Népszavazás a fegyverek árnyékában

Az USA vezetői akartak az ukrajnai zavaros vizekben kotorászni, hogy aztán maguknak emeljék ki az aranyhalat. Csakhogy tűfogú csuka harapott az ujjukra, s most már újnácikkal, holokauszt tagadókkal is kénytelenek paktálni – éreztetik magabiztosan Putyin-párti orosz értelmiségiek.

Fegyverek árnyékában zajlott a krími népszavazás. Mégsem állítható, hogy ez vette volna rá a félsziget túlnyomórészt orosz lakosságát arra, hogy az Oroszországhoz való csatlakozás mellett álljon ki. Azazhogy volt szerepük ebben a fegyvereknek, de azok mintha nem orosz, vagy nem csak orosz fegyverek lennének.

Ilyen-olyan fegyverek voltak Kijevben, a Majdanon, azaz a Függetlenség terén tüntetők egyik-másik szélsőségesének kezében korábban is. E fegyverek is okozhatták február 18-tól néhány berkutos, vagyis állami rohamosztagos halálát, hogy aztán végképp elszabaduljon a pokol. Az addigi Molotov koktélokkal, botokkal, gumibotokkal való összecsapások után immár módszeresen is lőni kezdték egymást a szemben állók. Továbbá február 20-án állítólag mindkét félre olyanok is tüzeltek, akik mesterlövész fegyverekkel vették célba áldozataikat. Ezek a valakik – a Janukovics elnök megbuktatásáig Ukrajna biztonsági szolgálatának vezetője, Alekszandr Jakimenko vezérőrnagy szerint – apránként szivárogtak be az országba. A CIA megbízásból a világ más forró pontjain is feltűnt bérgyilkosokként azonosították őket.

Jakimenko mindezt az orosz állami televízió március 12-ei esti híradójában mondta el nagyon hihetően. Olyannyira hihetően, hogy másnap hajnalban egyszer még a Klubrádió is bemondta a hírt. Igaz a CIA említése nélkül. Megjegyzem, engem már eredetileg is zavart, hogy nem került szóba, miért engedték be az állítólagos bérgyilkosokat az országba, miért hagyták, hogy szabadon mozogjanak, s miért nem tették lehetetlenné, hogy középületek tetejéről, balkonjáról, ablakaiból vadásszanak le embereket, még akkor is, ha a helyzet kétségtelenül zavaros volt, s talán voltak jelei annak is, hogy mindez a Majdan egyes vezetőinek tudtával történik. Ugyanakkor a vezérőrnagy szavainak hitelét erősítette, hogy a február 25-én Kijevben járt Urmas Paet észt külügyminiszter és Catherine Ashton EU külügyi főképviselő között lezajlott és kiszivárgott telefonbeszélgetésben szintén arról volt szó, hogy az ukrán fővárosban orvlövészek vadásztak emberekre.

Fegyverek az újnácik kezében

Ukrajna - Krim referendum plakat.jpeg Akárhogy történtek is a dolgok, a békés ukrajnai átlag orosz is okkal lett nyugtalan ezektől a hírektől. Attól meg végképp riadalom foghatta el, amikor megtudta, hogy több nyugat-ukrajnai rendőrségi és katonai raktár kifosztása után immár nagy számban kerülhettek az oroszokat ádáz ellenségüknek tekintő újnáci banderisták kezébe lőfegyverek, sőt aknavetők.

Bár az itthoni televíziókban nem láthattunk ilyen felvételeket, Ukrajna szerte gyakran fordult elő, hogy nacionalista milicisták önkényes igazoltatásaik során az Ukrán himnusz első sorának ukrán nyelven való idézését követelték más nemzetiségűektől. Autóbuszok utasait szállíttatták le, és fektették a hideg földre, ha nem tudtak ennek a követelménynek eleget tenni. Zsidókat támadtak meg a kijevi utcákon, őrszemek készítettek feljegyzéseket a zsinagógába betérőkről, pravoszláv templomokat vettek blokád alá.

Mindezzel nagyjából egy időben forrófejű, fegyveres ukránok próbáltak behatolni a Krímbe, illetve autóbusz konvojokban érkeztek Kelet-Ukrajnába hogy erőszakosan demonstrálják, ki is az úr az országban. Történtek mindezek azzal egy időben, hogy a nyugati hatalmak által támogatott puccsisták első intézkedéseik között először azt a nyelvtörvényt törölték el, amely addig lehetővé tette, hogy az ukránon kívül számos más nemzetiség – oroszok, magyarok, románok, lengyelek, tatárok, bolgárok, ruszinok stb. – is használhassák hivatalosan az anyanyelvüket.

