Az USA vezetői akartak az ukrajnai zavaros vizekben kotorászni, hogy aztán maguknak emeljék ki az aranyhalat. Csakhogy tűfogú csuka harapott az ujjukra, s most már újnácikkal, holokauszt tagadókkal is kénytelenek paktálni – éreztetik magabiztosan Putyin-párti orosz értelmiségiek.

Fegyverek árnyékában zajlott a krími népszavazás. Mégsem állítható, hogy ez vette volna rá a félsziget túlnyomórészt orosz lakosságát arra, hogy az Oroszországhoz való csatlakozás mellett álljon ki. Azazhogy volt szerepük ebben a fegyvereknek, de azok mintha nem orosz, vagy nem csak orosz fegyverek lennének.

Ilyen-olyan fegyverek voltak Kijevben, a Majdanon, azaz a Függetlenség terén tüntetők egyik-másik szélsőségesének kezében korábban is. E fegyverek is okozhatták február 18-tól néhány berkutos, vagyis állami rohamosztagos halálát, hogy aztán végképp elszabaduljon a pokol. Az addigi Molotov koktélokkal, botokkal, gumibotokkal való összecsapások után immár módszeresen is lőni kezdték egymást a szemben állók. Továbbá február 20-án állítólag mindkét félre olyanok is tüzeltek, akik mesterlövész fegyverekkel vették célba áldozataikat. Ezek a valakik – a Janukovics elnök megbuktatásáig Ukrajna biztonsági szolgálatának vezetője, Alekszandr Jakimenko vezérőrnagy szerint – apránként szivárogtak be az országba. A CIA megbízásból a világ más forró pontjain is feltűnt bérgyilkosokként azonosították őket.

A kárpátaljai magyar gyerekeket is érintheti az az ukranizációs őrület, amelyről egy videó-felvétel révén szerezhetünk benyomást. Az általam magyarra fordított szöveg azt támasztja alá, hogy akik talán orrvlövészek felbérelésétől sem riadtak vissza, hogy mártírokat áldozzanak a kijevi puccs oltárán, az élet minden területén alantas módszerekhez folyamodhatnak.

Az orosz állami tévé március 4-ei Kiküldött tudósító című műsorában Arkagyij Mamontov riportfilmjének huszadik percében Irina Farion, a kijevi főtér viharos-véres megmozdulásainak egyik szónoka tűnik fel. A téma az ukrajnai konfliktus. Benne a krími önkéntesek, a harkovi megmozdulások, a kijevi Majdan eseményeinek felidézése többek között egy a BBC által rögzített, náci elveket valló fiatalember megszólaltatásával. Irina Farion, akinek honleányi fotójával, nem pedig az interneten bőven fellehető, nácizmusára utaló karikatúrájával illusztráltam ezt a szöveget, egy 2012-es videó-felvételen kap szerepet az adásban, amint fekete alkalmi ruhában csepegteti a gyűlölet mérgét a gyerekek szívébe az egyik lvovi (lembergi, lvivi) általános iskolában. 

A Spiegel Online német hírportál a jelentős nyugati médiumok közül elsőként világított rá, mennyire elhibázott az ukrajnai események kettős mércét tükröző nyugati megítélése.

Az MTI március 5-én közölt összefoglalót a Spiegel Online német hírportál értékeléseiből, amit többek között a hvg is közreadott. Eszerint „Az új ukrán vezetés ’végzetes hibái’ és a német külpolitika ’katasztrofális’ teljesítménye is hozzájárult a krími válsághoz”.

1.) Fegyveres osztagok grasszálnak

A német, a francia és a lengyel külügyminiszter februári kijevi tárgyalásain kidolgozott megállapodás szerint az ukrán átmeneti kormánynak le kellett volna fegyvereznie a szélsőjobboldali milíciákat. S miután ez nem történ meg, az érintett nyugati külügyminisztereknek a megállapodásban részes felekként panaszt kellett volna emelniük a szerződésszegés miatt. 

