BEKIÁLTÁS

2015.dec.31.
Írta: Kabai Domokos Lajos 61 komment

Kissinger beszólt Obamáéknak

Oroszország nélkül egyetlen nemzetközi problémát sem lehet békés úton rendezni.

kissinger2015-12-30.jpg

Enyhén szólva is nemtetszését fejezte ki az egykori amerikai külügyminiszter a jelenlegi washingtoni adminisztráció Oroszország-politikája miatt. Henry Kissinger (1923) a legnagyobb példányszámú német gazdasági és tőzsdei újságnak, a Handelsblattnak adott interjút. A frankfurti és a düsseldorfi tőzsde köteles lapjának december 30-ai számában megjelent beszélgetés ukrajnai és oroszországi vonatkozásait a Ruposters tette hozzáférhetővé.

Eszerint az amerikai hatalmi körök meg akarták leckéztetni Oroszországot mielőtt megállapodtak volna Ukrajna kérdésében. Jóllehet a német kancellár, Angela Merkel központi és nagyon fontos szerepet játszott az ukrán válság megoldásában, de az USA inkább azt szorgalmazta, hogy előbb Vlagyimir Putyint tegyék helyre, s csak ezt követően egyezkedjenek vele.

Tovább

Bekiáltás 2015: Orbán és Putyin jegyében

A magyarországi témákat Orbán Viktor uralta. Az információs űrt kitöltendő próbáltam bemutatni a moszkvai vezetők és szakértők álláspontját, de igyekeztem elkerülni, hogy kizárólagos igazságként jelenítsem meg a véleményüket.

 

putyin_orban_moszkva_2014_01_14.jpg

Objektív újságírás márpedig nincs. Senkit nem ámítok azzal, hogy a világ olyan, amilyennek a szövegeim, mutatják. Mert amiként a média minden része, a Bekiáltás is szűrőként működik. Egyes témákat felkarol, másokat figyelemre sem méltat. Amit górcső alá vesz, azt is csak a szerző pillanatnyi ismeretein, hangulatán keresztül láttatja. Mi több a cikkek összessége is csupán a blogger személyiségének egy kis részére enged rálátást, hiszen annak élete jóval több, gazdagabb annál, mint amit ezen a helyen megmutat, megmutathat belőle.

Tovább

Elég a moszkvai üdvöske provokációiból!

Nyilvánvaló, hogy a Kelet-Európába telepítendő amerikai nehézfegyverzet-raktárak nem növelik a háborús veszélyt.

zaharovamarija_kockas.jpeg

Éreztem, hogy baj lesz belőle, ha utat engedek Maria Zaharovának. Még el sem tűnt az Internet-tengerben az a beszámolóm, hogy a Kreml elragadó cégére – ahogyan őt a német Stern aposztrofálta – miként osztotta ki a brit Reuters hírügynökség moszkvai tudósítóit, már megint itt terjeszti nekünk a putyini propagandát. Most azonban felhívok mindenkit, hogy tegyen eleget észak-atlanti szövetségesi kötelességének és a poszt utáni kérdőíven is tiltakozzék az oroszországi külügyminisztériumi szóvivő újabb provokációja ellen.

Tovább

Igazodási fóbiától beteg a sajtónk

Nem a korrekt tájékoztatás a cél, hanem az aktuális nyugati propaganda-doktrína érvényre juttatása.

zaharovamarina_foto_lentaru.jpg

Rápirított a Reuters hírügynökség ötven (!) moszkvai tudósítójára az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériumának szóvivője Maria Zaharova. Egy közelmúltbeli sajtóértekezleten csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy a brit hírügynökség moszkvai irodájának egyik újságírója sem próbálkozott meg azzal, hogy egy a Reuters által feltételezett, Szíriával kapcsolatos, állítólag minden alapot nélkülöző hírt az orosz fél szemszögéből is megvilágítson.

„Ha Önök nem dolgoznak, és nem dolgozzák fel a moszkvai értelmezést, és ha Önök helyett mindent Londonban szövegeznek meg, akkor mit csinálnak ekkora létszámban itt Moszkvában?” – kérdezte a határozott fogalmazásmódjáról ismert hölgy, akinek szavait a britek felett kárörvendő berlini Stern publikálta, s amiről én az orosz nyelvű Szövetségi Hírügynökség révén értesültem. A német lap szerint a szexi, okos, magabiztos szőke szépség, aki „a Kreml elragadó cégére” nevetségessé téve osztotta ki a konkurens újságírókat.

