A „Sem jobbra, sem balra, csak felfelé!” lózung szemléletesen kifejezi az eszmei kilúgozottságot.

Márki-Zay Péter számára csak most jön a neheze. A hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője győzött az ellenzéki miniszterelnök-jelölti (Listavezetői? Mert már felbukkant ez a kifejezés is, előrevetítve a későbbi vitákat...) előválasztáson. Ám a legnagyobb gyengéje ugyanaz, mint ami az ereje:

már-már a nép gyermekeként, szinte a semmiből jelent meg az országos közélet arénájában.

Mint ilyen, az ártatlanság képzetét keltette sok választóban, minthogy még nem ragadhatott rá a politika szennye. (Vö.: Jean-Paul Sartre: Piszkos kezek – amivel szemben ő a „tiszta kezekről” beszélt a nagygyűléseken.) Ám a következő fél évben egyszerre kell majd állnia a kormánypártiak és a vele egy oldalon lévők, ennek ellenére különféle rész- és személyes érdekeket képviselő ellenlábasoknak a támadásait. Nem kétséges, hogy ezek az erők három évtized minden fortélyát ismerik. Ráadásul képviselnek valamilyen ideológiát, s ami ennél is fontosabb, pártszervezet áll mögöttük. 

A közéleti ténykedés eszmei megalapozásáról viszonylag kevés szó esik manapság. Ha igen, az is ködösítéssel, az úgymond baloldaliság, illetve jobboldaliság köpenyébe bújtatva. Ezekkel ugyebár, ha jól értelmezem, mindenekelőtt az a gond, hogy összemossák a politikai, illetve a társadalmi baloldaliság és jobboldaliság fogalmát. Mert például ami formálisan – azaz, amiből ered, a parlamenti elhelyezkedés szerinti – politikai balnak számít, abban még nem feltétlenül jelennek meg a társadalmi bal, vagyis a vesztesek közé szorultak érdekei.

Gondoljunk csak a liberális eszmeiséget vallókra, akik – mint például a filozófus Kis János írja „A politika mint erkölcs” című munkájában – a politikai baloldalhoz sorolják magukat! Eközben arra esküsznek, hogy a társadalmat a felül lévők – történetesen a tőke, a tőkések – szemszögéből építkezve lehet mindenki számára megnyugtatóan berendezni, szemben a társadalmi balnak, a tőkének alárendeltek felől történő, a legszélesebb értelemben vett társadalmi közösség felől építkező, vagyis a baloldaliság végső soron, uram bocsá’,  kommunista ideájával.

Mediatizált korunkban a tömegek – de jórészt az értelmiség is – elvesztették érzékenységüket az effajta megközelítések iránt.

A politikai-gazdasági hatalom birtokosai az üzleti kommunikáció eszköztárát használják fel arra, hogy hol ilyen, hol olyan, ideig-óráig érvényes (ál)értékeket villantsanak fel. A cél csupán az, hogy egy-egy érdekcsoport, illetve az azt képviselő személy átmeneti támogatására mozgósítsák a választókat. Nem a polgárokat – úgy is, mint a termelő eszközök birtokosait, azaz a kizsákmányolókat –, nem a dolgozókat – úgy is, mint kizsákmányoltakat –, hanem a könnyen megvezethető választókat. A Márki-Zay Péter mögé szervezett Mindenki Magyarországa Mozgalom jelmondata – Sem jobbra, sem balra, csak felfelé! – mindennél szemléletesebben jelzi ezt az eszmei kilúgozottságot.

Ugyanakkor azoknak továbbra is szükségük van eszmékre, ideológiára, akik a kulisszák mögött rendezik a színjátékot. Mert nekik nagyon is tudatában kell(ene) lenniük azzal, hogy a négy politikai eszme – a konzervativizmus, a fasizmus, a liberalizmus, a kommunizmus – közül melyiket tekintik iránytűjüknek. Egyébként, miként a Magyar Szocialista Párt példája is mutatja, könnyen elkeverednek abban az ideológiai dzsungelben, amit a négy kifejezés és kiágazásaik variálásával, különböző jelzőkkel való ellátásával hoznak létre ők maguk és/vagy tanácsadóik. Talán azért, hogy az elméleti kérdésekre is fogékony önmaguk számára pontosabban írják le, mit gondolnak a világról, milyen célok vezéreljék őket, vagy talán azért, hogy e tudás birtokában elbizonytalanítsák ellenfeleiket, és sikeresebben manipulálhassák a tömegeket.

