Orbánék azt akarják elérni, hogy ne folyhassanak olyan kutatások, amelyek a társadalom állapotát a maga valóságában mutatják be.

Most a független akadémiai kutatás megrendítését célozták meg. Nincs már sok hátra, hogy minden egy olyan eszelős terv megvalósítását szolgálja, amelynek mibenlétéről nem világosítanak fel bennünket a nemzeti NEM együttműködés rendszerének urai. Ezért teszik fel néhányan újból és újból a kérdést: „De miért csinálják?” A legkézenfekvőbb magyarázat: kellenek nekik az ingatlanok, továbbá ők akarnak elosztani minden pénzt. Persze úgy, hogy nekik, a klánjukhoz, a holdudvaruknak jusson a nagyja. S úgy, hogy ez a céljaikat szolgálja. És megint itt vagyunk, a céljaiknál, amelyekről mindenfélét hadoválnak ők, meg a híveik. De akárhogy nézem, minden magyarázat mögött az sejlik, fel, hogy

Rajongóik azt mondják: nincs ezzel semmi baj, hiszen jót akarnak, s jó lesz ez majdan a jövő Magyarországának. Csakhogy számos tény azt mutatja, hogy Magyarország folyamatosan veszít pozícióiból a jól lét mutatóiban, és apad nemzetközi tekintélye. Ne legyen igazam, de még azok a külföldi politikusok is elfordulnak majd tőlünk, akik ma hivatkozási alapnak tekintik Orbán Viktor rögeszméit saját, hasonló hatalmi céljaik eléréséhez. Egyszerűen azért, mert majdan, amikor ismét konszolidálódnak a viszonyok, az izgága, az okvetetlenkedő, a nem az építésre, nem a kapcsolatépítésre fókuszáló magatartás előbb-utóbb kínossá válik. És akkor azok, akik ma istenítették a nagymestert szégyenkezve tagadják le, hogy valaha is őt követték volna.

Ami ezen túl van, vagyis az idealisztikus Magyarország kép mögött, vagy ha úgy tetszik, alatt húzódik meg: a magyarok nagy része már ma is vesztese mindannak, ami itt zajlik! Több mint három évtizede vesztese. Az utóbbi tíz évben csupán könyörtelenebb, cinikusabb elszántsággal folyik az általános leépülés-leépítés, amit a propagandában egy viszonylag szűk réteg jobb anyagi helyzetbe kerülésének bemutatásával, a GDP szárnyalásával fednek el. Utóbbit tekintve elhallgatják, hogy ennek a mutatónak a növekedéséből nem következik egyenesen az ország gyarapodása. Inkább csak azt jelzi, hogy a nyugati cégeknek igencsak megéri nálunk termeltetni a saját országukban kötelezőhöz és elfogadotthoz képest alamizsnának számító bérekért, a tőkéseknek kedvező jogszabályok, a magyar kormány jelentékeny adókedvezményei és pénzjuttatásai mellett úgy, hogy az európai uniós támogatások jelentékeny hányada szintén hozzájuk folyik be.

Ha valaki kételkedik mindebben, legalább azt fogja már fel, hogy a közép-európai országokhoz képest is nő lemaradásunk. Az országból való százezrek elvándorlásának okain is el kellene gondolkozniuk az álmodozóknak! Amit pedig mindannyian óhatatlanul tapasztalunk: leépülőben az egészségügyi ellátó rendszer. Azt szintén testközelből látja mindenki, aki nem tetteti a vakságot, hogy a szegregáló, rossz állami – bár ingyenes – tankönyvekből, helyettesítő tanárokkal tanulásra kényszerített többséget egész életére leszakadásra kárhoztatja a lezüllesztett oktatási rendszer, amiből persze kiemelték az elit magániskolák, az egyházi intézmények diákjait.

Észre kellene venni végre, hogy az előző rendszer anyagi forrásait rögtön a rendszerváltozás után feléltük, az utolsó szellemi tartalékokat pedig most apasztjuk le! A zavarok mind szembetűnőbbek, mert amiként tapasztalom, egyre több intézményben már egy postai cím pontos begépelése is gondot okoz. Ha jó a címzés, gyakran a megfelelő helyre történő kézbesítés hibádzik, ahogy azt a több lépcsőházból álló épületünk faliújságjaira naponta kifüggesztett, címzettjüket kereső levelekből látom. Csak az elmúlt két hétben egy szakrendelőben, majd egy nagyáruházban éltem meg, hogy összeomlott a számítógépes rendszer.

