A koronás címer csapdája
A Kossuth-címerben megtestesült nézeteik miatt kellett bűnhődniük az 1849-es honvédség tagjainak.
Hogyan is kérdőjelezhetném meg azok őszinteségét, akik koronás címeres zászlókkal emlékeztek meg tegnap az aradi vértanúkról? Itt az interneten is sokan osztottak meg olyan illusztrációkat a tizenhármakról, akik mellett, vagy akiken apró, koronás címeres magyar zászlóval jelezték a kivégzettek közötti néhány magyar nemzetiségűt. De sajnos, azt kell mondanom: mintha a posztolók nem egészen értenék annak a küzdelemnek a lényegét, amelynek mártírjai voltak a kivégzettek.
Ez még akkor is így van, ha a tisztek, a tábornokok egy része megmaradt királypárti érzelműnek. Ám azt se feledjük: katonaként még mindegyik abban a tudatban szolgálhatta a Batthyány-kormányt, hogy az folyamatosan egyeztetett a bécsi udvarral. A független magyar felelős minisztérium, vagyis a kormány alakításáról rendelkező, V. Ferdinánd király által április 11-én jóváhagyott 1848-as 3. törvénycikk 6.§-a ugyanis kimondta:
1. § Ő Felségének a királynak személye szent és sérthetetlen.
2. § Ő Felségének az országbóli távollétében a nádor s királyi helytartó az országban s ahoz kapcsolt részekben, a korona egységének, s a birodalom kapcsolatának épségben tartása mellett a végrehajtó hatalmat a törvény s alkotmány ösvényén teljes hatalommal gyakorolja, s ez esetben a mostani nádor cs. kir. főherczeg Istvánnak személye hasonlóképen sérthetetlen.
6. § Mindazon tárgyakban, mellyek eddig a m. k. udvari kanczelláriának, a k. helytartó tanácsnak, s a k. kincstárnak, ide értvén a bányászatot is, köréhez tartoztak, vagy azokhoz tartozniok kellett volna, s általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai, és általában minden honvédelmi tárgyakban Ő Felsége a végrehajtó hatalmat ezentul kizárólag csak a magyar ministerium által fogja gyakorolni.
A magyar történelem harmadik trónfosztásáig – 1620, 1707, 1849, majd még egy, az 1921-es – a magyar kormányra 1848-ban felesküdöttek okkal gondolhatták, hogy ezt az uralkodóház támogatásával, törvényesen teszik. Más jogszabályban ugyanis létezett a „cs. kir. hadsereg magyar részei fölötti minisztériumi kontroll” fordulat. Tekintettel arra, hogy Magyarországon zömében a birodalom többi részéből származó alakulatok voltak, míg a magyar nemzetiségű csapatok többsége nem itthon állomásozott, ebből az következhetett, hogy az itt lévő alakulatok fölötti felügyeletet a Batthyány-kormány vette át. Az esküszegés vádja már csak azért sem állhatott meg, mert a kormány eleinte időről időre konzultált Béccsel több katonai intézkedésről.
A helyzet csak 1849 márciusában változott meg, amikor az új uralkodó, Ferencz József az átmeneti osztrák hadi sikerekből azt a következtetést vonta le, hogy a szabadságharc elveszett. Ebből kiindulva áprilisban kibocsátotta azt az alkotmány-levelet, amellyel felrúgta az addigi megállapodást, s Magyarországot a birodalomba beolvasztottnak nyilvánította, egyúttal megtiltotta a koronás, történelmi magyar címer, egyáltalán a nemzeti jelképek használatát. Csakhogy a honvédsereg 1849-es tavaszi hadjárata sikeres volt. Ennek hatására, s a Habsburg uralkodó szószegése miatt, a kormány szerepét Kossuth Lajos vezetésével átmenetileg átvett, Debrecenben működött Honvédelmi Bizottmány Függetlenségi Nyilatkozatot hozott nyilvánosságra, majd az ugyanebben a városban ülésezett Országgyűlés április 14-én megszavazta a trónfosztást. Ezzel megnyílt a lehetőség az új, a Szemere Bertalan vezette kormány megalakulására.
Ettől a naptól Magyarország végképp a polgári átalakulás útjára lépett. A honvédseregben a korona nélküli címeres zászlókat rendszeresítették, de a régebbi zászlókon használták a koronás címereket is. Ám a lényeg az volt, hogy akik a független köztársaság oldalán, ezt követően is folytatták a harcot, gyakran az úgynevezett Kossuth-címeres zászlók alatt, felvállalták a jó ideje királyainkat adó Habsburgokkal való szakítást. Innentől ezért számítottak árulónak, s ezért ítélték őket golyó, vagy kötél általi halálra, várfogságra, sok tisztet közlegényként való hadseregbeli szolgálatra.