A nyugati, benne a hazai média már azelőtt torzítva tálalta az USA és az Európai Unió befolyási övezetében élők számára a történteket, hogy a tüntetők kikényszerítették volna az elnöknek és pártjának visszavonulását.

Irigylem azokat a politikusokat és újságíró-szerkesztőket, akik magabiztosan foglalnak állást Ukrajna és Oroszország konfliktusában, s vagy az egyik, vagy a másik oldal mellett teszik le a garast. Vannak, akiknek szemében Oroszország a rossz fiú, vannak, akik szerint a nyugat által támogatott új ukrán hatalom az – és fordítva. Persze a többség inkább Oroszországot festi le sötét színekkel. Annak vezetőjét, Vlagyimir Putyint hűvös zsarnoknak láttatja, aki a Krímben zajló események miatt méltatlanná vált arra, hogy a nyugati államok vezetői maguk közé engedjék a jövőben.

Ehhez képest én magam tele vagyok kétségekkel.

Három hete tettem szóvá, hogy a IX. kerületi Vaskapu utcán, több helyen is lomok díszelegnek. A korrektség azt kívánja, hogy ha hírt adtam a szemetes utcaképről, az intézkedésről is beszámoljak.

A szervezők alighanem azt gondolják: ha Kijevben lehetett, akkor a krími oroszok ugyanolyan módszereit sem érheti kifogás. Legalábbis nem lesz erkölcsi alapja a bírálatoknak.

2014. február 27. Orosz lobogó leng a szimferopoli parlament, a Krími Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának (Verhovnij Sovet; Verhovna Rada) tetején. A város és a köztársaság ma még Ukrajnához tartozik. Úgy került oda, hogy 1954-ben, a Szovjetunió Kommunista Pártjának akkori, ukrán származású főtitkára, Nyikita Szergejevics Hruscsov - egy hazafiúi fellobbanásos pillanatában - úgy döntött: a Krím ezentúl Ukrajna része lesz. Egy évvel Sztálin halála után mindenkinek kisebb gondja lehetett annál, hogy a formálisan köztársaságokból álló, egyébként tűzzel, vassal összefogott Szovjetunióban közigazgatásilag hova csatolnak egy területet. Történt mindez abból az apropóból, hogy 300 évvel azelőtt az orosz cárhoz fordultak az Oroszország dél-nyugati, dél-keleti peremén megtelepedett kozákok: védje meg őket az Oszmán Birodalom vazallusaival, vagyis a Krími Kánság tatárjaival, magukkal a törökökkel, a lengyelekkel szemben. Ehhez felajánlották szolgálataikat is. A következő években legalább 120 ezer kozák tett hűségesküt az orosz uralkodóknak, akik aztán három évszázadon keresztül gondoskodtak arról, hogy a lengyelek, a törökök, később az angolok, a németek ellen megőrizzék a birodalom déli részének védelmében kulcsfontosságú, 1778-ban az Orosz Birodalomhoz csatolt félszigetet.

A ránk váró újabb kelet-európai konfliktusok előtt sokan – az új ukrán rend vezetőihez hasonlóan – még mindig nem fogják fel, hogy a nyelvi sokszínűség a leghatékonyabb módja a nemzet megtartásának.

Hitetlenkedéssel vegyes csodálkozással fogadja mindenki, amikor szóba kerül, hogy beiratkoztam egy román nyelvtanfolyamra. Az „Az meg minek?” a legszelídebb megjegyzés a reagálások közül egészen odáig, hogy „Na, te sem őrülsz meg már jobban vénségedre!” A megjegyzésekre általában ugyanazt a magyarázatot adom, amit a tanárnak is mondtam, amikor megkérdezte a velem együtt nyolcfős csoport tagjaitól, hogy miért akarunk románul tanulni. „Én valamelyest minden környező ország nyelvén meg tudom értetni magam, ha átlépem a magyar határt. Kivéve a románt. Ezért épp ideje, hogy változtassak! Mi több, azt hiszem, akkor tenné jól mindenki Magyarországon, ha jó szándéka jeléül a környező népek nyelvének legalább alapszókincsét elsajátítaná. A közeledés, más kultúrák megismerésének, megértésének szándéka bizonyosan kedvezően hatna a szomszédsági kapcsolatokra, s önmagában is gazdagítaná Magyarországot!”

