BEKIÁLTÁS


2023.máj.20.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

1126. BEKIÁLTÁS: Dobrev európai életszínvonalat vizionál

Mítoszok foglyai az álliberálisok, még ha jóindulatúan kezelem is az üzeneteiket. A Demokratikus Koalíció május 20-ai Facebook-oldalán, a főhelyen, Dobrev Klára, a párt kormányfőjelöltének képe mellett az állt, hogy ,,a béredet fogja emelni!” Ugyanezen a napon, egy út melletti óriásplakáton –…

Tovább

1119. BEKIÁLTÁS: Diáktüntetők – kudarca ítélve

Középosztálybeli jussukat követelik csupán, egyébként utánuk a vízözön. Pénztáros Lőrinc álnév alatt terjed ez a rajz az interneten. A talán csak Freud alapján magyarázható komplexus miatt, a harciaskodó ellenzék által is kolostornak nevezett, a Budai Várnegyedbe telepített miniszterelnöki…

Tovább

1046. BEKIÁLTÁS: Mi a gondom Dobrevékkel?

A felfogásuk legfeljebb arra elég, hogy a haszonleső tőkések más csoportjait hozzák helyzetbe. Fanyalog az öreg Ördög, mert amit erről gondolok, ennél jóval több! – mondanám Iván Gizella kollégámnak, akinek hétköznapi történeteit nagy kedvvel olvasom, s akivel olykor megjegyzéseket fűzünk…

Tovább

1044. BEKIÁLTÁS: Árnyékminiszterek árnyékban

A fotó is igénytelen, ráadásul a DK naptára azt jelezte, hogy „Ezen a napon nincs esemény”. Bizonyára, én kerestem rossz helyen, de nem tudtam kideríteni a Demokratikus Koalíció (DK) szeptember 19-én alakult árnyékkormányának tagjairól készült, az Indexen megjelent csoportkép forrását. Ezzel is…

Tovább

982.BEKIÁLTÁS: Putyin bábja-e Orbán?

Egyformán kudarcra van ítélve a Nyugathoz való felzárkózás és a Kelethez hasonulás erőltetése. „Putyin hasznos idiótája” címmel közölt véleménycsokrot az Euronews, a február 1-jei orosz–magyar csúcstalálkozó másnapján. A kiemelés Dennis Radtke néppárti EP-képviselőtől származik, aki a…

Tovább

979.BEKIÁLTÁS: A NATO nem csak véd, veszélyeztet is

A veterán amerikai diplomaták már évtizedekkel ezelőtt óvtak Oroszország lekezelésétől. Két egymás utáni napon, két ellenzéki politikus csúsztatását is hallottam Magyarországnak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO) csatlakozásával, illetve tagságával kapcsolatban. Ungár Péter, a…

Tovább

935. BEKIÁLTÁS: Márki-Zay ereje és gyengéi

A „Sem jobbra, sem balra, csak felfelé!” lózung szemléletesen kifejezi az eszmei kilúgozottságot. Márki-Zay Péter számára csak most jön a neheze. A hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője győzött az ellenzéki miniszterelnök-jelölti (Listavezetői? Mert már…

Tovább

933. BEKIÁLTÁS: A DK orbánista módon dolgozik MZP-re

A gyurcsányisták a képviselőik számának növelését tekintik elsődlegesnek. Nincs illúzióm egyik ellenzéki miniszterelnök-jelölttel kapcsolatban sem. Egyik sem képviseli a kapitalizmus-kritikus társadalmi baloldali értékrendet. Minthogy ilyen jelölt, s főleg mögötte álló politikai erő a láthatár…

Tovább

928. BEKIÁLTÁS: Jön a Karácsony–Márki-Zay páros?

Új kiegyezéssel vetnének véget az Orbán–Gyurcsány párviadalnak. Akár történelmivé is válhat az a 2021. október 1-jei hír, miszerint az ellenzéki térfélen lezajlott miniszterelnöki előválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Márki-Zay Péter bejelentette:

Tovább

923. BEKIÁLTÁS: Dobrev Klára mozgósítaná Bident

A DK kormányfő-jelöltje az amerikai elnök támogatásával szeretné megvívni a hazai pártküzdelmeket. Nem tudom hova tenni a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára (úgy is mint D. K.) amerikai elnökhöz írt levelének egyik kitételét. Bár sokan már azt is szereptévesztésnek…

Tovább
süti beállítások módosítása