1110. BEKIÁLTÁS: Nem csak az ATV-é a szégyen

Nem hihetem, hogy csak a frontvonal egyik oldalán zajló rombolásról tud a hírszerkesztőség.

zaporozsje2023-04-09romoshazatv.jpg

„Putyin könyörtelen bosszút áll az ukránokon”adta hírül az ATV honlapja április 10-én, hétfőn, meglehetősen hatásvadász módon. Íme a hír, szó szerint:

„Orosz rakéta találta el egy ukrán család házát Zaporizzsjában, húsvét vasárnapra virradó éjjel. Egy 50 éves férfi és 11 éves lánya meghalt, az édesanyát súlyos állapotban szállították kórházba. Közben több mint 30 gyereket sikerült hazajuttatni abból a mintegy 20 ezerből, akiket az oroszok deportáltak Ukrajnából.”

Miközben Moszkvát is agresszornak kell tekintenünk aszerint a nemzetközi jog szerint, amit a nyugati hatalmak, akár háborúk rendszeres indításával, puccsok szervezésével, akár a náluk gyengébb országokra gazdasági-pénzügyi szankciók önkényes kiszabásával folyamatosan semmibe vettek és vesznek, szégyenteljesnek tartom, hogy immár kilenc éve az ATV sem vesz tudomást arról, milyen pusztítást okoz az ukrán hadsereg a Donyec-medencében.

Az elmúlt egy évben sem volt nap, így a húsvéti ünnepek alatt sem, hogy ne támadjanak kifejezetten civil célpontokat Donyeckben, Luganszkban és a térségbeli településeken. Ezek során a nyugati fegyverekkel is számos civil halálát okozták, illetve tettek rokkanttá felnőtteket és gyerekeket. Az az érv, hogy mindennek Vlagyimir Putyin az oka, egyrészt azért nem állja meg a helyét, mert, a híresztelésekkel szemben, az orosz államfő ebben az ügyben sem dönthetett a környezete ellenére. Másrészt azért is csúsztatás ez a felvetés, mert mint fentebb utaltam rá:

2014 tavasza óta tudatosan gyilkoltatja a kijevi bábkormány a Kelet-Ukrajnában élő, főként orosz nemzetiségű lakosságot.

Látszólag azért, mert az ott élők, a korábbi alkotmány, nem utolsó sorban az ENSZ alapokmányának a népek önrendelkezési jogára vonatkozó kitétele értelmében, már 2004-ben autonómiát követeltek. Ezt váltották fel a Kijevben, washingtoni közreműködéssel végrehajtott, 2014. februári államcsínyt követően az önálló állam kikiáltásával, amit a kijevi kormány fegyveresen torolt meg, s aminek a szakadárok szintén fegyverrel álltak ellen. Ez azonban csak a lokalitás szintje. Valójában a nagyhatalmak közötti globális befolyás átrendezéséért vívott küzdelem része a hibrid hidegháborúból forróvá változtatott, a kijevi puccsal kezdődött ukrajnai pusztítás. 

Nem hihetem, hogy a frontvonal mindkét oldalán elkövetett, a térségtől távoli erők által ösztönzött és  támogatott felek által egyöntetűen folytatott rombolásról ne tudott volna, és ne tudna a hírszerkesztőség. Márpedig a teljes kép bemutatása adná ki a valóság igaz egészét. Az erre való törekvés nyilvánvaló hiányában kifejezetten szégyenteljesnek tartom, ahogyan az ATV is részt vesz a propagandaháborúban, egyoldalú információival, csúsztatásaival napról napra átverve közönségét.

Ennek egyik látszólag apró, bár az erőszakos ukránosítás közepette korántsem jelentéktelen része, hogy a magyar médiának a Washington által képviselt érdekek szolgálatába állított szerkesztőségei

gyakran sugallják a fogalmazásmóddal, hogy Ukrajnában mindenki ukrán.

Az idézett hírben szereplő zaporizzsjei (oroszul: zaporozsjei) esetben sem lehet kizárni, hogy akár a bármelyik fél által, akár véletlenül rommá lőtt házban oroszok éltek, esetleg vegyes összetételű volt a család. Amivel csak azt akarom jelezni, hogy a frontról származó egyedi híreket óvatosan célszerű kezelni. E tekintetben nem erősítette a híradás hitelességét, hogy a forrásként hivatkozott szomszéd hangját annyira lekeverték az ATV honlapjához csatolt videó-felvételen, hogy abból nem lehetett megállapítani, ukránul, vagy oroszul beszél-e a szemtanú.

Az efféle összemosás gyakori sajátosságuk a különböző magyarországi médiumoknak. Például rendre ukránként hivatkoztak és hivatkoznak a nyugatra menekültekre, holott közöttük számos etnikumhoz tartozók vannak. Ugyanez történik a harcok elől a Donyec-medencéből és annak körzetéből – az én felfogásom szerint – inkább kimenekített, nem pedig elhurcolt, a helyzetből következően, főleg orosz nemzetiségű gyerekekre. Ráadásul deportáltként említik őket, miként az ATV fent idézett híre is tette. Ily módon

sorsukat azonosították a II. világháború alatt a nácik által deportált és elpusztított zsidókéval, cigányokéval, melegekével, a különféle nemzetiségű ellenállóéval, kommunistáéval, partizánéval.