Csoda-e, hogy mindezek miatt a 2 és félmilliós félszigeten élő másfél milliós orosz többség az anyaországtól várta a védelmet? Csoda-e, hogy azok, akiket egyszer már becsapott az ukrán hatalom, nem akarták megvárni, amíg ellehetetlenítik őket azon a földön, amelyért – ahogyan ezt az oroszok mondják – annyi orosz vér ömlött ki az évszázadok során.

1994-ben lefokozták a Krímet

A Krím orosz lakossága a Szovjetunióban, ahol a területi hovatartozás csaknem teljesen formális volt, talán még valóban nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy 1954-ben Hruscsov akkori kommunista főtitkár Ukrajnához csatoltatta a félszigetet. (Meglehet azért tette ezt, mert a párton belüli erős ukrán lobbi támogatásának megszerzését remélte a gesztustól; feledtetni akarhatta, hogy az ukrán kommunista párt főtitkáraként oroszlánrésze volt a II. világháborút megelőző itteni sztálinista tisztogatásokban.) A krími oroszok azonban 1991-ben már biztosan morfondíroztak azon, hogy jó lesz-e nekik az önálló Ukrajnában. Ezt mutatja, hogy amíg az 1991. december 1-jén megtartott népszavazáson Ukrajna szerte 90 százalék fölötti arányban támogatták az emberek az önálló, egységes és oszthatatlan ukrán állam megteremtését, addig a Krím félszigeten csak 54 százaléknyian, Szevasztopolban 57 százaléknyian szavaztak igennel. Még a nagyrészt oroszok által lakott keleti, délkeleti megyékben – Donyeck, Harkov, Ogyessza stb. – is 80 százalék fölötti volt a támogatók aránya. Ezzel szemben a krími szavazatok azt jelezték: ha bármi miatt elégedetlenség támad itt, a nép követelni fogja az Oroszországhoz való visszatérést.

A Szovjetunió szétesése után magában Oroszországban elképesztő állapotok uralkodtak. A gazdaság a padlón volt, oligarchák síbolták külföldre a pénzt, az aranyat, egyáltalán mindent, ami mozdítható, ami eladható volt. Áru alig, az államkassza üres, a közalkalmazottak, a nyugdíjasok késve kapták a járandóságukat, a munkanélküliség, az infláció, a bűnözés az egekben. Ilyen körülmények között a Krím lakossága lényegében szó nélkül nyelte le, hogy amíg az1992-es ukrán alkotmányba még Krím Köztársaságként került be a félsziget, addig 1994-ben autonóm köztársasággá fokozták le a státuszát. Ezt élhették meg az itt élők olyan becsapásként, amire fentebb utaltam!

A döntés mögött a központi hatalom erősítésének gondolata munkálhatott. Egyszersmind az a szándék, hogy meggátolják a sokféle érdek és nemzetiség mentén tagolt Ukrajnában hasonló államalakulatok létrejöttét. Ezek nyomán ugyanis föderatív államszervezetet kellett (lehetett) volna létrehozni, amelyből a föderációt alkotó tagok, adott esetben más államokhoz – Romániához, Magyarországhoz. Lengyelországhoz, Oroszországhoz – csatlakozhatnának.

Éket kell verni az EU és Oroszország közé

2014-ben azonban fordult a kocka. Az USA-ban évekkel azelőtt vélhetően olyan döntést hoztak, hogy Ukrajna felhasználásával éket kell verni az Európai Unió és Oroszország közé. A döntést jócskán megtámogatták dollárokkal annak érdekében, hogy minél inkább gyöngíteni lehessen az EU és az Oroszország közötti egyre intenzívebb gazdasági együttműködést. Ha ugyanis ez sikerül – összhangban az európai közösség és az USA közötti szabad kereskedelmi tárgyalásokkal – a jelenleginél előnyösebb helyzetbe lehet hozni az amerikai termékeket ezen a piacon azoknak a folyamatoknak a lefékezésével, amelyek az európai szellemi és üzleti kultúrát kapcsolnák össze a hatalmas orosz nyersanyagbázis és felvevőpiac által kínált lehetőségekkel. Hogy mást ne mondjunk, eredményes kísérletet lehet tenni arra, hogy el lehessen adni az amerikai palagázt a nyugat-európai piacon az orosz földgáz rovására. Nem mellesleg, a törekvések nyomán esetleg még közelebb lehet vinni az orosz határokhoz a Moszkvára szegeződő amerikai (NATO) fegyvereket, amelyek még jól jöhetnek akkor, amikor az édesvízkészletekért indul meg a világméretű harc.