Mondanom sem kell, hogy ilyen fennkölt célokról rajtam kívül más nem tett említést. Azazhogy...

Az olimpia körül és az Ukrajnában történtekből meg kellene értenünk: téved aki azt hiszi, hogy ami rossz az oroszoknak, az bizonyosan jó lesz nekünk.

Mindjárt az elején leszögezem, hogy az paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos döntések körülményeit – az eddig nyilvánosságra került információk alapján – magam is szégyenteljesnek tartom. Viszont a russzofóbia, vagyis a zsigeri orosz ellenesség tévútra visz. A Szocsi Téli Olimpiai Játékok után, az ukrajnai válság kellős közepén végre le kell írni ezt a mondatot. Mert meg kell értenünk, hogy magunkkal teszünk rosszat, számunkra létfontosságú szálakat vághatunk el, ha nem akarjuk észrevenni Oroszországnak azt az erőfeszítését, hogy a korábbiaktól eltérő képet alakítson ki magáról. Ezek az erőfeszítések láthatóan arra irányulnak, hogy a nyugati módszereket követve, elsősorban a gazdasági befolyással operáljanak, kulturális és sportbeli teljesítményekkel keltsenek önmaguk iránt szimpátiát fegyvercsörgetés helyett. Olyannyira, hogy még az önirónia is belefér, amint azt az olimpiai nyitóünnepségen elkövetett, az öt karika egyikével kapcsolatos bakit tudatosan újrázták meg a zárás egyik jelenetében. (Lásd a fotókat!)

Eléggé hihetetlen, hogy a Népszabadság nem számolt azzal a lehetőséggel, hogy a Gurcsány-botrányt esetleg maga Gyurcsány generálta volna.

A Guevara nevű célszemély elmondása szerint „az őszödi miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatója egy MSZP-s politikus, aki a miniszterelnökkel és a frakcióval egyeztetve szervezte meg az inkriminátum (azaz a beszéd hanganyagának) nyilvánosságra hozatalát” – olvasom a szombati Népszabadság címoldalán a Nemzetbiztonsági Hivatal preparált jelentésének közzétételével kapcsolatos összefoglalóban. Forrás: a hivatal (www.ah.gov.hu), amely – Miként, miként nem? – épp a választások előtt látta jónak nyilvánosságra hozni azt, ami fölött az újság szerkesztősége imigyen csodálkozik:

Az EU maga is kész volt arra, hogy elfogadja a fegyverek bevetését, most viszont úgy akarja befolyását növelni Ukrajnában, hogy a számlát Oroszország fizesse.

Miután kiörvendeztük magunkat a február 21-ei kijevi megállapodás miatt, kezdjünk higgadtan gondolkozni! Hogy mi történt, az elmúlt három napban, annak krónikáját magam is összefoglaltam. Péntek este már más kérdéseket kell feltenni.

Mi hozta meg a megoldást?

A véletlen és a politikusi trehányság – esetleg szándékosság – miatt beláthatott a világ a kulisszák mögé. A mandiner.hu közléséből kiderül: a pénteki kijevi tárgyalásokon az ITV News kapta el Radosław Sikorski és a Majdanon zajló tüntetések egyik vezetője párbeszédét. A lengyel külügyminiszter a következőket mondta: „If you don't support this [deal] you'll have martial law, you'll have the army. You will all be dead.” („Ha nem támogatjátok [a megállapodást], jön a rendkívüli állapot, jön a hadsereg. Mind meghaltok.”)