Kérdés, hova juttat bennünket a szuverenitás minden áron védelmezése?

Pro és kontra sokan nyilvánítanak majd véleményt a miniszterelnök február 18-ai évértékelőjéről. Ki magasztalni fogja, ki szitkozódik majd a lehetséges következményei miatt. Magam viszont ezúttal sem vállalkozom jóslatra, ezért csak annyit mondok:

az adott történelmi helyzetben történelmi jelentőségű, hosszú idő után először, nagyrészt modorosságok nélküli számvetést hallottam.

A nagy kérdés, hogy Magyarország szuverenitásának minden áron védelmezése a végén hova juttat bennünket? E tekintetben ugyanis országunk meglehetősen magányosnak látszik az Ukrajna területén folyó háború ürügyén washingtoni kényszerítéssel egyesített Európában, amely egyre inkább belesodródik a mind kiszámíthatatlanabb fegyveres összecsapásba.

Viszont tény, hogy az ország kormányfője ma Orbán Viktor. Bármi is a véleményem politikájának kanyarairól, machinációiról, a társadalmat megosztó, sőt kasztosító intézkedéseiről, a nyugati értékrendhez képest más mintát követő, autoriter törekvéseiről – melyekről bőven írtam az évek során –, az ő joga és kötelessége a kiélezett helyzetben való egyértelmű állásfoglalás. A Várkertben összegyűlt hívei, s egyúttal a médiumok révén az ország színe előtt, ezt tette szombaton.

Megtette ezt a szerinte csak Washington és Moszkva közös döntésével megfékezhető háborúval kapcsolatban. Ezzel kimondva, kimondatlanul arra utalt, valójában kik is a hadviselő felek, a Kreml és a Fehér Ház felelősségére egyaránt apellálva. Megtette ezt NATO-tagságunk értelmezésével, a baltikumiak és a lengyelek álláspontjával, a németországi és a brüsszeli vezetéssel, s néhány más üggyel összefüggésben. Hogy helyes-e a véleménye, arról

egyrészt a majdani győztesek fognak dönteni, másrészt a magyar történelem ítélőszéke hoz határozatot évtizedekkel, esetleg évszázadokkal később.

Akinek ennél több a mondanivalója, s főleg, ha a kormányfőétől eltérő a véleménye, az juttassa érvényre az évértékelőben elhangzottak elleni cselekvő, hatékony ellenzéki szervezeteket építő tiltakozással, uram bocsá' kormányra kerüléssel, akár a háború megítéléséről, akár a magyar gazdaság és társadalom helyzetének megvilágításáról van szó! Az elemzést nélkülöző, az érzelemtől telített Facebook-beszólás, a szalon- és megélhetési politizálás ebben a helyzetben nem egyszerűen pótcselekvés, hanem felelőtlenség.

Lassan eljön az idő, ha nincs már itt most is, amikor mindez sorskérdéssé válik. Ha pedig azzá, akkor a helyzethez méltatlan a ködszurkálás. Ráadásul, immár Orbán Viktor tehet a legkevésbé arról, hogy így alakult, jóllehet az én ízlésemnek inkább megfelelt volna, ha saját és kormánya felelősségét sem hallgatta volna el egyik-másik feszültség kialakulásában, legyen szó a nemzetközi kapcsolatokról, vagy a magyar oktatás, az egészségügy helyzete következtében keletkezett, a magyar társadalom jövőjét fenyegető problémákról.

Az utóbbiakért elsősorban minket terhel a felelősség. Viszont a gondok többségének a globális Észak tőkéseinek, tőkés államainak mohósága, továbbá az őket horribilis fizetésekért, jövedelmező megbízásokért szolgáló transznacionális mélyállami, sőt államok feletti bürokrácia és a politikusi osztály cinizmusa az oka. Ezért mondhatta a miniszterelnök, hogy

immár ,,vékony pallón” egyensúlyozunk, amibe én a nyugati civilizáció egészét beleértem.

Egyébként palló helyett „kés élén”-t mondanék, mert annyira kiélezettnek látom a helyzetet. Az egyik oldalon a háborús veszedelem, a másikon az értékeket, a felhalmozott javakat elemésztő, a gazdasági válságot elmélyítő infláció fenyeget. Hogy a társadalmaink atomokra eséséről, az egyének elszigetelődéséről, a túlhajtott énközpontú gondolkodásmód és magatartás következményeiről ne is beszéljek. Ezek mindegyikének a tőkés termelési mechanizmus a végső forrása, előidézője, egyúttal a tőke a haszonélvezője.

Mindeme rémségeket elsősorban a tengerentúli globális óriás egyeduralmának fenntartása érdekében szabadították a világra az agymosást szolgáló média- és szervezeti hálózat révén is. A gazdasági következményeket főleg a periférián lévő országok nyögik. Köztük, az EU-, illetve a NATO-tagság ellenére, Magyarország. Annál inkább, mert az állami szintre emelt terrorizmussal kombinált proxy és nem proxy háborúkat pénzügyi manipulációkkal, a szabadkereskedelmet a leggazdagabbak érdekében korlátozó előírások, szankciók tömegével kombinálják, hogy móresre tanítsák az engedetleneket.#

CÍMKÉP: Orbán Viktor sajátos háttér előtt beszélt a Várkertben: a magyar nemzeti színek, a bevillanó háttérrel együtt, az orosz trikolorral fonódtak össze. Türkizkék nyakkendője, ugyanúgy mint a totálképek hasonló színű fénypászmái – ha hihetünk a színkommunikációs meghatározásnak – a nyugalom megőrzésére intettek (Fotó: MTI/Koszticsák Richárd)