Mindent a szívnek, semmit az észnek! Ez a hatalom megtartásának mai követelménye. Orbán is, Kövér is érzelmi politizálást folytat. De a hasonló magatartást mindig összeomlások követték a történelmünkben.

Sajátos kijelentést tett december 16-án, szombaton Kövér László. Még tán szamárságnak is minősíteném az országgyűlés elnöke által a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén mondottakat, ha nem a második közjogi méltóságáról lenne szó. Azt latolgatta ugyanis, hogy annak idején „mi a fészkes fenének áldoztuk fel magunkat, nyugodtan átengedhettük volna Bécsig a törököket, úgy sem lennénk rosszabb helyzetben”.

Ez a tüntetés inkább javított, mint rontott a miniszterelnök kedélyállapotán.

Ha a Jobbik vezetője lennék, nem bagatellizálnám el a december 15-ei, péntek esti tüntetésen* résztvevők számát. Az eseményről tudósítók ezer és kétezer közötti résztvevőről beszéltek, azaz egy-, legföljebb másfél metrószerelvényen elférnének. Ehhez képest meglepő volt a szervezet szóvivőjének, Mirkóczki Ádámnak a kommentárja az ATV Egyenes Beszéd című műsorában: többen voltak a Fidesz-székháznál a tüntetésen, mint amennyire számítottak, hiszen péntek délután, esőben, karácsony előtt nagyobb tömeg felvonulására nem is volt esély. Ráadásul politikatörténetinek nevezte a közönség heterogén összetételét.

Iványi Gábor talán nem mindent mérlegelt a Soros-ellenes kampány miatti felháborodásában.

Minden tiszteletem Iványi Gáboré, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkészéé, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökéé, a Wesley János Lelkészképző Főiskola professzoráé. Kitartó munkálkodása az elesettekért minden jó érzésű embert megérint. Emiatt sem érti az ember, hogy az Orbán-rendszer parlamentje miért utasítja el újból és újból a Testvérközösség bevett egyházként való elismerését. Pláne, ha azt is tudjuk, hogy ő adta össze Orbán Viktort és Lévai Anikót, s hogy ő keresztelte egyik gyereküket. Azt azonban elhibázottnak érzem, hogy Iványi Gábor – Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus, Szilágyi Gál Mihály filozófus professzortársával együtt – Soros György Nobel-békedíjra jelölését kezdeményezte.

Bár a migrációs válság előidézésében nagy szerepet játszott és játszik, most kilép a világegyezmény előkészületeiből az USA.

A Zambezi Reporters oldalán helyezték el ezeket a fotókat, arra kérve a nézőt, hogy ossza meg őket. Ennek nyomán a szétvert Líbiában, 2017-ben zajló rabszolga-kereskedelem megrázó dokumentumaival szembesül sok-sok Facebook-használó. Nekem először az jutott róluk eszembe: csak tudnám feledni Hillary Clinton önelégült arcát, amikor már bizonyossá vált, hogy meglincselték Líbia elnökét, Moammer Kadhafit. Mindez 2011-ben történt. Nyugati közreműködéssel egyszerűen levadászták egy ENSZ-tagállam vezetőjét, mert a glóbusz urainak nem tetszettek az amerikai dollár egyeduralmát kikezdő törekvései!

A közemberek tájékozatlanságáért az ellenzéket hovatovább akkora felelősség terheli, mint magát Orbán Viktort és környezetét.

Értem én, hogy a kormány politikusainak nagyot mondását az ellenzékiek, és az ellenzéki médiumok szüntelenül tromfolni akarják. Értem ezt, de a hónapról hónapra közzétett közvélemény-kutatásokból jó ideje kiderül, hogy a visszahúzódott választók ilyen módon való megszólítása hatástalan. A minden rossz, amit a kormány csinál kommunikációs stratégiára építő magatartás kudarcot vallott, ideje lenne hát váltani!

Állítólag a kínai vezetőknek nincsenek politikai terveik a térségünkkel kapcsolatban.

