(Bolgár Györgynek ajánlom, aki műsoraiban, az általa megtévesztettek áhítatától övezve, négy évtizede zengi, hogy a washingtoni–New York-i hatalmi körök hozzák el a megváltást a világnak.)

Vádiratnak is beillik Jeffrey D. Sachs-nak az Antiwar.com portálon, június 26-án közzétett cikke. A Facebook-oldalamon azzal hívtam fel a figyelmet a teljes terjedelmében az egykori Kossuth Lajos Katonai Főiskola mérnök-tanára, a Vukics Ferenc által – feltehetően gépi fordítással – magyarul is közzétett dolgozatra, hogy az ukrajnai események folyamatát hétről-hétre követve, tíz éve írok éppen így, épp ezekre a tényekre építve az Ukrajna területén kirobbantott háború körülményeiről a Bekiáltás blogban. Hozzátettem: nálunk 2014 óta Krausz Tamás történész ágál még az amerikai kormány vezető tagjaival kapcsolatban lévő professzor írásában is szereplő érvekkel, s hogy Magyarországon lényegében csak az Eszmélet folyóiratban jelentek meg következetesen hasonló tartalmú tanulmányok. Éppen ezért

a nyugati világ szinte minden politikusának, nemzetközi kérdésekkel foglalkozó újságírójának örök szégyene, hogy asszisztált és asszisztál több százezer ember elpusztításához, azzal nyugatva magát, hogy „Oroszország támadta meg Ukrajnát”, miközben nyilvánvaló, hogy a tőkés célokat szolgáló washingtoni terjeszkedési szándékok vezettek a szörnyűségekhez, és tartják fenn ezeket az állapotokat.

A Columbia egyetemi professzor terjedelmes írása (is) ezt érzékelteti. Az alábbiakban kiemelem néhány megállapítást a dolgozatából, hogy felkeltsem az érdeklődést akár a teljes szöveg iránt. Előtte azonban még egy megjegyzés. Jeffrey D. Sachs összefoglalójából is hiányzik a mélyben húzódó okok feltárása. Ő is csupán kormányokhoz és személyekhez köti a talán a világ egészét is végzetes helyzetbe sodró tragikus eseményeket. Vélhetően világnézeti okokból nem jut el odáig, hogy rámutasson arra a ma már józan ésszel is belátható tényre, hogy a kapitalizmus korának háborúi – a tőkés érdekeltségek versengése miatt törvényszerűen kirobbanó-kirobbantott háborúk.

Bár szól arról, hogy Ukrajnában az amerikai kormány ugyanúgy puccsot szervezett, miként azt a CIA révén 1947 és 1989 között 64 esetben megtette a világ különböző államaiban, s ehhez Kijevben (is) az erőszakos szélsőjobbos csoportokat használták fel, amelyeknek „a múltban náci SS-kapcsolataik voltak”, nyilvánvalóan szőnyeg alá söpri azt a tételt, hogy a kapitalista verseny előbb-utóbb szükségszerűen a fasizmusok különféle formáiba torkollik. Tehát esetében is hiányzik a valódi rendszerkritika. Annak feltárása, hogy

a rendkívül rossz hatásfokú, az emberéletekkel, a természeti erőforrásokkal egyaránt önkényesen, pazarlóan bánó gyarmatosítás és a profitkényszer által túlhajtott fogyasztás miatt újból és újból gazdasági válságokkal küszködő, immár a globális üzleti versenyben egyre nehezebb helyzetbe kerülő transzatlanti tőke – értsünk ez alatt bármit! – szükségszerűen fordult Oroszország felé a múltban. Gondoljunk Napóleon 1812-es próbálkozására, a britek által 1853-ban kirobbantott Krími háborúra, az I. világtáború után ködösítve intervenciónak nevezett, valójában az Oroszország felosztását célzó nyugati, benne az amerikai és japán katonai műveletekre, az egyes amerikai és brit tőkés körök, köztük amerikai bankárok, a Standard Oil, Henry Ford, a General Motors, az IBM, az IT&T által is támogatott Hitler kísérletére, a Gorbacsovval és a Jelcinnel való amerikai próbálkozásokra! Ez történik ma is annak érdekében, hogy megpróbálják megszerezni az oroszországi térség erőforrásai fölötti ellenőrzést, amit már 1903-ban Theodore Roosevelt is feladatként jelölt ki az USA számára, miként arról több szövegemben említést tettem ezen a portálon.

Ha mindezt nem vagyunk képesek, vagy nem akarjuk átlátni, akkor csak a tények felsorolásáig jutunk. Ez nem kevés abban a világban, amelyben például Párizstól Brüsszelen, Berlinen, Varsón át a baltikumi fővárosokig a washingtoni érdekeket képviselő politikusok az elmúlt években is megnehezítették, sok esetben kifejezetten hozzáférhetetlenné tették a lakosság számára a moszkvai hírforrások megismerését. Büntetéseket helyeztek kilátásba az olyan újságírók ellen, akik az ukrajnai frontvonal keleti oldaláról akartak tudósítani. Helyenként megtorlással fenyegették azokat a nyugati érdekszférához tartozó polgárokat, akik ennek ellenére megpróbálták és megpróbálják kijátszani a tájékozódás tilalmát.

Ennek tükrében több mint becsületes az a magatartás, amivel a tekintélyes amerikai szerző az Ukrajnával kapcsolatos olyan tények tömegét sorolja fel, amelyekről a szabadnak és demokratikusnak nevezett világ médiumai alig vagy egyáltalán nem ejtettek szót az elmúlt évtizedben. Ez önmagában is elég ahhoz, hogy helyet adjak a dolgozatából kiemelt, bár a Bekiáltás régi olvasói előtt nem ismeretlen, főbb megállapításoknak. Ám itt és most is rá kell mutatnom arra, hogy a folyamatok okainak megértéséhez csak akkor jutunk közelebb, ha a fentebb, a kapitalizmussal kapcsolatban említett összefüggéseket sem hagyjuk figyelmen kívül. Az viszont már egy másik eszmefuttatás témája kell legyen, hogy milyen érdekek miatt tűrik a nyilvánvaló manipulálást a kistőkések, a nyárspolgári mentalitású középosztálybeliek és a középosztályszerű léttel kecsegtetett fehér- és kékgalléros tömegek?

OROSZORSZÁG MEGGYENGÍTÉSÉNEK STRATÉGIÁJA
A hidegháború vége óta az USA elsődleges stratégiája Oroszország meggyengítése. Már 1992-ben az akkori védelmi miniszter, Richard Cheney úgy vélekedett, hogy a Szovjetunió 1991-es szétesése után Oroszországot is fel kell darabolni. Zbigniew Brzezinski 1997-ben úgy vélte, hogy Oroszországot három lazán konföderált egységre kell osztani: európai Oroszországra, Szibériára és Távol-Keletre. 1999-ben az Egyesült Államok vezette NATO-szövetség 78 napon keresztül bombázta Oroszország szövetségesét, Szerbiát, hogy Szerbiát szétverje, és egy hatalmas NATO katonai bázist telepítsen a szakadár Koszovóba. Az amerikai katonai-ipari komplexum vezetői a 2000-es évek elején hangosan támogatták az Oroszország elleni csecsen háborút.

A NATO BŐVÍTÉSE
Az Oroszországgal szembeni amerikai fellépés érdekében Washington agresszívan szorgalmazta a NATO bővítését, annak ellenére, hogy Mihail Gorbacsovnak és Borisz Jelcinnek azt ígérte, hogy a NATO egy centit sem mozdul Németországtól keletre. Az USA leginkább azzal a szándékkal erőltette a NATO bővítését Ukrajnával és Grúziával, hogy tagállamaival vegye körül a krími Szevasztopolban lévő orosz haditengerészeti flottát, amely ott 1783 óta állomásozik, és alapvető fontosságú Oroszország nemzetbiztonsága szempontjából. Brzezinski 1997-ben meghatározta a NATO-bővítés menetrendjét, beleértve Ukrajna 2005–2010 közötti NATO-tagságát. (Jóllehet, ennek ebben a pillanatban nincs realitása, az azonban tény, hogy ma már az északnyugati határoktól a délnyugatiakig szinte összefüggő amerikai támaszpontrendszer karéjozza Oroszországot, amelynek részeként Romániában most épül ki a legnagyobb európai amerikai támaszpont, ahonnan sakkban lehet tartani a Fekete-tenger térségét, benne a Krímet – KDL)