A krímieket persze aligha ez a ma még sci-fibe illő probléma foglalkoztatta, amikor március 16-án beléptek a szavazófülkébe. Bizonyára elsősorban saját biztonságuk járt a fejükben. És ennek biztosítékát most épp abban az Oroszországban látták, amely – az önmagát működő állammá szervezni két évtized alatt is képtelen Ukrajnával összehasonlítva – mindenképpen stabilabbnak tetszik, és nemzetközi tekintélyt élvez. Szava van Európában, kénytelenek komolyan venni Amerikában, együttműködik vele Kína, meg India, továbbá a feltörekvő dél-amerikaiak is. Persze az elemzők szerint egyre inkább stagnál a gazdasága. De a Krímben, meg Ukrajna oroszok által lakott vidékein, ahol az ukrán nacionalizmus elszabadulásától kell tartani, az ukrán helyzet a viszonyítási alap! Azt követően, hogy két évtizeden át oligarchák uralták és fosztogatták az ukrán államot, azt követően, hogy most, 2014-ben az oligarchák egy másik csoportja került hatalomra – az alkotmányt és a választott, jóllehet igencsak kétes szerepű, eddigi elnököt nyugati segítséggel félretolva – a krími oroszok azt gondolhatták: jobb nekik az övéiknél, bármilyen is lesz ott a helyzet a jövőben.

Putyint erősítik, Európát gyöngítik az akciók

A világnak, Európának, szűkebb térségünknek alighanem az lenne a legjobb, ha józanul belátná ezt mindenki, s ugyanúgy belenyugodna a Krím Ukrajnától való elszakadásába, mint ahogyan Koszovó, Málta, a Falkland-szigetek ügyét, vagy éppen Franciaország és más gyarmattartók vitatott tengerentúli területeinek státuszát is hallgatás övezi. Amúgy az ukrajnai felfordulással a demokrácia bajnokainak a következőket sikerült elérniük:

– Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai politikájának támogatottsága 75 százalék körülire emelkedett. Egy múlt heti adat szerint, ha most lennének elnökválasztások Oroszországban, 53 százalék szavazna Putyinra az egy héttel ezelőtti 48 százalékkal szemben.

– Az amerikaiak több mint 60 százaléka tartja erős elnöknek Putyint, s vele szemben 43 százalék mondja annak az amerikai Obamát.

– Az orosz televízió különféle vitaműsoraiban befolyásos, főleg Putyin-párti értelmiségiek rendre emlékeztetnek arra, hogy Oroszország, bár borzalmas áldozatok árán, de mindig visszaverte a nyugatiak támadásait. „Végül az orosz katona vonult fel Párizs fő útján és Berlinben is…”

– A vitaműsorokban magabiztosan beszélnek arról, hogy anno a Szovjetunió összességében jól jött ki a nyugatiak által elrendelt szankciókból, mert arra kényszerült, hogy mozgósítsa erőforrásait. A hidegháború éveiben vált atom- és űrnagyhatalommá, amelynek ma Oroszország az örököse, miután feltápászkodott a padlóról, ahova nem utolsó sorban a nyugati cégek, politikusok, a komprádor orosz újgazdagok mesterkedései nyomán a múlt század utolsó évtizedében került.

– Putyinhoz közeli elemzők rámutatnak: Oroszország két évtizeden át visszafogta magát Ukrajna ügyében. Az USA az, amelynek vezetői akartak az ukrajnai zavaros vizekben kotorászni, hogy aztán maguknak emeljék ki az aranyhalat. Csakhogy tűfogú csuka harapott az ujjukra, s most már újnácikkal, holokauszt tagadókkal is kénytelenek paktálni. Olyasfélékkel, akik, ha Amerikában élnének – üzenet ez Obamának – a Ku klux klán fogadná be őket.

– E vitákban nyomatékot kap, hogy az esetleges szankciók nyugati munkahelyek százezreinek megszűnésével fenyegetnek. Csak Németországban 300 ezer munkahely kötődik az orosz exporthoz.

– Az orosz elemzők emlékeztetnek arra is, hogy ezzel az egésszel a hallgatag Kína jár jól, amely – túl azon, hogy a Kínai Kommunista Párt és hadsereg befolyásos lapjaiban is közzétéve támogatja Putyin politikáját –, bármikor megingathatja az amerikai gazdaságot az USA-beli érdekeltségein, a hiteleken keresztül. Ne tévesszen meg senkit, hogy a minap - főként a tibeti kérdés okán - Kína tartózkodott az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Krím esetleges elszakadása miatti szavazáskor!

Szó, ami szó: hagyni kellene, hogy a Krímben az történjen, amit a nép - a hatalom birtokosai által annyit hivatkozott nép - óhajt. Mert gondnak még így is ott marad Kelet-Ukrajna, amelynek kormányzására az oligarchák egy másik csoportjához tartozókat jelölte ki a puccsal hatalomra került, Obamától rögvest személyes kihallgatást kapott, angolul kiválóan beszélő miniszterelnök. Lesz még elég baj azon a részen is!

A Bekiáltás blogban 2014-ben Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban megjelent bejegyzések listája: