezres tömegeket mozgósító ukrajnai banderista-fasiszta militáris szervezetek felszámolása, azaz a nácitlanítás. Egyelőre akadály az is, hogy Zelenszkij érvényben lévő rendelkezése szerint Ukrajna nem tárgyalhat Putyinnal.

Nem segíti elő a megállapodást az sem, hogy az Oroszország közelebbi és távoli területei – némely kifejezetten katonai célpont mellett, lakóházak, személy- és teherszállító vasúti szerelvények, hidak, piacok, útépítő munkások, iskolák – elleni, naponta ismétlődő támadások során használt nyugati fegyverrendszerek kezelésében a NATO katonái, szakértői szintén részt vesznek. Egyelőre csupán az orosz médiumokban esik arról szó, hogy vissza kell követelni az USA-ban lefoglalt orosz diplomáciai épületeket, a nyugati bankokban zárolt orosz valutatartalékokat. Minthogy a 30 ezret megközelítő szankció szaporításával való fenyegetéssel Trump sem fog sokra menni, Zelenszkij abból indulhat ki: a rendezés még sokáig várat magára. Ennek megfelelően, az adott körülmények között Ukrajna kormányozhatósága feltételezi a hatalom koncentrálását; minél több döntésre van befolyása, annál biztosabb a pozíciója. Olyan egyszerű ez, hogy eszébe sem kell jutnia Orbán Viktor gyakorlatának, s az abban rejlő csapdának..! #

Kabai Domokos Lajos