Hasonlókat! De nagyon bonyolult dolog ez, és fájdalmas a független Ukrajna számára Orbán támogatásának hiánya. Lehetséges-e az 1956-os magyarországi események után, hogy ti, magyarok ennyire kedvelitek Oroszországot? Természetesen, az irántad és családod iránti szeretetünk továbbra is határtalan. Boldogságot és áldást rátok és gyerekeitekre az új évben! 

Kedves Grigorij!
Ukrajna sorsa nem Orbán Viktoron múlik, hanem Amerikán és más nyugati országokon. S persze, a moszkvai vezetésen. Talán a legkevésbé a kijevién. Olykor, Magyarországon a gondolkodó emberek azt feltételezik, hogy Orbán magatartása korábban kitervelt forgatókönyveken alapul. Hiszen úgy viselkedik, mintha ellenzéki lenne, miközben ezért elítélik, de közben az a benyomása a megfigyelőnek, hogy egyes európai vezetők mintha még hálásak is lennének neki. Kimondja azt, amit, ők nem mernek. Valójában, gyakorlatilag minden Oroszország elleni szankciót jóváhagy.

      Például a napokban, a német kancellár javaslatára Orbán elhagyta a termet, amikor Ukrajna EU-felvételi tárgyalásainak megkezdéséről kellett szavazni. Így nem akadályozta a döntést, de a véleményét is kifejezte. Ezen kívül azonban Magyarországon nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a szégyenteljes ukrán nyelvtörvény durván sérti nem csak az oroszokat, a lengyeleket, a románokat stb., hanem az első világháború utánig ezer éven át Magyarországhoz tartozott Kárpátalján (amit ti Kárpátontúlnak mondatok) élő magyarokat is, akiket mindinkább kiszorítanak onnan.

       Emiatt Orbánnak – akinek főleg a Magyarország szellemi és erkölcsi állapotát aláásó politikáját évek óta bírálom – határozottnak kell mutatnia magát a magyar nacionalisták előtt, akik, magunk között szólva, messze nem olyan kemények, mint a ti banderistáitok. Hál' istennek! Nem mellesleg, több mint sértő, mennyire nem értékeli a kijevi kormány azt a sok adományt, amit a magyar állam, a magyar egyházak, a különféle társadalmi szervezetek és egyének nyújtanak az ukrajnaiaknak a háború kitörése óta, s hogy mennyire nem kap hangot az a gondoskodás, amiben az onnan menekültek nálunk részesülnek.

      Orbán és Magyarország csupán ürügyként szolgál azoknak a nyugati politikusoknak, akik nem akarnak nyíltan szembeszegülni az USA-val. Ha Orbán már nem lesz az ország vezetője, szerintem Ukrajna akkor sem lesz az Európai Unió tagja, még kevésbé a NATO-é. Ha igen, akkor az világháború. Tekints Törökországra! Amerikai geopolitikai okok miatt (még) tagja a NATO-nak, de több mint egy évtizede tárgyalnak vele az EU-tagságról anélkül, hogy kilátása lenne a felvételre.

      Ha Ukrajna az EU tagja lenne, szakértők szerint, a mostani szabályok alapján, a jelenlegi tagországok befizetéseiből, vagyis a mi adóinkból, származó szövetségi költségvetés nagy részét Kijevnek kellene kapnia. A közép-kelet-európai országok minden támogatástól elesnének. Ezen túlmenően az olcsó, genetikailag módosított, az EU-ban betiltott vegyszerekkel kezelt ukrán, (valójában, az ukrajnai földeken egyre nagyobb arányban termesztett amerikai) gabonafélék és más termények, mezőgazdasági termékek dömpingje tönkre tenné valamennyi európai ország mezőgazdaságát. És így tovább...

      Megírtam már az ukrajnai helyzettel foglalkozó hét tézisemet az előző, hosszabb levelemben. Szerintem jobban járnátok, ha Kijev önálló politikát folytatna, s ti sem azon töprengenétek, hogyan segíthetnének meg benneteket a különböző birodalmak, miként rendezhetnék el a külső erők a sorsotokat! Bár, ahogy elnézem, ez a hajó már elúszott...

      Ahogyan szembesülhettek vele: ezekben a napokban Washington már kisebb érzékenységet mutat az országotokban zajló háború iránt – bekövetkezni látszik, amit néhány hónapja előre jeleztem neked. Ukrajnában gyakorlatilag nincs ipari termelés. Az Amerika által 2013-ban előkészített, majd 2014-ben kiprovokált polgárháború Oroszország agressziójához, jelentős területvesztéshez vezetett. A folyamat részei voltak:

     ♦ a Soros által finanszírozott Ukrainszka Pravda oroszok ellen uszító cikkei,
     ♦ a Majdan-megmozdulások első még békés, majd második, államcsínybe torkolt, az amerikai bábkormány létrehozásával zárult, véres szakasza, amit Washington szponzorált 3-5 milliárd dollárral,
     ♦ a 2014–2022 között, a Donyec-medencében meghalt több mint tízezer civil, köztük több száz gyerek, amit 2014 őszén elmondott beszédében Porosenko államfő, a csokikirály előre jelzett,
     ♦ az odesszai szakszervezeti székházba menekültek élve elégetése 2014 májusában,
     ♦ a három szerződés zátonyra futtatása, melyek közül az elsőt a német és a francia kormány hozta tető alá az ország demokratizálásáról, s betartása esetén a Krím még ma is Ukrajnához tartozna, a két másik pedig a szakadár donyeciekkel rendezte volna el a polgárháborús helyzetet. 