Tovább

Szellemi űr a baloldali pártok körül

Mit sem tudva az elődökről lengetik a szociáldemokrácia zászlaját a 21. század Magyarországán.

 pallas-paholy-01.jpg

Van abban valami jelképszerű, hogy épp Göncz Árpád halálának évében fogalmazott internetes nekrológot a Pallas Páholy fejfájára Zöldi László. Ugyanis annak idején az egykori köztársasági elnök avatta a budapesti Alkotmány utca–Hold utca sarkán lévő pincehelyiségben létrehozott klubot, amelynek egyik 2012-es rendezvényén készült a címkép.

A két évtizeden keresztül dr. Gáspár István által működtetett rendezvényközpont félszáz szakmai szervezetében cserélt eszmét egymással, továbbá főleg a szocialista párt, de olykor a szabaddemokraták vezetőivel is, számos baloldali, liberális, sőt jobboldali-konzervatív értelmiségi. Olyan személyiségek, tudósok, egyetemi tanárok, újságírók, művészek, vállalkozók, közéleti szereplők, akiknek többsége nem lépett be a rendszerváltás utáni pártok egyikébe sem, de gondolataival, kezdeményezéseivel kész volt, vagy kész lett volna a baloldali értékek hordozóit támogatni az ország egészének érdekét szem előtt tartva.

Tovább

A Jakupcsek-ügy is Simicska-ügy

Ha megtervezték volna, akkor sem lehetett volna jobban elterelni a figyelmet arról, mi is állhat a háttérben.

jakupcsekgabriella_foto_mti_zih_zsolt.jpg

A maga módján Simicska-történet ez is. Mert aligha tévedek nagyot, amikor azt gondolom, hogy a hisztérikus őrület, amit az elmúlt napokban Jakupcsek művésznő szabadított a magyar sajtóra, végső soron a Fidesz pártfinanszírozási zavaraiból eredeztethető.

A Magyar Nemzet közlése nyomán december 21-én, hétfőn futótűzként terjedt el, hogy kirúgták Jakupcsek Gabriellát a közmédiától. Bár az újság már ekkor közölte, hogy január elsejével úgy százharminc ember munkájára nem számítanak, s hogy Jakupcseket csupán a belső munkatársi állományból veszik ki, a média csaknem egésze attól volt hangos, milyen méltánytalanság érte a műsorvezetőt.

Tovább

Vigyázat, országvédők!

A „Védjük meg az országot!” jelszó jól jöhet a nyugdíjcsökkentéshez, az új adók kivetéséhez, a katonai szolgálatra kötelezéshez.

2015-11-04orbanviktorradiovedjukmeg.jpg

A ravasz jelszó – „Védjük meg az országot!” – jegyében zajlott december 13-án, vasárnap a Fidesz tisztújító kongresszusa: Pontosabban még ezen is csavartak egy kicsit. Ahogyan a párt honlapján is olvasható:Védjük meg Európát, védjük meg értékeinket, védjük meg határainkat!”

Tovább

A NATO a fő ellenség

Önmagában is sokat mondó, hogy Szergej Sojgu oroszországi védelmi miniszter az egyik legtöbbet szereplő személlyé vált az orosz médiában.

2015-12-11sojgu.jpeg

Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma Kollégiumának december 11-ei, pénteki, kibővített ülésén erős üzeneteket fogalmazott meg Vlagyimir Putyin államfő, aki összesen tizenöt éve – ebből négyben miniszterelnökként – uralja az országot. A beszéd hangvétele eltökélt volt, de a nyomatékot az egyébként tuvai nemzetiségű Szergej Sojgu védelmi miniszter helyzetértékelése adta meg hozzá, aki az utóbbi másfél-két évben – Putyin elnök és Medvegyev kormányfőt követően – a legtöbbet szereplő tényezővé vált orosz állami médiában. (A linkkel elérhető helyen, közvetlenül a Putyin-beszéd után oroszul olvasható a katonapolitikus szövege, s viszonylag részletes, bár terjedelmi okokból messze nem teljes ismertetőt ad róla az Index.)

Tovább

Bellt csak a katonák érdeklik

Washington minden másban szabad kezet ad Orbán Viktornak, ha elősegíti az amerikai haderő mind Keletebbre nyomulását.

colleenbellpszh-nfoilyamiatkelesen.jpg

Gondolom, magától értetődő, hogy az USA budapesti nagykövetségének munkatársai továbbra is nagy figyelemmel kísérik azoknak a magyarországi szervezeteknek a tevékenységét, amelyek az enyhén szólva is eléggé képlékeny amerikai értékek képviseletét tűzték és tűzik a zászlajukra. De az USA budapesti nagykövetével, Colleen Bellel készített, december 5-én, az M1-en adásba került interjú azt mutatta, hogy itt és most nem ezeken van a hangsúly.

Tovább
süti beállítások módosítása