Az Osztrák Birodalommal való 1867-es kiegyezés sok egyéb mellett azt jelentette: Magyarország elfogadja, hogy függetlenségi és köztársasággá válási törekvéseit feladja. Ismét beletörődik abba, hogy királyságként a Habsburgok uralják. Ennek ellentételezéseként visszakapta a nemzeti jelképek használatának jogát. Ezen belül a koronás címer ismételt használata azt fejezte ki, hogy Magyarország az ezeréves, a kiváltságokra épülő, feudális társadalmi berendezkedést tekinti sajátjának. Ezért nem véletlen, hogy ezzel szemben 1918-ban és 1919-ben, majd 1946-ban néhány évre visszatértek a Kossuth-címerhez. A függetlenséget és demokratikus átalakulást követelő ’56-os felkelők sem a koronás, hanem a Kossuth-címert választották jelképüknek. Ezért szólalok fel én is ebben a jegyzetben: ha valaki megemlékezik az 1849-es mártírokról, szerintem akkor azonosul méltó módon az áldozatokkal, ha ezt nem a koronás címerrel kiegészített zászló égisze alatt teszi, amely egyébként a mai Magyarországnak sem hivatalos jelképe, minthogy közvetve a függetlenség, a köztársasági eszmény feladása fejeződik ki benne.
A hivatalos állami és polgári, azaz nemzeti zászló három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll. Bármilyen címer nélkül. Ehhez képest igen sokan előszeretettel használják a koronás címerrel kiegészített zászlót, ami az 1990. évi XLIV. törvény, s ennek a címerre vonatkozó kitételét átvevő 2012-es Alaptörvény, illetve a 2011. évi CCII. törvény megfelelő részeinek ellentmondásos voltára is visszavezethető. Ezek szerint a köztársasági ethosznak ellentmondó koronás változat a mai magyar címer, ami a zászló nem hivatalos formáján is szerepeltethető. De ezt a kombinációt csak foglalkozás gyakorlásához kapcsolódóan kizárólag
„az Országgyűlés, az országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróság tagja, az országgyűlési biztosok, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Kormány, a Kormány tagja, a fegyveres erők, a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, a bíróság, az ügyészség, a rendvédelmi szervek, a közigazgatási szervek és a közigazgatási feladatot ellátó szervek, továbbá ezek hivatalai, illetőleg a felsoroltak képviseletére jogosult személyek” használhatják.
Igencsak beszédes ez a felsorolás! Belőle kitűnik, hogy ezzel a megkülönböztetéssel a hatalom gyakorlói célzatosan idegenítik el, különítik el magukat a társadalom többi részétől. Önmagukat a királyokat megillető jelképpel ruházzák fel, mindenki más fölé emelik. Mindez azt sugallja: valójában nem a néptől kapják a felhatalmazást az országlásra, hanem – amint az királyok esetében évszázadokon át rögzült – kimondva, kimondatlanul, isten akaratából. Aligha tévedek nagyot, ha azt gondolom: amikor a köznép is a koronás címeres zászlókat lobogtatja, ösztönösen is a kiváltságosokhoz akarja közelíteni magát. A koronás címeres zászló szembetűnő elterjedése mögött az egykori nincstelen és jogfosztott milliók mai utódainak a csillogáshoz, a vélt felsőbbrendűhöz való tartozási vágya húzódik meg. Sokan emiatt barkácsolják a zászlóba a koronás, s még csak véletlenül sem a Kossuth-címert.
Persze, fölveti mindez a rendszerváltozásba sodródás utáni címerválasztás kérdését is, de ez nagyon messzire vezetne. Annyit talán, hogy a jelképeknek nagy az erejük. Egy szimbólum megválasztásának csöppet sem elhanyagolható a következménye, akár tudnak erről az érintettek, akár nem. Annak is világos üzenete volt, amikor 2000. január 1-jén a Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe vitette át az első Orbán-kormány a Szent Koronát, továbbá a jogart és az országalmát. Azt jelentették be ezzel az amúgy lelkes alattvalóknak, hogy az Orbánék által kialakítandó társadalom, az ezeréves hagyományoknak megfelelően, a kiváltságosok társadalma lesz. Senki ne hivatkozzék tehát arra, hogy nem üzenték meg a szándékukat előre! Még inkább megtették és megteszik ezt az úgynevezett nemzeti konzultációs brosúrákban, amelyek formája, tartalma kendőzetlenül elárulja, hogy akarattalan tömegként tekintenek a lakosság nagy részére. De nyilvánvaló, hogy ezt az emberek nagy része egyelőre nem fogja fel. Mára a legtöbben mintha elvesztették volna azt az érzékenységüket a szimbólumok iránt, amely érzékenység még ’56-ban is hozzátartozott az utca emberéhez.#
CÍMKÉP: A 47-es honvéd zászlóaljnak az 1849-es trónfosztás után rendszeresített zászlaján már nem koronás a címer
TOVÁBB a Bekiáltás előző bejegyzéseihez: Ferenc József és az aradi megtorlás; Orbánnak csak egy meccs volt; Szíjjártó már megint Moszkvában; Tévésztárból kormányfő — https://bekialtas.blog.hu/
Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban! Véleménye fontos az orientálásomban. Gondoljon arra, hogy így fizet az egyébként ingyenes tartalomért! ##
