BEKIÁLTÁS


2019.feb.19.
Írta: Kabai Domokos Lajos

Az ördögi Akadémia-akció

Orbánék azt akarják elérni, hogy ne folyhassanak olyan kutatások, amelyek a társadalom állapotát a maga valóságában mutatják be. Most a független akadémiai kutatás megrendítését célozták meg. Nincs már sok hátra, hogy minden egy olyan eszelős terv megvalósítását szolgálja, amelynek mibenlétéről…

Tovább

Széchenyivel takaróznak

Kirekesztő felfogást sugall a Közszolgálati Egyetem plakátja. Vitába keveredtem a Facebookon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel. Ugyanis megosztottam az intézmény Ludovika Szabadegyetemének egyik plakátját. Ezen egy szeptember 3-ai előadásra invitálnak. Rajta egy férfiú, feltehetően Prof. Dr.…

Tovább

Kövér jegén Orbánnal

A nemzet érdekeire való hivatkozással a kormányzó párt vezetőit, holdudvarát juttatják vagyonhoz és tussolják el az ennek során elkövetett visszaéléseket.   Azért tűnik úgy, hogy Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen, mert a hasznos idióták kezdenek többségbe jutni az…

Tovább

Így varázsolt Orbán Viktor

Magát és híveit biztosan sikerélményhez juttatta március 15-ei beszédével a miniszterelnök, csak az ország nagyobb részéről feledkezett el. Az őt hittel hallgatók fülének kedves, sőt lélekerősítő beszédet mondott Orbán Viktor március 15-én, Budapesten, a Nemzeti Múzeum…

Tovább

Magyarok: Feledésre ítéltetnek

Mintha kezdenék kitörölni a nemzet emlékezetéből e neveket, hogy helyüket másod, sőt harmad vonalbelieknek adják át. Széchenyi István, Petőfi Sándor, Eötvös József, Ady Endre, József Attila, Márai Sándor, Móricz Zsigmond, Bibó István, Tamási Áron, Németh László,…

Tovább
süti beállítások módosítása