Lássuk be, van annak némi pikantériája, ahogy az egyébként bőszen kommunistázó kelet-európai vezetők odaadó figyelemmel hallgatják a kommunista Kína kormányfőjét! A november 28-ai, kedd esti kínai világhíradóban, majd a kínai világtévé Global business című műsorában legalább 5-5 percen keresztül élvezhettem a látványt.

Egy ideje más kelet-európai vezetők is tekintgetnek Kína felé.

A kínai világtévé híradója kitüntetett helyen és hosszban számolt be arról, hogy november 27-én, hétfőn Budapestre érkezett Li Ko-csiang kínai miniszterelnök. A csatorna külön stábot küldött a magyar fővárosba, élén egy fölöttébb lelkes riporterrel. (Ehhez, illetve az angol nyelvű kínai előzetesekhez és a médiavisszhanghoz képest légből kapottnak tűnik fel a Magyar Nemzet november 28-ai számában az állítás: Kína az idei csúcstalálkozónak nem is akart túl nagy sajtóvisszhangot.) Orbán Viktort többször és feltűnően hosszan mutatták, majd a delegációt szállító autókonvoj képei következtek. Az út mentén, több helyen is, kisebb csoportok nagyméretű kínai zászlókat lengettek. A tárgyalások célját illusztráló vágóképeken: vasúton idáig szállított kínai konténerek, bennük mi más, nyilvánvalóan kínai áruféleségek.

Az információs háború része lehet az orosz fiatalember felszólalása a Bundestag emlékülésén.

A Szovjetunióban fogságba esett náci német hadsereg katonáinak nehéz sorsáról beszélt egy orosz, gimnazista korú fiú a német parlamentben, november 20-án. Az Urálon túli tundraövezetben található, a kiterjedt földgázmezőiről ismert Jamali Nyenyecföldről, Novij Urengojból Berlinbe utaztatott Nyikolaj Gyeszjatnyicsenko a német nemzeti megemlékezés napján, öt oroszországi tinédzser társaságában kapott szót a Bundestagban. Az eredeti terv szerinti nyolc helyett, mindössze két percet kapott, mégis azonnal szenvedélyes viták bontakoztak ki róla az oroszországi közéletben és a médiában.

De ti csak állítsátok a szobrokat Horthy Miklósnak!

„Úgy érezzük magunkat, mint akiket már eltemetett az ország. Odahaza kávéházi hősök öklözik az asztalt, majd ők megmutatják!” – írta e mondatokat naplójába a Don folyóhoz közeli Sztaro-Nyikolszkojéban, 1942. november 18-án Kónya Lajos, aki – Nemeskürty István kifejezésével – „a halálba küldött” hadsereg tisztikarának zömét kitevő sokezernyi zászlósi-hadnagyi rendfokozatú néptanítók egyike. Egy napra rá, november 19-én ellentámadásba kezdett a szovjet hadsereg az ezen a szakaszon a vele szemben felvonult német és magyar csapatok visszaszorítására.

Amíg elfogadjuk a kivételes helyzetekre hivatkozó magyarázkodást, addig marad az, ami van: a feudális uram-bátyám ország.

A miniszterelnök megszólalásaiban nagyítóval kell keresni – már ha egyáltalán – mondjuk az ország öt-tíz éves távlatával kapcsolatos elképzeléseket. Miközben egyik vazallusa megpendítette a minap, hogy akár 2032-ben, hetvenévesen is Orbán Viktor lehet a döntéshozó – Nem ám a parlament, vagy a kormány, hanem a jelenlegi miniszterelnök! – például nem tudunk semmit arról, hogyan vélekedik a jövőbeni Magyarországnak a foglalkoztatási, a környezetvédelmi, az energetikai, az egészségügyi, az oktatási kihívásokhoz való alkalmazkodásáról, vagy arról, hogy milyen, a társadalom egészét megmozgató programok, struktúrák, jogszabályi környezet révén akarja elősegíteni, hogy az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő milliók nagy része saját kezébe vehesse sorsának jobbra fordítását. Egyáltalán azt, hogy a földrajzi értelemben vett peremvidékek Magyarország tényleges részei maradjanak, illetve a társadalom peremére szorítottak a magyar társadaloméi.