Ukrajnával kapcsolatban alig van olyan kérdés, amire a nyugatiak, illetve az oroszok hivatalos válasza egybecsengene. Tíz témáról pro és kontra.

Ukrajna talpra állításának nehézségeit járta körül az ATV-beli, 2015. március 25-ei Friderikusz-műsor Mizsei Kálmán közgazdász és diplomata megszólaltatásával. Az interjúalany korábban az ENSZ főtitkár-helyetteseként foglalkozott a régió problémáival, illetve az Európai Unió moldovai különmegbízottja volt. Magyarországon a Soros György által létrehozott budapesti Közép-Európai Egyetemen tanít. Jelenleg ő vezeti az Európa Tanács által 2014 augusztusában, kijevi székhellyel létrehozott, úgynevezett Polgári Biztonsági Szektor Reformjának Tanácsadói Misszióját.

Friderikusz Sándor műsorvezető minden kötelező és kényes kérdést feltett. A válaszok a Mizsei Kálmán által betöltött pozíciónak megfelelő, helyenként kifejezetten diplomatikus álláspontot tükrözték. Éppen emiatt nagyon hiányzott a másik fél, történetesen az orosz vezetés véleményét képviselő megszólaló. Ez a hazai közéleti talk show-kban – itthoni témák esetében is – rendre így történik, jóllehet folyamatosan kiderül, hogy az interjúalany sajátos helyzetéből adódó, elfogultságokat tükröző válaszok érdemi kezeléséhez általában nem elég a riporter felkészültsége. Ő ugyanis bármennyire igyekszik, az esetek többségében nem képes az esetleges ellenvéleményt képviselő szakértő feladatának megoldására, ab ovo nem lehet igazi vitapartnere a téma minden csínját-bínját ismerő interjúalanynak.

A Friderikusz-műsorban elhangzott beszélgetésre reflektálva, szinte lehetetlen feladatra vállalkozom. Arra teszek kísérletet, hogy Mizsei Kálmán leglényegesebb megállapításait ellenpontozzam az orosz hivatalos álláspontot támogató politikusoknak, értelmiségieknek az orosz állami tévéadásokban tucatszor hallott, újságokban sokszor olvasott véleményével. Ennek során némileg szerkesztve adom közre az Ukrajnában dolgozó magyar diplomata egyes megállapításait, ami ebben az esetben főleg azt jelenti, hogy az interjú különböző helyein elhangzott, egyébként összetartozó mondatokat egy helyre csoportosítom. Az így elkészült összeállítás elég terjedelmes. Az áttekintést azonban megkönnyíti az alábbi témajegyzék, amelynek számozása alapján könnyen megkereshető az olvasót érdeklő pro és kontra vélemény.

1. Moszkva ukrajnai katonai jelenléte, terrorista és diverzáns akciói
2. A putyini Oroszországnak az ukrán állam állítólagos szétzilálására irányuló törekvése
3. Az ukrán átalakulás mögötti amerikai érdekek, a CIA szerepe, a sajtószabadság
4. Washingtonból, vagy Kijevből irányítják-e Ukrajnát?
5. Mekkora a fasizmus térnyerése Ukrajnában?
6. A fővárosi, illetve a vidéki lakosság helyzete. Ki mit tett a nélkülözőkért?
7. Az ukránok tűrőképessége, a reformok finanszírozása
8. Az ukrán rendőrség reformjának tervezett lépései
9. Az ukrán ügyészség reformjának tervezett lépései
10. A társadalom minden részét átható korrupció elleni intézkedések

Mára a törvényhozást, a kormányzást, az igazságszolgáltatást, az egyházakat, a gazdaságot behálózó személyi összefonódások egész láncolata jött létre, hogy maga alá gyűrje a társadalmat.

Három tételmondattal igyekeztem összefoglalni az Echo Tv Visszhang című műsorában a legutóbbi bank- és brókerbotrányok tanulságát:

1.) A pénzügyi felügyelet nem hatékony.

2.) A Buda-Cash, a Questor cégháló és a Hungaria Értékpapír Zrt.-nél történtek miatt végképp megdőlt az a széles körben hangoztatott teória, hogy ami magyar, az csak jó lehet.

3.) Előbb-utóbb bajok lesznek abból, ha a kormányzat vezetői és egyes üzleti körök közvetlen, kölcsönös érdekeltségen alapuló kapcsolatokat ápolnak egy mással.

