BEKIÁLTÁS

2017.sze.19.
Írta: Kabai Domokos Lajos 13 komment

Orbán a nagypályások között

Mintha a lengyel vezetés orosz ellenességének csillapításában kellene közreműködnie, másrészt belekeveredik a kelet-európai konfliktusok élezésébe.

lengyel_nemet_hatarx.jpg

A tűzzel játszik Lengyelország. A végén még a határokat is át kell rajzolni? – címmel közölt írást a Privatbankár.hu. Ebben többek között az olvasható, hogy a Nyugat-Európában teljesen elszigetelődött lengyel kormány elképesztő felelőtlenséggel korbácsolja föl a német-ellenes érzelmeket. Immár parlamenti körökben is felvetik, hogy Németországnak háborús jóvátételt kellene fizetnie Lengyelország számára.

Tovább

Koreai rakéta a médiában

Még ha a japán légierő le is akarta volna lőni a rakétát, ezt nem tehette volna meg.

koreai_vezetok_egy_raketakisrleten_2017.jpg

„Rakétát lőtt át Japán felett Észak-Korea ma hajnalban” – hallom augusztus 30-án 19 órakor az ATV Híradójában. Az erről szóló képes összefoglaló felvezető szövege szerint „A japán kormány úgy döntött, hogy nem lövik le a rakétát, a kilövés után azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kérték”. Az összefoglalóban ismét elhangzik, hogy a rakéta áthaladt az ország fölött, majd egy japán járókelőt látunk és hallunk. Szerinte a kormánynak le kellett volna lőnie, amikor a rakéta belépett a japán légtérbe.

Ez az állítás azonban nem igaz.

Tovább

Putyin a Klubrádióban

Az Oroszország-elemző bevallotta, hogy nem beszél oroszul.

2017-08-28putyinbudapesten.jpg

Vlagyimir Putyin orosz államfő újabb budapesti látogatásának napján a Klubrádió reggeltől induló minden negyed-, illetve félóránkénti híradásában, vezető helyen sulykolta a fővárosiakba, hogy

„Forgalomkorlátozásokra, lezárásokra (sic!) lehet számítani az orosz elnök budapesti látogatása miatt. Bár a tervek szerint nem marad sokáig Magyarországon, Vlagyimir Putyin konvoja megbéníthatja Budapest közlekedését, hiszen a főváros legforgalmasabb részeit zárják le miatta”.

Tovább

Semjén, az adó és a polkorrekt-beszéd

Az áfát az egyetemisták, a háztartásbeliek, továbbá a magyar társadalom minden elesettje egyaránt megfizeti. Ez alól még Semjén úr sem bújhat ki.

semjenlovonerdelyben_foto_baranyi_ildiko_mti.jpg

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes úgy szólt be az úgymond nem adózó népcsoportnak, hogy 2012-ben, a vásárlások után automatikusan levont áfán kívül, 0 forint adót fizetett. Jámbor András, a Kettős Mérce blog szerzője járt utána ennek azt követően, hogy a Hír TV közreadta a jeles férfiú eme mondatát: „Hogy PC-módon fogalmazzak, tudnék olyan népcsoportot, pontosabban olyan csoportokat mondani Magyarországon, akik életükben egy fillér adót nem fizettek, mégis abszurd lenne azt mondani, hogy ne legyen szavazati joguk.”

Tovább

Orbán és a pénz

Kisajtolta az ő népéből a milliárdokat, s ezzel kiérdemelte, hogy megsimogassák a buksiját a nemzetközi sportvezetők.

orban-viktor-julio-c-maglione-480x270.jpg

A modern világban nem a pénz a legfontosabb – bár vannak ilyen elméletek is –, hanem a bizalom. Pénzt majd csinálunk valahogy – úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna –, de a bizalmat nem lehet csak úgy előhúzni az ember zsebéből – mondta Orbán Viktor a 2015. május 15-én tartott beszédében, a Dagály strandon épülő uszoda alapkőletételén.