Márki-Zayéknak első nagy feladatuk, hogy értelmezzék, mit jelent(het) a távlatos és a mindennapi politikai gyakorlatában a gyakran hangoztatott konzervativizmus. Mai szövetségeseiket is tekintve ez nem lesz könnyű mutatvány, márpedig e nélkül el fognak süllyedni az eszmeiség/eszmeiségtelenség mocsarában. Ám ennél még nagyobb kihívás lesz számukra, hogy létrehozzák/elfoglalják azt a politikai pártot, amely a társadalom egy mérhető rétegében hihetően – ne adj’ isten, hitelesen – és tartósan képviseli ezt az eszmeiséget. Mert az csupán látszat, hogy elég a megfelelő kampánytechnikákat alkalmazni, s ezek segítségével egyszerűen megragadható és megtartható a hatalom. A valóság az, hogy manapság, az Európai Unió keleti régiójában

az általános elitellenesség egén Márki-Zayhoz hasonlóan üstökösként feltűnt politikusok és körük gyorsan elvesztették tömegbefolyásukat.

Rajnai Gergely politikai elemző, a Corvinus Egyetem tanársegédje lengyelországi, csehországi, szlovákiai, romániai, bulgáriai, horvátországi, szlovéniai példákat is mondott erre a Klubrádió október 18-ai adásában (30:26-nál). Mint kifejtette: a jómódú városi szavazókra támaszkodó mozgalmak – élükön esetenként népi énekessel, humoristával – hihetetlenül gyorsan képesek 15–20 százalékos támogatottságot elérni. De még ha csapatukkal az ellenzék vezető erejévé is válnak, sőt kormánykoalíciót alkotnak, hamar elveszítik népszerűségüket. Hozzáteszem: ugyanez történt Ukrajnában a komikusból lett államfővel, Volodimir Zelenszkijjel, aki Washington támogatása nélkül már rég megbukott volna…

Amint azonban kormányozni kell, avagy ellenzékben konkrét ügyekben elkötelezniük magukat, a populistákról mindjárt kiderül, hogy konfliktusos politikusi szerepben, határozott ideológia, s nem utolsó sorban a hatalmi struktúrába beágyazott párt nélkül nem képesek megtartani választóik támogatását. Ehhez ugyanis – a többé-kevésbé biztos iránytűként szolgáló elvek mellett – infrastruktúrára is szükség van. Olyan szervezetre, amely irányító, adminisztráló és hálózatépítő műhelyként, fizetett munkatársakkal, szakértőkkel, pártsajtóval, önkéntes aktivistákkal áll az előtérbe kapaszkodott, vagy oda állított vezető mögött. És akkor még nem említettem a külföldi támogatást...

Ezeknek a feladatoknak a megoldására legfeljebb fél éve van Márki-Zaynak és támogatóinak.

Mint fentebb jeleztem: létre kell hoznia egy olyan politikai pártot, avagy el kell foglalnia egy már létezőt ahhoz, hogy tartósan és szilárdan helyt álljon a várható kettős támadás – az orbánisták, illetve a jelenlegi ellenzékből főleg a gyurcsányisták nyílt színi és háttérben zajló praktikái – közepette. Ami a gyurcsányista Demokratikus Koalíciót illeti, szívesen leírnám, hogy az ellenzéki előválasztással véget ért a három évtized, amire az Orbán–Gyurcsány viaskodás nyomta rá bélyegét. Ám attól tartok, hogy a következő hónapokban mindennél magasabbra csap majd Gyurcsány Orbánnal és Orbán Gyurcsánnyal vívott utóvédharcának zaja.

Társadalmi-gazdasági értelemben vett rendszerváltás persze sem így, sem úgy nem lesz, bár a rendszerváltás kifejezést az ellenzék folyamatosan használja. Ám senkinek ne legyen illúziója, a szolidaritáselvet, a társadalmi igazságosságot, az esélyegyenlőséget, tehát a baloldaliságot ténylegesen is érvényesíteni akaró rendszer kialakítására belátható ideig nem kerül sor! Ebben a tömegek egzisztenciális kiszolgáltatottságának ugyanúgy szerepe van, mint a többséget az oktatáson, a médiarendszeren keresztül tájékozatlanság állapotában tartó körülményeknek.

Az egyetlen akutális kérdés, hogy a jelenlegi autoriter kormányzási módszerekkel való elégedetlenség tömegereje kitart-e addig, amíg kiépítik a szükséges infrastruktúrát a hatalom új várományosai. Rájuk immár a fiatalabbak is várakozóan tekintenek. Ha viszont ez nem történik meg, az ország nagy része visszasüpped az apátiába, hogy ki-ki egyéni utakon keresse a boldogulását, miként ezt eddig is tette.#

CÍMKÉP: Márki-Zay Péter szónokol a budapesti Anker közben összegyűlt tömeg előtt 2021. október 17-én éjszaka, az ellenzéki előválasztási eredmények kihirdetése után – Legfeljebb fél éve van arra, hogy létrehozzon vagy elfoglaljon egy pártot (A videóról készült kép forrása a politikus Facebook honlapja)

AZ ELLENZÉKI ELŐVÁLASZTÁSOK EREDMÉNYEI – Összesen szavazott 850 ezer választó (Forrás: Átlátszó, Wikipédia, Elovalasztas2021.hu)