BEKIÁLTÁS: Nem mozdulnak a székelyek

Az autonómia ügyét még a helyiek is alig támogatták eddig az aláírásukkal.

izsakbalazsszekelynemzetitanacs.jpg

„Elég rosszul áll a székelyföldi autonómiáért indított akció” – sopánkodott az állami televízió február 8-i, 19:30-as híradójának műsorvezetője. (Az archívumban 19:00-tól) A Székely Nemzeti Tanács kilenc hónappal ezelőtt indította az aláírásgyűjtést, de a szükséges egymillióból mindössze 60 ezren támogatták a kezdeményezést. Nem, nem elírás: 1 millió európai polgárnak kellene egyetértenie azzal, hogy az  unió fórumain egyáltalán napirendre kerüljön a romániai magyarság székelységhez tartozó részének bizonyos különállását, sajátos kulturális jogainak elismerését, a nekik többletpénz juttatását szorgalmazó indítvány, ám eddig csak 60 ezren vállalták az ügy felkarolását. Szó, ami szó, mintha lenne itt némi ellentmondás a határon túliakért – ezen belül különösen az Erdélyért, illetve a székelyekért – kiállók pátosza és a tettek között. Mi több, még az ott élők sem igazán mozdultak meg mostanáig.

Ha a Kárpát-medencei magyarság egytizedét sikerült volna bevonni, már rég együtt lenne a szükséges számú aláírás. Pláne, hogy interneten is lehet szavazni. Igaz, ebből a tudósításból is érzékeltem, hogy van némi zavar. Mert miközben a képernyőre is azt írták ki, hogy a székely autonómiáért indult az aláírásgyűjtés, s a jelszó is az, hogy „Székelyföldért megmozgatjuk Európát!”, Izsák Balázs, a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács elnöke arról nyilatkozott: Kalotaszeg vidéke és a Partium magyarjai szintén nyerhetnek ezzel. Hogyan? – kérdezném, ha ott élnék, arra gondolván, akkor mégis miért nem így alakították ki a célt, az üzenetet, a jelmondatot az akció kezdetén. És nem biztos, hogy olyan nagyon boldog lennék attól, ha a külföldön nem igazán érthető magyar sérelmi politizálás jegyében azt üzennék a nevemben Brüsszelnek, meg Strasbourgnak – ami a képen látható lapra angolul van nyomtatva –, hogy mi szintén Európa népe, ha úgy tetszik európai emberek vagyunk. Mert ki vitatja?

No, de van még három hónap, s bizonyára beindul a gőzhenger. A kezdeményezők máris maguk mellett tudhatják az imázsát minden lehetséges fórumon építő Varga Judit igazságügyi minisztert, amint erre a tudósításban külön is felhívták a figyelmet. Ha valami, akkor ez biztosan sokaknak erőt ad. Úgyhogy, hajrá! Segítségként, ím, én is riadóztatok most: mintha homokszemek lennének a kampánygépezetben. Csak ha végül siker koronázza az erőfeszítéseket – amit őszintén kívánok –, nehogy szőnyeg alá söpörjük annak kiderítését, miért nem tolongtak az elmúlt hónapokban legalább az ott élők, hogy támogassák az ügyet.

Nekem persze lövésem sincs arról, mi a részvétlenség oka. A háttérben alighanem sok olyan feszültség húzódik meg, amivel sem a hazai, sem az ottani politikusok, sem a székelységgel kapcsolatban talán túlzott illúziókat táplálók és a határon túliakkal kapcsolatos magyarországi kormánypolitika bizonyos vetületeit érzelmi alapon megítélők nem néztek még szembe. Mindenesetre addig is, amíg fény derül az ellentmondás okára, hadd javasoljam Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének: ha már egyszer az EU-hoz fordul segítségért, két uniós ország – a román és a feltehetőn a magyar – polgáraként talán nem ártana maga mögé rakni egy uniós zászlót is. Mert akárhogy meresztgettem a szemem a felvételeket nézve, hetet vagy nyolcat számoltam meg a szobájában, de egyet sem, ami az európai közösségre utalna. Lehet, hogy a magyar kormány külsőségeihez való igazodás – vagyis az, hogy a Parlament épületéről sokaknak nem tetsző módon száműzték az európai lobogót, ellenben kitűzték a történelminek semmiképpen nem nevezhető székely zászlót – szintén megbosszulhatja magát? #

CÍMKÉP: Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének eddig sikertelenül mozgósított az autonómia melletti kiállásra (Képernyőkép: MTVA Híradó, 2020. február 8., 19:30)