Tovább

A CNN aláássa a nyugati értékrendet

A liberális nézők igényeit kell kielégíteni, s olyan történeteket kreálni, amelyeket ez a réteg szívesen fogad.

cnn-emblema.jpg

Időről időre sokak előtt kénytelen vagyok bizonygatni, hogy öreg hiba, ha a CNN-t, az amerikai hírcsatornát még mindig a pontos, a kiegyensúlyozott, az elfogultság, a részrehajlás nélküli tájékoztatás etalonjának tekintik*. Eddig – saját, konkrét helyzetekre vonatkozó példáim és a másoktól innen-onnan összeszedett, hiteles megnyilatkozások mellett – az általam ismert egyetlen, igazán elfogulatlan elemzést ajánlhattam csak vitapartnereim figyelmébe. Wisinger István „A televízió háborúba megy” című, doktori disszertációnak készült, de kereskedelmi forgalomba is került kötetében.

Tovább

Orbán félelembeszéde

Győzelminek volt szánva Orbán Viktor június 27-ei értékelése, félelembeszéd lett belőle.

orban_2017-06-27_balna_926x504.jpg

Időnként úgy érzem, be vagyok kerítve, de aki fél, ne menjen erdőbemondta nem is oly rég Orbán Viktor rajongóinak győri tábora előtt. Csakhogy nekem az a benyomásom, hogy a kormányzó párt vezetője mintha épp az előttem ismeretlen eredetű félelmeit leplezné azzal, hogy úton útfélen emlegeti a ránk leselkedő veszélyeket. Nem mintha nem vetne fel valóságos problémákat, de ezt anélkül teszi, hogy érdemi vitát nyitna róluk. S talán ennek következménye, hogy rendre elmaradnak a hosszú távra is érvényes, az ország gondjait komplexen kezelő, a nyilvánosság elé tárt megoldási javaslatai. Ezzel szemben, a magányos erdőjáróhoz hasonlóan, mintha hangos kiabálásokkal, füttyögésekkel szeretné elűzni saját nyomasztó érzéseit, amelyekkel aztán a környezetét is megterheli.

Tovább

Vérlázító az iskolák finanszírozása

Az ellenzék meg sem pisszen, amikor a közpénzek egyre nagyobb hányadát vonják el az állami iskoláktól, hogy az egyháziakhoz csoportosítsák át.

egyhaziiskola.jpg

Háromszor többet ér egy gyerek a Fidesz-kormány, azaz Orbán Viktor és parlamentje számára, ha egyházi iskolába jár. Sőt, még valamivel többet is, amint az a Ténytár blogon közölt adatokból kiderül. A következő tanévben az állami iskolába járó gyerekek támogatása 58 ezer 300 forintra csökken, míg az egyházi iskolákba járóké 200 ezerre nő.

Tovább

Demján stopposai

Minden látszat ellenére, a milliárdosok nem ellenszolgáltatás nélkül tesznek  szívességeket.

2017-06-demjanbereltgepehabony.jpg

Demján Sándor magyar milliárdos „üzleti és kártyás okokból évek óta sűrűn repked Makaóra és Hongkongba. Ilyenkor pedig, ha összefut egy-egy magyarral, szívesen felveszi”. Az idézet történetesen a 444.hu-ról származik, de ugyanezt a mondatot már a hétvégén hallottam az egyik rádióban, ma pedig a Magyar Nemzet is közreadta. Az említetteken kívül bizonyára más magyar médiumokban szintén szép karriert futott be a közlés. Csak hogy van vele egy kis bibi.

Tovább

Járadékot a vendégmunkások után!

A posztszovjet országok felzárkózásának gondolatától hideg verejték lepi el a nyugat-európai vezetők homlokát.

kivandorlasgrafikon.jpg

Azért mennek el X évre külföldre, mert szeretnének jobban élni – kommentálta Facebook idővonalamon az egyik nagyra becsült ismerősöm azt a grafikont, amit a Vasárnapi Hírek nyomán többen is megosztottunk a világhálón. Ez nem politikai kérdés az EU-n belül – írta, s megjegyezte: nem is tudja mire vélni ezt az ellenzéki hisztériát. Például Svájcban találkozott egy német ápolónővel, aki azért dolgozott ott, mert kétszer annyit keresett, mint otthon, azaz Németországban. Akkor mi itt a probléma? – tette fel a költői kérdést, majd hozzátette: amikor beléptünk az EU-ba, tudtuk, hogy ez ezzel jár.

Tovább
süti beállítások módosítása