MOSZKVA KEZDETI TÁRGYALÁSI JAVASLATAI
Az orosz vezetők többször javasolták, hogy olyan biztonsági megállapodásokról tárgyaljanak Európával és az Egyesült Államokkal, amelyek minden érintett ország, nem csak a NATO-blokk biztonságát szolgálnák. Az USA minden alkalommal elutasította a kezdeményezéseket, miközben megpróbálta Oroszországra hárítani a felelősséget a tárgyalások elmaradásáért. 2008 júniusában Dmitrij Medvegyev orosz elnök javaslatot tett egy európai biztonsági szerződésre, ám az Egyesült Államok folytatta a NATO-bővítésre vonatkozó, régi terveinek megvalósítását. A második orosz tárgyalási javaslat Putyintól származott, miután 2014 februárjában erőszakkal megbuktatták Viktor Janukovics ukrán elnököt, az amerikai kormány aktív cinkosságával, ha nem egyenesen irányításával.

A KIJEVI ÁLLAMCSÍNY
Az amerikai cinkosságot közelről láthattam, amikor a puccs utáni kormány meghívott Kijevbe, ahol beszámoltak a Majdan-tüntetés amerikai finanszírozásáról. A puccsban való amerikai bűnrészesség bizonyítékai kétséget kizáróak. Victoria Nuland helyettes külügyminisztert 2014 januárjában lehallgatták, amint az ukrajnai kormányváltást tervezgette. Eközben amerikai szenátorok személyesen mentek Kijevbe, hogy szítsák a tüntetéseket. (Mintha 2021. január 6-án kínai vagy orosz politikai vezetők jöttek volna Washingtonba, hogy felhergeljék a tömeget.) 2014. február 21-én az európaiak (értsd: a nénmet és a francia kormány – KDL), az USA és Oroszország tető alá hoztak egy megállapodást, amelyben Janukovics beleegyezett az előrehozott választásokba. A puccsisták azonban még aznap felrúgták az alkut, elfoglalták a kormányépületeket. Az USA azonnal elismerte az új kormányt. Véleményem szerint ez egy szokásos CIA-vezette titkos rendszerváltási művelet volt, amelyek közül Lindsey O'Rourke professzor aprólékosan dokumentált hatvannégy 1947 és 1989 közötti esetet.

A DONYECIEK FELKELÉSE
Az erőszakos puccs arra késztette a kelet-ukrajnai oroszok lakta Donyec régiót, hogy elszakadjon a puccsistáktól, akik több olyan szélsőségesen oroszgyűlölő, erőszakos nacionalistákból álló csoportot alkottak, amelyeknek a múltban náci SS-kapcsolataik voltak. A puccsisták szinte azonnal lépéseket tettek az orosz nyelv használatának visszaszorítására még az orosz nyelvű Donyecben is. A következő hónapokban és években a kijevi kormány katonai műveleteket indított a szakadár régiók visszafoglalására, neonáci félkatonai egységeket és amerikai fegyvereket bevetve. 2014 folyamán Putyin többször is tárgyalásos békére szólított fel, ami 2015 februárjában a Donbasz autonómiáján és a mindkét fél által elkövetett erőszak beszüntetésén alapuló Minszk II. megállapodáshoz vezetett. Oroszország nem követelte a Donyec-medencét, hanem annak autonómiáját és az Ukrajnán belüli orosz nemzetiségűek védelmét szorgalmazta. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyta a Minszk II. megállapodást, de az amerikai neokonok aláásták azt. Évekkel később Angela Merkel kancellár kimondta az igazságot: a nyugati fél a megállapodással csupán időt akart adni Ukrajna katonai erejének kiépítésére. Eközben 2014 és 2021 között mintegy 14 ezer ember halt meg a donbászi harcokban.

PUTYIN TOVÁBBRA IS TÁRGYALNI AKART
Ekkorra már nem csak a NATO-bővítésről volt szó, hanem a nukleáris fegyverkezésről is. Az USA 2002-ben egyoldalúan felmondta a ballisztikus rakéták elleni (ABM) szerződést, 2010-től Aegis rakétákat helyezett el Lengyelországban és Romániában, 2019-ben pedig kisétált a közepes nukleáris erőkről szóló (INF) szerződésből. Putyin 2021. december 15-én letette az asztalra az „Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció közötti biztonsági garanciákról szóló szerződés” tervezetét. A szerződéstervezet 4. cikke a NATO Ukrajnára való kiterjesztésére irányuló amerikai kísérlet beszüntetését irányozta elő. 2021 végén felhívtam Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót, hogy megpróbáljam meggyőzni a Biden-féle Fehér Házat, hogy tárgyaljon. Elsősorban azt tanácsoltam, hogy Ukrajna semlegességének elfogadásával kerüljék el a háborút, A Fehér Ház határozottan elutasította ezt. Azt állította, hogy a NATO ukrajnai bővítése nem tartozik Oroszországra. De kérdezem: mit szólna az USA, ha a nyugati félteke valamelyik országa úgy döntene, hogy kínai vagy orosz bázisokat fogad be?