A csütörtökön adásba került műsor felvétele szerda délután volt. Akkor még szinte merészségnek tűnt ilyen kijelentéseket tenni. Egy nappal később, amikor több részlet vált ismertté, ennél jóval erőteljesebb megfogalmazások öntötték el a médiumokat. Most viszont itt az ideje, hogy felül emelkedjünk az érzelmeinken, és általánosabb összefüggésekről kezdjünk gondolkodni, különös tekintettel a 3. pontra!

Oroszországban és a kelet-ukrajnai felkelők soraiban sokan fogják fel úgy, hogy a mai fasiszták elleni harc terheit ugyanúgy ők viselik, mint ahogy tették ezt elődeik a II. világháborúban.

„A popmédia sokáig csak az orosz propagandisták agyszüleményeként tárgyalta az ukrán önkéntes alakulatok katonái között uralkodó szélsőjobboldali trendeket” – írja a Sorok Között blog posztolója. Néhány példával is szolgál arra, hogy egy évvel az ukrajnai feszültségek robbanása után mintha kezdené kihúzni a homokból a fejét a nyugati sajtó.

Olykor immár a magyar és a külföldi médiumok is felfedezik, hogy a lerongyolódott ukrán hadsereg tagjai mellett jól felszerelt nácgárdisták vitézkednek Délkelet-Ukrajnában, fasiszta jelképeket aggatva magukra. Megjegyzem: egyes híradások szerint ezeket a batal’onnak, zászlóaljnak nevezett alakulatokat gyakran arra használták, hogy az összecsapások övezetében fegyverrel akadályozzák meg a túlerő elől visszavonulni akaró katonákat. A Donyec-medencei falvak lakossága viszont azért rettegett tőlük, mert ahova bevonultak, onnan vittek, amit láttak, s részegen aláztak meg, sőt egyes beszámolók szerint öltek meg civileket. Annak is vannak jelei, hogy az egyes oligarchák által finanszírozott szabadcsapatokkal együtt – egymással is szemben állva – lassan ismét visszahúzódnak Kijevbe, ahol újból átvehetik az események irányítását.

Miközben a budapesti brit nagykövet a krímbeliek sanyarú sorsáról jelentetett meg cikket a Népszabadságban, az amerikai Forbes Magazin adatai mást tükröznek.

Nem fogadhatjuk el! – harsogja a cím a hétvégi Népszabadságban az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetének cikke fölött. Jonathan Knott a Krím Oroszországhoz való csatolásának évfordulóján azt fejtegeti, hogy ha a Kreml nem kényszerítette volna ki a szerinte törvénytelen népszavazást, akkor a félszigeten ma békésen folyna az élet. Következésképp, ma ott nem élnek békében az emberek.

Ezzel szemben a nagykövet idillinek láttatja nem csak a Krím, hanem az egész Ukrajna elmúlt húsz egynéhány évét. Miközben nyilván ő is tisztában van azzal, hogy ez idő alatt az országot lényegében kirabolták, a gazdaságot tönkretették az állammal összefonódott oligarchák, az államkassza gyakorta üres volt, a közemberek megélhetési nehézségekkel küszködtek, s ma még inkább azzal küszködnek. No, ma már nem annyira a Krímben, hanem Ukrajna más részein. A Krímben élők ugyanis nem értenek egyet a budapesti brit nagykövettel.

Manipulálnak bennünket Európa olyan fontos intézményei, mint az Euronews televízió, az ukrajnai polgárháborúban megfigyelőként résztvevő EBESZ, vagy épp az olyan bizottság, amely a Kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj repülőgép-szerencsétlenséget vizsgálja.

Az Euronews hírcsatorna péntek esti 10 órás híradójának ismét volt két olyan dobása, aminek az „Így manipuláljunk rafináltan!” kézikönyv példatárában lehetne a helye. Először arra a mondatra lettem figyelmes, hogy „Ezúttal békés hangot ütött meg Vlagyimir Putyin Ukrajnával kapcsolatban”. Az „ezúttal” kifejezés csengett hamisan. Ugyanis az következik belőle, mintha az orosz államfő korábban fenyegetően beszélt volna az Oroszország nyugati szélének, vagyis időtlen idők óta „u kraina”-nak nevezett területről.