      És ez csak a jéghegy csúcsa abban az országban, ahol a banderista-fasiszták eszméire, jelszavaira, jelképeire építik az ideológiát. Ezzel szemben Ukrajna lakosságának több mint negyede, egyesek szerint harmada, vagy Nyugatra vagy Oroszországba menekült. Az emberben óhatatlanul felvetődik: ha a haza oly drága, miért nem védelmezik? Bár ez is olyan demagógia, mint az az 1956-ra vonatkozó mondatod, amire később térek ki, amivel ennek a levélnek a megírására ösztönöztél. Sőt, több a demagógiánál, hiszen hogyne menekítené mindenki a családját, a gyerekét, önmagát egy olyan pokolból, aminek ő csak elszenvedője, s ahol erőnek erejével akarják feláldozni a hatalom külföldi és hazai urai.   

      Ráadásul, attól a gondolattól is nehéz szabadulni, hogy Nyugat-Európa és Lengyelország számára jól jött az olcsó munkaerő, illetve a jövőbeli fehér állampolgárok milliói, akiknek egy része soha nem tér vissza Ukrajnába. Netán Nyugaton részben velük akarják ellensúlyozni a muszlim török, arab, afrikai migránsok befolyásának növekedését? Miközben ti százezer számra áldoztátok fel a tőkeérdekekért a férfiakat, most érzékelhetitek, hogy az USA igyekszik átterhelni Ukrajna fenntartásának és a háború finanszírozásának költségeit az EU-országokra. Ennek itt senki nem örül, és az Ukrajna elleni elégedetlenség növekszik. Az európai gazdaságok növekedése, köztük a németé, erősen lelassult, sőt stagnál, amiben nagy része van annak, hogy az USA tőkés körei leválasztották az EU-t az orosz erőforrásokról és piacokról.

      Ami 1956-ot illeti, ez az Amerikával való megegyezés szerint és Kína követelésére zajlott. Mindezen túl, azokban az évtizedekben az ukrán Hruscsov, majd Brezsnyev voltak a Szovjetunió vezetői, megannyi ukránnal a környezetükben. Addig meg a grúz-oszét Sztálin a legvéresebb kezű grúz származású figurákkal együtt uralkodott. Tudom, hogy ez leegyszerűsítés, s hogy az egy másféle rendszer volt, másféle törvényszerűségekkel, ahol a nemzetiségnek a maihoz képest más jelentőséget tulajdonítottak.

      Mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy a Szovjetunió legfelsőbb döntéshozó testületének kommunista párti politikai bizottságnak tagjai, illetve a legbefolyásosabb miniszterek, főhatóságok vezetői az ország szétesése után, szűkebb pátriájukba visszatérve államfők, miniszterelnökök, s hasonlók lettek. Nem mellesleg családjukat nagy, esetenként mesés vagyonhoz juttatták. Ám előzőleg, Moszkvában, évtizedeken keresztül minden olyan döntésben részt vettek, amelyeket a világ az oroszokhoz kötött, s köt a mai napig. A távozók azonban mosták kezeiket, s az új, hol oligarchikus, hol autokratikus, hol demokratikus(nak hazudott) tőkés rend apostolaiként dicsőültek meg.

      De akkor legyen érvényes ez a mai helyzetre is! Ne a mai szemléletmód szerint ítélkezzünk a múltban történtekről és megfordítva – ahogyan ez egyébként a mai Magyarországon is nem egyszer történik! Mindenesetre, azt állítani, hogy az oroszok – pláne a tömegek – feleltek volna mindenért, ami a múltban zajlott, vagy a jelenben folyik, az nemhogy a mostani ukrajnai helyzetből való kilábalást, az orosz–európai viszony rendezését nem segíti, de a helyzet megértését sem. Miért csapjátok be magatokat azzal, hogy az ukránokat elnyomták a szovjet időkben? Ha igen, akkor nem kevésbé, mint másokat, ráadásul jórészt nem nemzetiségi, hanem osztályalapon, amiből az ukrán származású vezetők igencsak kivették a részüket.  

     Tisztában vagy vele, hogy a háború miatt együtt érzek veletek. De ha a viszonyokat nem geopolitikai összefüggésben nézzük, s nem a tőkés érdekekből indulunk ki, mi magunk leszünk a propaganda áldozatai. Mi itt, Magyarországon, ti ott, Ukrajnában, amely jóval az orosz támadás előtt eltékozolta a Szovjetunió időszakában neki juttatott területben, gyárakban, erőművekben, bányákban, oktatási intézmények tömegében megtestesült vagyont.

      Az emberek jelentékeny része nálunk is a történelmi körülményeket, más népeket, idegeneket hibáztat az időről-időre bekövetkezett katasztrófákért. Csak arról beszélnek, milyen sérelmeket okoztak nekünk mások, de arról nem, hogy mi mit műveltünk másokkal. Sajnálom, hogy most is erről kellett szót váltanunk. Pedig csak szívből jövő jókívánságaimat szerettem volna kifejezni a 2023-as év végéhez, a 2024-es esztendő elejéhez közeledve. Továbbra is aggódunk értetek. És őszintén kívánom valamennyiünknek, hogy nyugalmasabb legyen a 2024-es év, bár a remény erre elég kevés.#