KIJEVNEK NEM ENGEDIK, HOGY MEGÁLLAPODJON
Putyin negyedik tárgyalási ajánlatára 2022 márciusában került sor. Ekkor, vagyis röviddel a 2022. február 24-én kezdődött orosz különleges katonai művelet kezdete után, Oroszország és Ukrajna csaknem békeszerződést kötött. Zelenszkij ukrán elnök gyorsan elfogadta Ukrajna semlegességét. Ukrajna és Oroszország pedig a török külügyminisztérium ügyes közvetítésével parafálta a megállapodás-tervezetet. Aztán Boris Johnson brit miniszterelnök Kijevbe repült, hogy a krími háborúig (1853–1856) visszanyúló oroszellenes háborús uszítás hagyományait követve figyelmeztesse Zelenszkijt: Ukrajnának a csatatéren kell legyőznie Oroszországot. Azóta Ukrajna mintegy 500 ezer halottat vesztett, és a csatatéren vesztésre áll.

PUTYIN ÖTÖDIK TÁRGYALÁSI AJÁNLATA
Most itt van Oroszország ötödik tárgyalási ajánlata, amit az orosz külügyminisztériumban, június 14-én maga Putyin magyarázott el világosan és érthetően a diplomatáknak. „Ukrajnának el kell fogadnia a semleges, el nem kötelezett státuszt, atomfegyvermentesnek kell lennie, demilitarizáción és nácitlanításon kell átesnie. Ezekről a paraméterekről a 2022-es isztambuli tárgyalások során nagyjából megállapodtunk, beleértve a demilitarizáció konkrét részleteit, például a tankok és más katonai felszerelések számát. Minden pontban konszenzusra jutottunk” – mondta Putyin, hozzátéve: „Természetesen az ukrajnai orosz ajkú polgárok jogait, szabadságát és érdekeit teljes mértékben meg kell védeni, és el kell ismerni az új területi realitásokat, beleértve, hogy a Krím, Szevasztopol, a Donyeci, a Luganszki Népköztársaság, a herszoni és a zaporozsjei területek az Orosz Föderáció részeivé válnak. Ezeket az alapelveket a jövőben alapvető nemzetközi megállapodásokkal kell hivatalossá tenni. Természetesen ez magával vonja az Oroszországgal szembeni összes nyugati szankció megszüntetését is”.

A FEHÉR HÁZ FELADATA
A Fehér Háznak a saját javaslatait kellene előterjesztenie, és hozzá kellene látnia a háború befejezéséről szóló tárgyalásokhoz. Az USA nem tehet úgy, mintha a határok szentek és sérthetetlenek lennének miután a NATO 1999-ben lebombázta Szerbiát, hogy az feladja Koszovót, hogy ott amerikai támaszpont létesülhessen, és miután az USA nyomást gyakorolt Szudánra, hogy az feladja Dél-Szudánt. Igen, Ukrajna határait a tíz éve tartó háború, a harctéri helyzet, a helyi lakosság döntései és a tárgyalóasztalnál tett kompromisszumok eredményeként újra fogják rajzolni. Az Oroszországgal kapcsolatos neokonzervatív megközelítés, amely kezdettől fogva téveszmés és önhitt volt, romokban hever. A NATO soha nem fog kibővülni Ukrajnával és Grúziával. Oroszországot nem fogja megdönteni a CIA titkos művelete. Ukrajna gyakran ezer vagy annál is több halottat és sebesültet veszít egyetlen nap alatt a csatatéren. A kudarcba fulladt neokon játszma terve közelebb visz minket a nukleáris Armageddonhoz. Ukrajnában hadiállapot van. A lakosságnak nincs beleszólása saját lemészárlásába. Ukrajna puszta túlélése érdekében, és a nukleáris háború elkerülése érdekében az Egyesült Államok elnökének ma egy mindenekfelett álló felelőssége van: tárgyalni kell! #

Kabai Domokos Lajos