Csaknem minden nap eredeti forrásokból tájékozódom Putyin megnyilatkozásairól, de nem emlékszem arra, hogy harcias kijelentést tett volna Ukrajnával kapcsolatban. Ellenkezőleg, elsősorban azt hangsúlyozza, hogy Ukrajna és Oroszország történelmileg is egymásra utalt országok, az ukránok és az oroszok pedig testvérnépek. Ugyanakkor tény, hogy ő maga alig nyilatkozik meg a kelet-ukrajnai oroszok ügyében, akik eredetileg csupán autonómiát követeltek a kijevi hatalomtól, majd a városaikban randalírozni kezdett banderisták ellen fegyvert fogtak.

Miközben élcelődünk az állami tévé bakiparádéján, vegyük észre, hogy az önérdekű politikai beavatkozásnak az élet más területein mindig évekkel később isszuk meg a levét! De megisszuk!

Nekem az állami televízió fiaskók garmadájával kísért megújítási kísérlete ugrott be, amikor a Médianapló.blog egyik minapi cikkében Zöldi László azt fejtegette: egyre több szerkesztőségben tekintik az újságírókat csereszabatosnak. A hozzászólásomban többek között azt írtam: a televíziózás – főleg a hírtelevíziózás – technikailag olyan bonyolult, továbbá olyan szerteágazó gyártásszervezési és koncentrált műsorszerkesztési-újságírói feladat, hogy felér egy öngyilkossággal, ha a munkát nagyrészt kezdőkre bízzák. Mert a képzés egy dolog, de éveknek kell eltelni ahhoz, hogy a soron következő nemzedékek ténylegesen is elsajátítsák a szakmai fogásokat a náluk idősebbektől, majd rutint szerezve, egy sajátos gondolkodásmódot magukévá téve, magas fordulatszámmal, nagy feszültségek közepette, csapatban dolgozva legyenek képesek viszonylag hibátlan teljesítményre. Ráadásul mindehhez folyamatosan művelődni is kell. A műveltség ugyan nem mindig hasznosul közvetlenül, de az attitűdben megjelenik. Ha hiányzik, a néző silánynak fogja tartani az adásokat.

Akik televíziót irányítanak, méghozzá országos televíziót rettenetesen sok pénzből, és nem számolnak ezzel, azok más gazemberségre is képesek!

A Krímmel kapcsolatos dokumentumfilm is oka lesz, ha az Oroszország elleni akciók veszítenek lendületükből a következő napokban.

Bemutatta az orosz állami tévé azt a dokumentumfilmet, aminek előzetesét meghamisítva napokon keresztül tartotta izgalomban a média a nyugati világot. Ezt követően ugyanez a nyugati média a Vlagyimir Putyin ellen elkövetett puccsról röppentett fel hírkacsákat. Talán épp akkor, amikor a különálló, záró interjút vették fel az orosz államfővel. Aztán a hétvégén, néhány órával a dokumentumfilm vasárnap esti adásba kerülése előtt, az elnök haláláról értekezett a mi szabad, pártatlan és hiteles médiánk, és azt terjesztette, hogy a pravoszláv egyház főpapjai már az orosz elnök utódjáról is megegyeztek.

Azóta Putyin ismét megjelent a nyilvánosság előtt. De nem olvastam, nem hallottam, hogy akár egyetlen szerkesztőség is bocsánatot kért volna azért, mert becsapta a közönséget. Ezzel szemben biztos vagyok abban, hogy az elmúlt huszonnégy órában már ízekre szedték a „Крым. Путь на Родину”, azaz a „Krím. A hazatérés útja” című alkotást a világ hatalmi centrumaiban. Egyrészt azért, hogy megértsék az orosz vezetés indítékait, kihüvelyezzék belőle jövőbeni szándékait, másrészt azért, hogy – talán már ma – a film részleteit kiragadva megindítsák a propaganda hadjáratot. Emellett nyilvánvaló, hogy a kétórás mozi hamarosan tananyag lesz a katonai akadémiákon és a diplomataképzőkben.

Magát és híveit biztosan sikerélményhez juttatta március 15-ei beszédével a miniszterelnök, csak az ország nagyobb részéről feledkezett el.

Az őt hittel hallgatók fülének kedves, sőt lélekerősítő beszédet mondott Orbán Viktor március 15-én, Budapesten, a Nemzeti Múzeum lépcsőihez ácsolt emelvényen. A lelkes, olykor kifejezetten hosszan tartó tapsok, a viktorozások, az olykori kiszólásokat kísérő derültség azt jelezte, hogy olyan szónoklatot sikerült összeállítani, amelynek hatása révén hosszú idő után először juthatott sikerélményhez a miniszterelnök.

