Amíg elfogadjuk a kivételes helyzetekre hivatkozó magyarázkodást, addig marad az, ami van: a feudális uram-bátyám ország.

A miniszterelnök megszólalásaiban nagyítóval kell keresni – már ha egyáltalán – mondjuk az ország öt-tíz éves távlatával kapcsolatos elképzeléseket. Miközben egyik vazallusa megpendítette a minap, hogy akár 2032-ben, hetvenévesen is Orbán Viktor lehet a döntéshozó – Nem ám a parlament, vagy a kormány, hanem a jelenlegi miniszterelnök! – például nem tudunk semmit arról, hogyan vélekedik a jövőbeni Magyarországnak a foglalkoztatási, a környezetvédelmi, az energetikai, az egészségügyi, az oktatási kihívásokhoz való alkalmazkodásáról, vagy arról, hogy milyen, a társadalom egészét megmozgató programok, struktúrák, jogszabályi környezet révén akarja elősegíteni, hogy az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő milliók nagy része saját kezébe vehesse sorsának jobbra fordítását. Egyáltalán azt, hogy a földrajzi értelemben vett peremvidékek Magyarország tényleges részei maradjanak, illetve a társadalom peremére szorítottak a magyar társadaloméi.

Általa kezdeményezett, nyilvános viták nem folynak ezekről a kérdésekről - Uram bocsá' a parlamentben vagy azon kívül az ő részvételével. Beszédeinek, heti rádióinterjúinak csupán a Brüsszel, a migránsok, a Soros György elleni harc a visszatérő témája, illetve valamiféle nemzetegyesítési álom, amelynek révén Magyarország ismét a Kárpát-medencében élők igazodási pontja lesz. No és néha a sport. Csakhogy ez utóbbival is melléfogni látszik. Mintha rögeszmésen hinne abban, hogy az élsporttal, azon belül is a látványsportokkal kell és lehet lelkesíteni a népet. Ezért az elmúlt években olyan sportcélokra vette el a közfeladatoktól a százmilliárdokat szinte számolatlanul, amelyeket nagyrészt üzleti alapon kellene elérni. Eközben, főleg a futballpályákon és a FIFA rendezvényein, gyakran kitüntetett jelenlétével befolyásolta az eseményeket, sőt közvetlen iránymutatásokkal intézkedett – amint ezt nem egyszer maga tudatta a nagyérdeművel, gondosan ügyelve arra, hogy egyes szám első személyben szóljon a döntéseiről.

Annak idején így követhettük nyomon, miként keveredett bele a miniszterelnök a Gyárfás Tamás, Kiss László, Hosszú Katinka nevével fémjelzett úszóbotrányba. De úgy látszik, nem volt neki elég az akkori fiaskó, az egyik sportújságíró kolléga Facebook-bejegyzéséből ismét arról értesültem, hogy már megint az uszodák körül sertepertélt. Mentségére mondva – az MTI-hez november 14-én eljuttatott tájékoztató szerint – végre arról is szó volt, ami az ország valódi érdeke, a tömegsport fejlesztéséről. „Minden gyermek tanuljon meg úszni – ez a mottója a kormány és az úszószövetség közös munkájának. A keddi egyeztetés fő témája is az volt, hogyan lehet biztosítani az ehhez szükséges feltételrendszert” – olvasható a kommünikében.

Ehhez persze sok uszoda, edző, szállítóeszköz, és sok minden más is kellene. Ráadásul egy uszoda működtetésének költségei jóval felülmúlják egy tornateremét. Márpedig a nagyszabású tornaterem-építési ígéretek is jórészt ígéretek maradtak eddig. De ne tamáskodjunk ezen: ha uszoda, hát uszoda! Ne vonjunk le messzemenő következtetést a szükségszerűen kudarcba fulladt „A ló a falu tornaterme” kezdeményezésből, vagy abból, hogy a városokban hány meg hány korábbi grundszerű sportpályát építettek be az elmúlt negyedszázadban, aminek az összesen immár majd tizenkét éve kormányzó Fidesz-csapat sem állt ellen! Bízzunk a miniszterelnökben, aki lám végre felismerte, hogy az egészséges lelkű, ép testű, erőfeszítésekre is képes ifjúság és felnőtt társadalom egyik záloga a gyerek, a diák és a felnőtt tömegsport nagyságrendekkel növelt támogatása, személyi és tárgyi feltételeinek megteremtése!