A deportálás kifejezésnek a mai helyzetre való alkalmazása nem egyszerűen hamisítás, de az előbbieken túlmenően sérti annak a több millió orosz, ukrán, belarusz fiatal lánynak az emlékét is, akiket a II. világháború alatt cselédnek hurcoltak el a III. Birodalomba, részben a mai Ukrajna által hősként tisztelt banderisták – az akkori ukrajnai nyilasok – közreműködésével. Jelentékeny hányaduk belepusztult a német családoknál elszenvedett bánásmódba, és soha nem került vissza hazájába.

A jó egy évvel ezelőtt kezdődött háború borzalmai elől kimenekített gyerekek, az általam annak idején az oroszországi híradásokban látottak és olvasottak szerint – no persze, mondhatják és mondják is erre sokan, azok meg a putyini propagandát szolgálják! – szüleik, rokonaik beleegyezésével, gyakran tanítóik, tanáraik kíséretében jutottak biztonságos helyre az évek óta folyó háború körülményei közül. Például a Krímbe, ahol – ismételten mondom – a moszkvai médiumok alapján jó ellátásban, tanulásban volt részük, bár, mint elhangzott, nem az oroszellenességgel átitatott ukrajnai tantervek alapján.

A magyarországi média azonban csak a kijevi narratívának adott és ad helyt, ami ugyebár nyilvánvalóan sértette és sérti a tárgyilagosság követelményét, a többoldalú informálás kötelességének elvét a háborúval kapcsolatban szinte minden kérdésben. Mindenesetre, ezeknek a gyerekeknek 2022 februárját követően nem az volt a sorsuk, amit jó pár évvel azelőtt, az államfői tisztségbe beiktatott Petro Porosenko szánt a Donyec-medenceieknek a 2014 őszén, Odesszában elmondott, a Bekiáltásban már idézett beszédében.

„Nekünk lesz munkánk, nekik nem. Nálunk lesznek nyugdíjak, náluk nem. Nálunk kifizetik a gyerektámogatásokat, náluk nem. A mi gyerekeink iskolákba és óvodákba járnak majd, az ő gyerekeik pedig a pincékben fognak ülni. Tehát így és éppen így fogjuk megnyerni ezt a háborút.”

A donyeci lakosságnak szólt és valóra váltott, már akkor háborús üzenetnek megfelelően, a kijevi kormány fegyveres erőinek támadásai következtében, több mint tízezren haltak meg a szakadár térségben, köztük több száz gyerek. Történt mindez a Moszkva invázióját megelőző nyolc évben, az emberi jogokra oly kényes Nyugat asszitálása mellett, sőt sokszorosan bizonyított akaratából, még ha erről mélyen hallgatott és hallgat is a szabadnak mondott sajtó! 

Ehhez képest apróságnak tűnhet – de ebben az ügyben semmi nem az –, ha a nemzetiségre vonatkozó mai, csak az ukránokat emlegető szóhasználat helyett a médiumaink áttérnének az ukrajnaiak kifejezésre. Legalább a kétesélyes helyzetekben meg kellene tenniük ezt! És akkor egyrészt nem rekesztenék ki az ukránokat, másrészt a valóságnak megfelelően az ugyanúgy szenvedő, sőt harcoló ruszinokra, magyarokra, tatárokra, gagauzokra, románokra, lengyelekre, sőt olykor a Moszkva ellen harcoló orosz és a többi etnikumhoz tartozóra is vonatkoznának a közlések.

Ez persze némileg csökkentené a propagandahatást, ami bizonyára nem tetszene az általam feltételezett szponzoroknak.

Azt ugyanis nem hihetem, hogy a hírszelektálásban és a fogalmazás módjában tükröződő hamisítások mögött ne anyagi érdekek, mindenekelőtt a kapitalista médiavállalkozások profitérdekei, állnának. Hogy aztán miként számolnak el a lelkiismeretükkel azok a szerkesztők és megmondó emberek, akik a cél szentesíti az eszközt machiavellista elvéhez adják a nevüket, az arcukat, azt fel nem foghatom? Ez ugyanis ma már nem az a zárt világ, amiben anno még én dolgoztam újságíróként.

A mostaniak nem mondhatják majdan, hogy nem tudtak, vagy egészen mást tudtak, arról, mi zajlik a vasfüggönnyel elzárt másik oldalon. Többségünk, akik akkor dolgoztunk a médiumokban, még abban a közegben is igyekeztünk tágítani a lehetőségeinket, amit akár saját újságcikkeimmel bizonyíthatok. De bizonyítják ezt az akkori értelmiség nagy részének alkotásai minden területen. Ennek alapján, már-már érthetetlen számomra a behódolásnak az a mai mértéke, amit nem csupán az ATV-nél, nem csupán az ukrajnai háborúval kapcsolatban tapasztalok a legtöbb mai médiumban és értelmiségitől – mindannyiunk szégyenére.#

CÍMKÉP: Az ATV szerint orosz rakéta találta el ezt a házat Zaporizzsjában A deportálás kifejezésnek a mai helyzetre való alkalmazása kegyeletsértés a holokauszt áldozataival szemben, de sérti annak a több millió orosz, ukrán, belarusz fiatal lánynak az emlékét is, akiket a II. világháború alatt cselédnek hurcoltak el a III. Birodalomba, részben a mai Ukrajna által hősként tisztelt banderisták – az akkori ukrajnai nyilasok – közreműködésével. Jelentékeny hányaduk belepusztult a német családoknál elszenvedett bánásmódba, és soha nem került vissza hazájába (Fotó: Képernyőkép az ATV honlapjáról)