Az ukrajnai háború sem a semmiből keletkezett, s nem akkor kezdődött, mikor már katonák harcoltak katonák ellen.

Az ukrajnai oroszság elleni fegyveres támadás első napjaként emlékeznek a Donyec-medencében 2014. május 26-ra. Ekkor kezdődött az ukrajnai kormány harci helikopterekkel és vadászgépekkel indított büntető műveleteinek azóta is tartó sorozata a térség központja Donyeck és a terület településein élők, vagyis a saját lakosság ellen. A Bekiáltásban az akkor, bár néhány nappal később közzétett cikkemben már utaltam ezekre a történésekre, jóllehet

nyilvánvalóan anélkül, hogy tudatában lehettem volna mindannak, amibe mostanra torkolltak a Kijevben, 2014 februárjában kirobbantott államcsínnyel kezdődött események.

Mentségemre, a nyugati, benne a magyar sajtó meghatározó részei általában mellőzték a témával kapcsolatos tájékoztatást még éveken át. A 2022. február 24-én kezdődött orosz támadást követően is felemás módon tudósítottak, s tudósítanak mindmáig arról, ami a frontokon zajlik. Főleg homályban hagyják, esetleg felszínesen tárgyalják a hátteret, a geopolitikai összefüggéseket. Ezért a közvélemény jelentékeny része csupán a felkorbácsolt ruszofóbia alapján ítéli meg a helyzetet, anélkül, hogy a mögöttes érdekekről fogalma lehetne.

A fent említett, 2014. június 1-ei, a „Gázfegyverrel az oroszok ellen” című cikkemben került elő először, hogy „Az ukrán légierő nyilvánvalóan a polgári lakosság megfélemlítésére vet be harci helikoptereket és vadászgépeket a népfelkelők által ellenőrzött térségben. De a szárazföldi tüzérség lövedékei is jobbára lakóházakba, kórházakba, iskolákba, óvodákba csapódnak be!” Ebből a szövegezésből kiderül, bár terjedelmi okokból ott és akkor nem részleteztem, hogy

a Donyec-medencében fegyveres felkelés bontakozott ki a kijevi kormánynak a Krímben és a Kelet-Ukrajnában a korábbi alkotmány értelmében autonómiát követelő sokmilliós ukrajnai oroszságot hátrányos helyzetbe hozott intézkedései ellen. Donyeckben a tömegmegmozdulások már 2004-ben jelentősek voltak.

Már túlvoltunk a neobanderista-fasiszta csőcselék 2014. május 2-ai, odesszai pogromján. Ennek részeként a dúlás elől a szakszervezeti székházba menekülők közül csaknem ötven embert gyújtottak fel, illetve gyilkoltak meg más módon. Ezért máig nem vontak felelősségre senkit, noha az elkövetők egy része jól azonosítható az interneten is fellelhető videó-felvételeken.

Az írásban egyébként abból indultam ki, hogy ha Ukrajna továbbra sem utalja át a gázszállításokért kifizetetlen – az oroszok szerint – három és félmilliárd dollár esedékessé vált negyedrészét, a Gazprom leállítja a gázszállítást Ukrajnába. Ez azzal fenyeget – írtam kilenc évvel ezelőtt –, hogy az ukránok – amint ez már megtörtént – egyszerűen megcsapolják a területüket behálózó csöveket. Ebben a helyzetben az ukrán vezetők feltehetően

az eddiginél is erőszakosabban kísérlik meg, hogy rávegyék a nyugati kormányokat az Oroszország elleni keményebb fellépésre. Mert ettől a kétségbeesett lépéstől remélhetik, hogy úgy-ahogy stabilizálhatják ingatag pozíciójukat.

Az akkori cikkem vázát az adta, hogy milyen témákat vetettek fel az oroszországi médiumokban a moszkvai elemzők úgymond „az ukrán vezetés által várhatóan szándékosan tovább élezett helyzetre való felkészülés jegyében”. Mint megemlítettem: két műsorban is szó volt arról: „a polgári lakosság körében elkövetett vérengzések miatt háborús bűnökért kell nemzetközi bíróság elé állítani Turcsinov ideiglenes államfőt, Avakov belügyminisztert, Koval védelmi minisztert, Jacenyuk miniszterelnököt, Porosenko megválasztott államfőt és Porubijt az odesszai vérengzés levezénylőjét”.

