„Egyszer már egyetlen táskába gyömöszöltem az egész életemet mindössze tíz perc alatt. Igen, srácok, amikor a házad mellett tankok mennek, egyetlen táskába belefér egy egész élet. Egyszer már bezártam az ajtót ebben a gyönyörű jelenben. Bár nem, nem is így volt. Kitaszigáltak onnan bennünket és becsapták maguk mögött az ajtót, és én sokáig álltam ott, homlokomat hozzászorítva. (…) Hazudnék, ha azt mondanám, nem térek vissza néha. Visszatérek, ülök összegörnyedve és nyüszítve zokogok. Nyolc éve látom, hogy élnek az emberek a frontvonalon. És ők sem akarnak semmit hallani a háborúról! Természetesen, azt mondhatja valaki erre: így próbálnak menekülni a valóság elől. De nem, srácok, ez a módja annak, hogy ne őrülj bele! Lesz-e háború? Lesz, de nem most. És nem Oroszország és Ukrajna között.”

„…a lövedék a ház mellett csapódott be, részben megrongálva az épület végét; szinte az egész házban nincs ablak. Ahogy mondani szokás, csak érezd a különbséget! És még hatalmas köszönet az LNR hadseregének az újabb lelőtt drónért, aminek az lett volna a feladata, hogy pontosítsa a célt a donyeci településen!”

„Máma lőnek, félelmes... – mondják a nagyanyók félénken megfordulva. És te állsz, és nem érted, miért van erre szükségük. Miért irtják a Donbászt már nyolcadik éve? Az öregeink miért nem vehetik meg maguknak az alapvető dolgokat? Ezen a télen miért nem tudják teljesen befűteni a házukat, s ezért régi nagykendőkbe burkolóznak? És valahol Kijevben és más nyugati országokban hittel játsszák a látszatháborút. És te állsz, és nem érted, hogy van ez? Ez a háború, reggel óta hallom a lövedék robbanásait... Ukrajna nyolcadik éve ágyúzza a köztársaságokat, és minek is nevezzük, vagy nem ez a háború? Hogyhogy!? Kérdezlek benneteket cinikus… emberek. Persze, az emberek helyett szeretnék más szót írni, de nem tehetem, mert még letilt a Facebook, és az öregeknek még annyi segítségük sem lesz, amiből legalább némi gyógyszert meg szenet vehetnek. Kedves barátaim, köszönet mindenkinek, akik szóval és tettel vagytok velünk. Köszönet a felbecsülhetetlen segítségért. Köszönet a nagylelkűségért és a jóságért! A tudat, hogy nem felejtettek el minket, sokat segít, hogy tovább éljünk!”

♦ Elakad a szavam, könnyeim peregnek.
♦ Rémálom. Valószínűleg le is fogom fordítani.
♦ Elmira, miért teszel fel ostoba kérdést: „Miért irtják…? Világos, hogy miért, mert a Donbász OROSZNAK nyilvánította magát, és harcol érte! Egyetlen bűnünk van, hogy oroszok vagyunk, Pravoszlávok! És ez századról századra ismétlődik. Így akár azt is kérdezhetnéd, miért feszítették keresztre Krisztust? Nos, miért? Miért őrjöng mindenki habzó szájjal ordítva: Feszítsd meg Őt! Egyetlen bűn sincs rajta, még a halottakat is feltámasztotta! Ilyen a Donbász is. 
♦ Írni akartam valamit…, de nincs szavam, sem erőm, sem idegzetem hozzá. Elmira, mindennek eljön az ideje – csak ez nyugtat meg. 

„Egész felnőtt életemben közvetlenül az építészethez kötődő emberként kijelentem, hogy ezt a lyukat kézzel, kéziszerszámmal verték ki. Az ablakokon az üveg sem tört be, mellette – ez egy komplett cirkusz, fel sem foghatom, szóval az érthetőség kedvéért – hol van a külső fal vakolata, hol a kőgyapot szigetelőanyag darabjai? Nyilván az óvodavezető mondta, hogy ne csináljanak nagy rendetlenséget. A mennyezet és a fal között egy repedés sincs, s legvégül, Uraim, hol a lövedék? A röppályából ítélve ki kellene állnia a padlóból, vagy a téglahalom közelében kellene feküdnie. No és még valami, Uraim! Az LNR-önkéntesek legközelebbi állása innen 18 és fél kilométerre van. Mondják csak meg, mivel lőttek onnan idáig?!!! Nos, így születnek a hamisítványok, Zelenszkij érkezésének tiszteletére.... Az pedig, hogy a mi oldalunkon, a frontvonalban mikor jöhetnek fel a pincékből az öregek meg a gyerekek, senkit nem izgat különösebben…”

♦ Ma lesz az ENSZ-ben a minszki megállapodással kapcsolatos ülés, azért van az egész…
♦ Mikor lesz már vége ennek a pokolnak? Nem adnak szabadságot a Donbásznak, csak megkínozzák.
♦ Nincsenek gyerekbútorok, nincsenek játékok... hamisítvány! 
♦ Az ablak mellett egy teljesen ép szekrény, még a labdák is benne, persze, hogy cirkusz… Bár, mit vársz, ha egy bohóc irányítja az országot!
♦ Ezek a náci provokátorok nem csak nem engedik az embereknek, hogy normálisan éljenek az LNR-ben, ők vannak megsértve, s még hamisítással is próbálkoznak. Ki nevelte őket, ki tette őket ilyen szemtelenné, szemérmetlenné és szívtelenné? Éretlen sorososok, nácik, fasiszták…

„Nos, hamarosan Vlagyimir Vlagyimirovics (Putyin) asztalára kerül „Az LNR és a DNR elismeréséről” című dokumentum. Az Állami Duma megszavazta!” Mellette: 351 fő (78%), ellene: 16 fő (3,6%), Tartózkodott: 1 fő (0,2%), szavazott: 368 fő (81,8%). 

♦ Adja Isten! Véget érnek a kínjaink! 
♦ Oroszország veletek van, de hogy is lehetne másként?
♦ Minden jogunk megvan ahhoz, hogy elismerjük a hozzánk tartozó köztársaságokat! A minszki megállapodásokban egyértelműen meghatározták minden egyes fontos pont végrehajtásának határidejét, és ezek már régen elmúltak! Ha pedig a szerződést nem teljesítik időben, jogvesztő lesz.  Várjuk tehát, Uram, a napot, amikor hazatér a két köztársaság!
♦ 19-én visszük a plakátot Münchenbe Donbász népe nevében: „Felhívás Scholzhoz, a minszki megállapodások garantálójához. Nem a donbászi tisztogatásra! Nem a III. világháborúra!”

„Kedveseim, tudom, hogy most mit éltek át! Mi itthon maradunk!!! Mindenkinek segítünk aki bejelenti elutazási szándékát! Igen, nekem most nehéz ez morálisan, de ebben a pillanatban nincs jogom a gyengeséghez! Minden rendben lesz, az biztos! Egyelőre pánik van a városban, sorok a benzinkutaknál. Riadót rendeltek el. A gyerekeket a kórházakkal együtt menekítik ki. Beszüntették az iskolákban a tanítást!