A II. világháborúban a hitleri német hadsereg és az őt a frontokon és hadigazdaságával szolgáló szinte minden európai ország fölötti győzelem 80. évfordulóján kirajzolódni látszanak az energia- és a más erőforrások fölötti ellenőrzés legújabb körvonalai. Hiszen, minden ezt elfedező, valójában másodlagos magyarázattal szemben,

végső soron a korábbi két nagy háború ugyanúgy a létfontosságú természeti kincsekért zajlott, mint ez a mostani, harmadik, globális összecsapás.

Oroszország ebben küzdelemben is megőrizni látszik eddigi pozícióit. Ennek egyik több mint figyelemre méltó jele volt a május 7-én, Moszkvában látványos külsőségek között fogadott Nikolás Maduro, a Venezuelai Bolivari Köztársaság államfője és a Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke által aláírt stratégiai partnerségi és együttműködési megállapodás.

Több mint beszédes, hogy eközben – két nappal a Győzelem napi ünnepség előtt – már Hszi Csin-ping kínai elnök is az orosz fővárosban tartózkodott. Jelenlétével adott nyomatékot annak, hogy a Venezuelában található, az USA számára fontos kőolajlelőhelyekhez csak Peking és Moszkva ellenőrzése mellett férhetnek hozzá a Washingtonhoz kötődő tőkés érdekeltségek. Így az utóbbiaknak valóban nem marad más hátra, mint észak, azaz Kanada felé tekinteni. Itt – minő véletlen egybeesés! – az olajban gazdag Alberta tartomány miniszterelnöke május 5-én bejelentette, hogy

jövőre népszavazást ír ki a Kanadától való elszakadásról, amennyiben egy állampolgárok által kezdeményezett petíció megkapja a szükséges számú aláírást.

Danielle Smith az amerikai abc News televízió élő közvetítésében elmondta, hogy személy szerint nem támogatja a tartomány Kanadából való kilépését, ám reményét fejezte ki, hogy egy „előre vezető úton” erős és szuverén Alberta jöhet létre az egyesült Kanadán belül.

Akárhogy is, miután egyelőre újabb kudarcot vallott az Oroszország felbomlasztására való kísérlet, s ezzel az ottani természeti kincsek fölötti uralom, továbbá a közel-keleti olajállamok is megpróbálják önállósítani magukat, Washingtonnak új vadászmezők felé kell tekintenie. Az Egyesült Államokbeli érdekeltségeknek minden más fronton is harcolniuk kell a természeti erőforrásokért, illetve a körülmények egyre inkább tárgyalásos megoldásokra kényszerítik az őket képviselő amerikai kormányt annak érdekében, hogy a jövőben is beleszólhassanak az erőforrás-elosztásba.

Ezért oly fontos az amerikai tőke számára Ukrajna. Egyrészt, az ott 2014 februárjában létrehozott bábállam révén, illetve a washingtoni érdekeket kiszolgáló európai politikusok, köztük a német „zöldek” segítségével elzárták az Európai Uniót az oroszországi energiaforrásoktól. Ezzel rákényszerítették az EU-tagállamokat a többlet kitermelési és szállítási költségek miatt óhatatlanul drágább és környezetszennyezőbb amerikai gáz és más javak megvásárlására.

Másrészt, amerikai érdekeltségek szerezték meg az ukrajnai ritka földfémek kitermelési jogát. Ám ahhoz, hogy azokhoz a bányákhoz immár üzleti alapon is hozzáférhessenek, amelyeket a háború következtében ma már Oroszország ellenőriz, kénytelenek lesznek Moszkvával tárgyalni. Egyébiránt, akár az egyelőre parlagon heverő orosz nyersanyagkincs kitermelésében való részvételről is.  

Harmadrészt, miután az amerikai befektető cégek, egyes források szerint,  immár bekebelezték az ukrajnai termőföldek hatvan százalékát, és semmi nem állja útjukat abban, hogy növeljék ezt az arányt,

az európai élelmiszerellátás hasznát is lefölözhetik a Washingtonhoz kapcsolódó körök, méghozzá – amennyiben Ukrajnának az EU-hoz való gyorsított csatlakoztatása sikerrel jár – ehhez az Európai Unió adhat majd nekik pénzügyi támogatást…

Ezzel végképp kiszorul Európa a világ sorsának alakításából. Ennek első állomása volt Németországnak a közel-keleti olajmezőkről való eltávolítása, minthogy az I. világháború következtében Nagy-Britannia szerzett befolyást a térségben. A II. világháború és Izrael állam létrehozása révén a brit tőkét az amerikai váltotta fel. Utóbbinak azonban immár a helyi, tőkeerőssé vált érdekcsoportokkal is osztoznia kell, amit a mostani hibrid és proxy háborúban átrendeződő erőviszonyok aláhúzni látszanak. Eközben az egykori európai gyarmatosítók mostanra lényegében elveszítették befolyásukat korábbi gyarmataik, vagyis gazdagságuk forrásai felett.

Velük ellentétben Oroszország – s a szerepét évtizedeken át betöltött Szovjetunió – a Krími háborútól számított nagyjából 170 éven át mindmáig sikeresen védte meg a természeti kincsek feletti dominanciáját saját területén, illetve a régiójában az angolok, a németek, az amerikaiak, a franciák, a japánok sorozatos fegyveres támadásai, a szeparatista erőket támogató és szankciók tömegével kombinált törekvései ellenében. Hogy ez meddig marad így, nem tudhatjuk. Mindenesetre a II. világháborúban aratott szovjet győzelem 80. évfordulójára négynapos (!) látogatásra Moszkvába érkezett Hszi Csin-ping kínai elnök és az orosz államfő május 8-án tervezett négyszemközti találkozóján

„Ukrajna, a Moszkva és Washington közötti tárgyalások, s más, a felek által megvitatásra fontosnak ítélt ügyek mellett minden gazdasági és energetikai kérdés is terítékre kerül, köztük a Szibéria Ereje-2 gázvezeték témája” – miként azt előzetesen Jurij Usakov elnöki tanácsadó bejelentette.

Mindebből arra lehet, s talán kell is következtetni, hogy az erőcsoportok átrendeződése egyrészt megállíthatatlan. Tetszik, nem tetszik, szembe kell nézni azzal, hogy abban a világban – amit Izrael újabb terjeszkedése, India és Pakisztán fegyveres összetűzése, az Irán által támogatott jemeni húszik támadásai, a forrongó Afrika, s az itt fel nem sorolt más konfliktusok fémjeleznek – Európa nyilvánvalóan teret veszít, részben azért is, mert az USA részben az EU rovására szeretné megállítani befolyásának rohamos csökkenését.

Ehhez képest a feltörekvők oldalán igen vegyes a kép: a világkereskedelmet elsősorban meghatározó Kína mellett látszólag jelentéktelen szereplők is sürögnek-forognak. Ám, ha geopolitikai, még inkább gazdaságföldrajzi szemszögből tekintjük őket – amitől a médiumainkban szót kapó elemzőink igencsak ódzkodnak – jelentőségük korántsem elhanyagolható. Mindenesetre nem ártana e két szempontból tanulmányozni, hogy kik is szerepelnek a Kreml május 9-ei vendéglistáján. Az Euronews közlése szerint összesen 29 állam vezetője tartotta fontosnak, hogy a Győzelem napi ünnepségre Moszkvába látogasson. Ezek a következők:

Kabai Domokos Lajos