Az írásomból kiderült, hogy főleg az oroszországi televíziók adásaihoz való hozzáférést Ukrajna nagy részén már hónapokkal azelőtt lehetetlenné tették. A kilenc évvel ezelőtti áttekintésem egyik gyenge pontjának tartom utólag, hogy – bár 2014 februárja óta folyamatosan írtam arról, miként vette át Ukrajna irányítását a washingtoni kormány amerikai állampolgárokon keresztül is – túlzott jelentőséget tulajdonítottam az események alakításában az ukrán oligarchák közötti hatalmi harcnak. Vagyis úgy tálaltam a helyzetet, mintha Ukrajna akkor már nem bábállam lett volna. Főként belső okokra vezettem vissza a Krímben, az Odesszában, s főként a luganszki és a donyecki területen lezajlott lázadásokat, amelyeket akkori megítélésem szerint

„mindenekelőtt az Ukrajna intézményeit korrumpáló, az országot két évtizede fosztogató, a lakosságot védtelen helyzetbe sodró oligarchák által generált anarchia elleni tiltakozás váltott ki.”

Mentségemre, ezzel együtt is érzékeltettem, hogy a Kreml oldalán már folyt egy olyan lehetséges helyzetnek a lélektani előkészítése, amelyben „az orosz és az amerikai kormányzat viszonya végletesen megromlana. Ennek jegyében a vasárnap esti fő műsoridőben angolul és oroszul – mindkét nyelven követhető módon – játszották be Obama egy minapi, katonák előtt elmondott, az USA világhatalmi szerepével foglalkozó, Amerikának a különleges missziója által szentesített jogait hangsúlyozó beszédét”.

Mindez azt jelzi, hogy a Bekiáltás olvasói – malíciával írom le: a 2014. június 1-jei cikkre kattintott mind az 1344 személy – legalábbis tudhattak arról, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk az Ukrajna ürügyén az USA és Oroszország között kibontakozott proxy és hibrid háborúban. Ez tehát immár több mint kilenc éve tart, bár a nyugati közvéleményt manipuláló sajtó nyomán a sokaság ma sem akarja tudomásul venni, hogy a háború valódi tétje:

valóra váltani a washingtoni kormányzatok több mint száz évre visszanyúló, az Oroszország felosztására és az erőforrásai fölötti ellenőrzésre vonatkozó doktrínáit.

De belátom, a nagyközönség az egyszerű magyarázatokat mindig könnyebben befogadja. Ráadásul, ily módon igazolhatók az előítéletei is, s megnyugtatható a lázongó lelkiismeret. Mindenesetre ezúttal szintén jelzem, hiszen jó esély van arra, hogy a médiumainkban ez is el fog sikkadni: a mai évfordulón az ukrán hadsereg a szokásosnál erőteljesebb támadást intézett Donyeck ellen. Nehéztüzérséggel, főleg amerikai Himars-ekkel lőttek reggel kilenc órától egy piacnegyedet, egy kutatóintézetet, egy templomot, s persze lakóházakat. Ugyebár, csupa tipikusan katonai célpontot. Civil halottak, sebesültek is vannak, mint szinte naponta. De hát 2014 őszén Petro Porosenko akkori államfő megüzente az ott élő ukrajnai állampolgároknak, s a kijevi kormányok azóta ehhez tartják magukat:

„Nekünk lesz munkánk, nekik nem. Nálunk lesznek nyugdíjak, náluk nem. Nálunk kifizetik a gyerektámogatásokat, náluk nem. A mi gyerekeink iskolákba és óvodákba járnak majd, az ő gyerekeik pedig a pincékben fognak ülni. Tehát így és éppen így fogjuk megnyerni ezt a háborút.”

Hogy ki nyer, vagy nem nyer a végén, az egyelőre nem dőlt el. A fegyverüzletben érdekelt tőkések persze máris jól jártak.  Az USA gazdasága is jócskán profitál abból, hogy a háborúra hivatkozva mind több erőforrást von el a szövetségeseitől, a nyugat-európai országoktól. Nem mellesleg, 2014 eleje óta a 2022 februárjának végén történt orosz támadásig, a Németország és Franciaország által a helyzet kezelésére előkészített és aláírt legalább három nemzetközi megállapodás zátonyra futtatásával elérte, hogy az Európai Unió gazdaságait elzárják az orosz piactól és erőforrásoktól, amivel az amerikai tőkés körök kiiktatták egyik versenytársukat a globális átrendeződés időszakában. Ám újabb kilenc év elteltével, senki ne mondja itt, hogy ő nem tudott róla, hiszen ezúttal is előre jeleztem, mi várhat ránk.#

CÍMKÉP: Az egyik donyecki kutatóintézetet is belövések érték az ukrán hadsereg nehéztüzérségének  a május 26-i évfordulón, reggel kezdődött, napközben többször ismétlődött ágyúzása során – 2014 eleje óta a 2022 februárjának végén történt orosz támadásig a Németország és Franciaország által a helyzet kezelésére előkészített és aláírt legalább három nemzetközi megállapodást futtatott zátonyra Washington