Jól is lenne ez így, ha nem törődnénk a beszéd tartalmával ellentétben fölöttébb bonyolult történelem tényeivel, meg az ország és az ország lakosságának mai helyzetével!

Ukrajnában már tudják, hogy azok lapítanak leginkább a hátországban, akik korábban megszállottan szították a háborús lázat, s hogy a legrosszabb béke is jobb, mint akár egy helyi fegyveres konfliktus.

Az ukrán háborús uszítók elleni röpirat bizonyos Ruslan Vegner Facebook-oldaláról, többszörös megosztás után került elém. Szövege magyarul így hangzik: »Ukrajna Fia! Segítsd a hazafiakat abban, hogy megkapják a behívót! A szomszédod erkélyén ukrán zászló leng? A szomszédaid a Majdanon ugrabugráltak? A kollégád borscsot vitt a Majdanra a banderistáknak? Naponta látsz srácokat „Putyin f..” trikóban és „B... meg magad Putyin” karpereccel, gépkocsit PTN-MAF* rendszámmal? Jelentsd a kiegészítő parancsnokságnak a banderista szomszédodat, aki rejtőzködik a mozgósítás elől? Teljesítsd ukrán hazafiúi kötelezettségedet! Miért NEKED kell meghalnod HELYETTÜK a Donyec-medencében? Ne engedd, hogy a „hazafiak” a hátországban rejtőzködjenek? Ajándékozz mindegyiknek a katonai kiegészítő parancsnokságra szóló értesítést!«

Ha nem lenne világos, Ukrajnában sem tetszik mindenkinek a Keleten zajló háború, s főként az nem, hogy akik erre az összecsapásra oly sokakat feltüzeltek, azok nagy része a hátországban lapít. Hogy miért dühösek rájuk sokan, arról – ha máshonnan nem – az Index és a Népszabadság hézagpótló írásaiból kaphat képet az olvasó. Ebben a harcteret megjárt kárpátaljai magyar katonák, illetve civilek vallanak rettegéssel, nélkülözésekkel teli élményeikről, arról a kiszolgáltatottságról, amelybe kerültek.

Szabadabb az orosz sajtó Ukrajna ügyében, mint az amerikai sajtó Oroszországéban – hangzott el az Euronews-ban, jóllehet a Krímmel kapcsolatos Putyin-mondatot ez a csatorna is hamis sugalmazásra használta.

Pár percre rés támadt az Euronews védelmi rendszerén, amely eddig határozottan arra volt hivatott, hogy fenntartsa Európa lakosságában azt a hitet, hogy az EU világa minden világok legjobbika. A The Network című műsorban vitatkozók: Elmar Brok, az Európai Parlament német képviselője, a külügyi bizottság elnöke, a jobbközép néppárti frakció tagja, Fraser Cameron, egykori brit diplomata, a nyugati értékrendet képviselő EU-Oroszország Központ igazgatója, továbbá Gilbert Doctorov, akit az amerikai Committee for East-West Accord, azaz a Kelet-nyugati Egyetértés Bizottság képviselőjeként aposztrofált a műsor. Egyébként a Harvard College egykori hallgatójáról van szó, aki a New York-i Columbia Egyetemen szerzett történész doktori címet, majd negyedszázadon keresztül dolgozott amerikai és európai multinacionális cégeknél, hogy elősegítse azok oroszországi és kelet-európai terjeszkedését. Ezen túlmenően cikkeiben, könyveiben követi térségünk eseményeit.

A műsorvezető villámkérdéseire épülő beszélgetés azt volt hivatott feltárni, kinek állhatott érdekében a Vlagyimir Putyin elnököt élesen bíráló politikus, Borisz Nyemcov halála. Hogy e tekintetben mire jutottak a vitatkozók, azt nézze meg a műsor magyar változatában és leirásában az érdeklődő. Én itt és most csupán a putyini Oroszországot mindenestől elítélő, ellene újabb és újabb szankciókat követelő német Elmar Brok és az ő oldalán megnyilatkozó Fraser Cameron, illetve a velük szemben állást foglaló amerikai Gilbert Doctorov pourparler-jára hívom fel a figyelmet.