Minél feljebb néz az ember, annál inkább a kapkodás, az összehangolatlanság jeleivel szembesül. Lett légyen szó a milliárdokat felemésztő fővárosi elektronikus jegyrendszer, vagy épp a metróbeszerzés körüli tehetetlenkedésről, az esztelen stadion-beruházásokról, főleg az alsóbbrendű utak karbantartásának, felújításának elmaradásáról, jó néhány város közvilágításának alig világító lámpákkal való lecseréléséről csak azért, hogy tovább tollasodjon az országvezető veje.

Van, ahol egy már korábban megtervezett beruházás miatt tarolnak le új építményeket, mert nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Az ingatlan spekulánsokat, a beruházókat szolgáló főhatóságok, a földbirtokosok érdekeit mindenek fölé helyező kormányzati magatartás miatt gyorsuló ütemben pusztul szinte az egész vidék természetes élővilága. Hogy a műemlékvédelem, a régészet félreállításáról, meg a többi hasonlóról már szót se ejtsek…

Ezt az ütközetet is huszáros lerohanással, érdemi egyeztetés nélkül akarta véghez vinni a kormány. Mert a mi kormányfőnk mindig mindent harcként él meg, miközben együttműködőnek nevezi rezsimjét. A körötte lebzselők bizonyára rá akarják tenni a kezüket azokra az ingatlanokra is, amelyeket hajdanán arisztokraták hagytak a tudós társaságra, s amelyeket még a Rákosi-rendszerben sem vettek el tőle. De meggyőződésem, hogy ezen túlmutató célja is van a tervnek.

Orbán és legszűkebb köre főként azt akarhatja elérni, hogy ne folyhassanak olyan kutatások, amelyek a társadalom állapotát a maga valóságában mutatják be. Következésképp ne kerülhessenek nyilvánosságra ilyen tudományosan megalapozott vélemények, amelyek ellensúlyozhatnák a Fidesz pártállami, több száz újságból, rádióból, televízióból álló médiarendszeréből ömlő népbutítást. S akkor még nem említettük a közpénzből folytatott plakátkampányokat, álkonzultációkat. Az ördögi terv megvalósulása esetén egy csapásra megfosztatna az értelmiség, s rajta keresztül maga az egész társadalom, a fennálló viszonyok észérvekre alapozott bírálatának lehetőségétől.

Ne tévesszen meg senkit, hogy most kissé lefékeződött a folyamat! Először nyilván arra számítottak, hogy az általában a tudomány elefántcsonttornyaiba bezárkózó akadémikusok nem állnak ellent. Ám nem ez történt. Ráadásul népi támogatás is társult a kulturált protestáláshoz. Ez nem a felvetések teljes elutasítását jelentette, csupán azt, hogy érdemi egyeztetések kezdődjenek, ne pedig cunamiszerűen söpörjék el az évszázadok, évtizedek alatt létrejött, pótolhatatlan értékeket. Azokat az értékeket, amelyek az ország egésze számára – nemzetközi összehasonlításban kis befektetéssel (!) – hatalmas anyagi és szellemi nyereséget hoznak.

Az akadémikusok többek között szeretnék megmenteni azt a projektet, a Lendület-programot, amely a korábbi Orbán-kormány alatt jött létre, s amely külföldről megannyi fiatal tudóst hozott vissza az országba. Íme, egy újabb példa arra, hogy a részeiben előzetesen összehangolt, távlati tervek hiányában miként rombolja a rezsim már azt is, amit ő maga hozott létre. E tekintetben engem nem vigasztal, hogy most láthatóan homokszem jutott, sőt homokszemek kerültek a gépezetbe. Nincs kétségem, hogy Orbán Viktor, ez a hatalomba beleszerelmesedett, mániákus ember mindaddig konokul törtet előre, amíg olyan falba nem ütközik, hogy azon ripityára megy ő maga, s fájdalom, vele együtt az ország is. Feleim, jó magyarok! Gondoljatok végre ebbe bele! #    

CÍMKÉP: A Magyar Tudományos Akadémia alapítása. 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen, a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István (1791-1860) birtokainak egyévi jövedelmét, 60 000 forintot ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság (MTT) – mai nevén Magyar Tudományos Akadémia (MTA) – létrehozására. Az általa megalapított szervezetet más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták. (A Vasárnapi Újság korabeli rajzának készítője: Rohn Alajos – Forrás: OSZK digitális képarchívum)

Véleménye fontos az iránymutatásban. Ha nem szavaz, a trolloknak engedi át a véleményformálást. Gondolja meg, mit veszítünk a passzivitással!