Igen ám, de rá is mindenféle nyomások nehezednek. Hogy mást ne mondjak, az a kitűnő sportújságíró kolléga, akitől egyáltalán értesültem az Orbán Viktor miniszterelnök és Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke közötti minapi megbeszélésről, maga is azon meditált a Facebookon: „a legkomolyabban és a leghatározottabban remélem, hogy másról is szó esett, éspedig arról a közel két éve megoldatlan problémáról, amit úgy hívnak: Hosszú Katinka! A világ volt legjobb, most egyik legjobb úszónője és edzőférje ugyanis 2015. december 22-ike óta, hogy is mondjam, nem ismer sem Istent, sem embert!”

„Nem inkább azt kellene követelni, hogy a miniszterelnökök tartsák magukat távol a sportágak operatív ügyeitől?” – reagáltam a posztra, ám ismerősöm ezt írta vissza: „A földkerekség egyik legjobbja egy és negyed évvel ezelőtt, miután nyert három olimpiai aranyat Rióban, emlékezetes módon fotózkodott a miniszterelnökkel, tehát vélem én, vélheted te is: rá – talán, esetleg, hátha – hallgat. Mert, mint bátorkodtam a tényekhez szigorúan ragaszkodva megjegyezni, és ezzel kiváltani a te jogos ellenérzésedet, tényleg, szó szerint értheted: nem ismer sem Istent, sem embert... És ha az az ára annak, hogy valakinek, bárkinek a közbenjárására elkezdjen normálisan viselkedni (mondjuk úgy, mint Phelps, Ledecky, Sjöström, Pellegrini, Belmonta, stb., stb.), akkor az tőlem lehet az OV is!!!”

Lássuk be, nem könnyű egy kormányfő dolga! Miközben egyszer azt várjuk tőle, hogy ne szóljon bele az életünkbe úton-útfélen, hanem csupán kormányzati intézkedések révén az ösztönző feltételeket teremtse meg a nekünk, polgároknak minél nagyobb mozgásteret hagyó, önálló cselekvéshez, másszor azt igényeljük, hogy szinte atyai szerepet is betöltsön a zabolázhatatlannak bizonyuló tehetségek életében. De ha már, akkor következetesnek kell lennünk! Ne csak egy úszó és edzője sajátíthassa ki magának a kormányfőt! Mert akkor ő mindegyiknek jár. Sőt, minden élsportolónak. Mi több mindannyiunknak jól jönne olykor a bölcs vezető útmutatása!

Csakhogy én most sem tudok mást írni, mint amit abban a fészbukos eszmecserében megjegyeztem. Általában tartom hibának, ha hivatalosságok jóindulatától, közbenjárásától tesszük függővé a dolgok kimenetelét nem pedig intézményektől, mindenkire érvényes szabályoktól. Épp az az egyik gondunk, hogy e tekintetben a jelenlegi magyarországi szemlélet és gyakorlat maga a feudalizmus. Szerintem, Katinka csapata (férje) épp ezt ismerte fel: a kijárókra, a hajbókolókra épülő Magyarországon olyan előnyökhöz is juthatnak, amilyenekre az USA-ban sosem. Ezért bizony Katinka fényes, de mégiscsak kérészéletű sikerei hosszú távon több erkölcsi kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak a közösség egészének.

A miniszterelnök – a miniszter, egyáltalán a NAGY EMBER – közvetlen beavatkozása a hatáskörébe nem tartozó ügyekbe, és az ezt áhító magatartás ugyanúgy roncsolja a magyar társadalmat, mint amikor a NAV elnöke egy telefonnal elintézi, hogy a választókörzetében csökkentsék a benzin árát. Mert nem lehet kivétel! Amíg csak egy esetben is megengedhetőnek tartjuk a kivételes helyzetekre hivatkozó magyarázkodást, addig marad az, ami van: a feudális uram-bátyám ország. Ezért mindenki ott kezdje a változtatást, ahol éppen van, ne pedig mástól várja a cselekvést! Mert e nélkül az élhetőbb országgal kapcsolatos reményeink nem válhatnak valóra. Még az élsportban sem! #

CÍMKÉP: Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban