Még csak fenyeget a szankciókkal Putyin
Egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja a Törökország elleni korlátozásokkal kapcsolatos szombati orosz elnöki ukáznak, mert a kormány feladata lesz a részletek kidolgozása.

Bár az orosz bombázó november 4-ei, Szíria fölötti lelövése miatt már aláírta Vlagyimir Putyin orosz államfő a Törökország elleni szankciókra vonatkozó rendeletet, ez még számos kérdést nyitva hagy. A november 28-án napvilágot látott ukáz az Orosz Föderáció kormányának adja feladatként, hogy határozza meg a korlátozások konkrét mértékét.
Egyelőre tehát inkább nyomásgyakorlásról van szó, aminek nagyobb lehet a füstje, mint a lángja, hiszen egy igazán jelentős szankciósor az orosz vállalatokat is nagyban sújtaná. Ugyanakkor a gyors lépés az orosz közvéleményben tovább erősítheti az erős elnök imázsát. Ezt szolgálta már az elmúlt napokban is, hogy az Oroszországba bárhonnan belépni akaró török kamionokat a szokásosnál tüzetesebb vám- és biztonsági ellenőrzéseknek vetették alá, továbbá kiutasítottak olyan török üzletembereket, akik turistavízummal érkeztek egy mezőgazdasági kiállításra.








