Bár a migrációs válság előidézésében nagy szerepet játszott és játszik, most kilép a világegyezmény előkészületeiből az USA.

A Zambezi Reporters oldalán helyezték el ezeket a fotókat, arra kérve a nézőt, hogy ossza meg őket. Ennek nyomán a szétvert Líbiában, 2017-ben zajló rabszolga-kereskedelem megrázó dokumentumaival szembesül sok-sok Facebook-használó. Nekem először az jutott róluk eszembe: csak tudnám feledni Hillary Clinton önelégült arcát, amikor már bizonyossá vált, hogy meglincselték Líbia elnökét, Moammer Kadhafit. Mindez 2011-ben történt. Nyugati közreműködéssel egyszerűen levadászták egy ENSZ-tagállam vezetőjét, mert a glóbusz urainak nem tetszettek az amerikai dollár egyeduralmát kikezdő törekvései!

Nagyjából úgy zajlott ez is, mint korábban Irakban. Azzal a különbséggel, hogy ott még ENSZ-felhatalmazása sem volt az Egyesült Államoknak arra, hogy megtámadja az országot, amelynek kőolajkincsét azóta nagy nyugati társaságok hasznosítják. És azzal a hasonlósággal, hogy amiként nem volt igaz a támadásra ürügyként szolgáló állítás Irakban, miszerint tiltott vegyi fegyvereket tárol a bagdadi rezsim, úgy utólag Líbiában is bebizonyosodott, hogy a belső lázadás leverésében a kormányerők erőszakosságáról terjengő hírek – amelyeken a NATO katonai akciója alapult – eltúlzottak voltak. Nyilván nem véletlenül.

Líbia gátolta a népvándorlást

Nem mintha Szaddam Husszeinhez hasonlóan, nem lett volna már elég a negyvenkét évig uralkodott Moammer Kadhafi számláján is. Csakhogy mielőtt a NATO-erők – francia, brit, amerikai repülők és hadihajók –, az ENSZ BT eredeti határozatán messze túlterjeszkedve, szétbombázták Líbiát, ott nem volt rabszolga-kereskedelem. Viszont volt mindenki számára az ország olajbevételeiből való közvetlen részesedés. Volt mindenkinek lakása, biztos megélhetése. Volt oktatás, amelynek következtében a korábban nagyrészt analfabéták országában 83%-ra emelkedett az írni-olvasni tudók aránya. Mindenki részesült egészségügyi ellátásban, a vízrendszerek országos kiépítésével virágzó mezőgazdaság jött létre. (Egyébként először a vízvezetékeket bombázták le a szövetségesek demokrácia terjesztésének jegyében.)

És aminek előnyeit egész Európa élvezte: Kadhafi országában nem nyertek teret az Amerikai Egyesült Államok által támogatott radikális iszlamisták, akik a Közel-Keleten és Észak-Afrikában való terjeszkedésükkel, rémuralmukkal elindítói lettek a menekültáradatnak. Ezzel szoros összefüggésben, az Olaszország közvetítésével létrejött alkuk nyomán Líbia gátolta a Közép-Afrika felől Európába irányuló népvándorlást. Állítólag Kadhafi mindvégig hitt abban, hogy a nyugati vezetők – mindenekelőtt a barátjának tartott Silvio Berlusconi, továbbá Nicolas Sarkozy, David Cameron és az EU főhivatalnokai – nem lesznek szószegők. No, hiszen!

Béke helyett káoszt teremtett a NATO

Berlusconi olasz miniszterelnök mindössze azzal reagált a lincselés hírére, hogy a líbiai háborúnak vége. Herman Van Rompuy, az Európa Tanács, illetve José Manuel Barroso, az Európai Bizottság akkori elnökének közös nyilatkozata szerint „Véget ért az önkényuralom és az elnyomás időszaka, amelytől oly hosszú ideig szenvedett a líbiai nép”. A francia köztársasági elnök Sarkozy Líbia felszabadulása jelentős állomásának nevezte Kadhafi halálát, s úgy vélte, hogy az egységben és a szabadságban megvalósuló megbékélés korszaka kezdődött a líbiai nép számára. David Cameron brit miniszterelnök szerint a líbiai népnek most lehetősége van egy erős, demokratikus jövő építésére.

Ezzel szemben mára az ország több részre szakadt, káosz uralja. Az EU pénzén lényegében valóságos koncentrációs táborok működnek Líbia területén, ahonnan rabszolga-árveréseken válogatják ki a munkára legalkalmasabb férfiak, illetve a prostitúcióra kényszeríthető nők ezreit. Akik ellenszegülnek, kegyetlen kínzásokban van részük. Miközben a nyugati kormányok, a maguk magasztos eszméivel, gátlástalanul garázdálkodnak a világban, az ezeket a kormányokat megválasztók képmutatóan szörnyülködnek a borzalmak felett, amelyek nem léteznének, vagy nem ilyen formában léteznének, ha a felsőbbrendűnek gondolt nyugati civilizáció letéteményesei – a közemberek többségével egyetemben – nem tetszelegnének az igazságosztó szerepében.

Kim Dzsongun előtt Szaddam és Kadhafi példája

Törökország, Egyiptom ellenállt a feltehetően kívülről is szervezett puccskísérleteknek. Szíriában a városok nagy részének porig rombolása, milliók földönfutóvá tétele, tíz- és százezrek halála árán sem sikerült elmozdítani Bassár el-Aszadot. Oroszország aktivitásától sem függetlenül megtörni látszik tehát az USA által erőltetett arab tavaszok lendülete, bár évtized is eltelhet még, amíg úgy-ahogy normalizálni lehet abban a térségben az életet. Most persze meg kellene úsznunk az észak-koreai ügyet is. Reménykedünk abban, hogy Donald Trump megelégszik az észak-koreai vezető elleni szózuhatagokkal, s megérti: Kim Dzsongun valószínűleg épp Szaddam Husszein és Moammer Kadhafi példája miatt jutott arra a következtetésre, hogy atomfegyverrel kell zsarolnia a nyugatot, ellenben ezek sorsára jut.

Mi még reménykedhetünk abban, hogy az esztelenségre nem még nagyobb esztelenség lesz a válasz. Akik viszont egyáltalán nem reménykedhetnek, azok a közel- és közép-keleti, közép-és észak-afrikai tömegek, akiknek házait, városait, falvait már lebombázták a felszabadító fehér ember harci repülői, akiket elűztek földjükről, rabszolgává, prostituálttá tettek a jólétet ígérő fehér ember által felfegyverzett radikális vallási-hatalmi csoportok, milíciák, bandák tagjai. S akiket most végképp cserben hagyni készül az önmagát a demokrácia, az emberi jogok legfőbb védelmezőjének tartó Amerika.

Végre kimondatott: Amerikát Amerika érdekli

Donald Trump amerikai elnök döntése értelmében az Egyesült Államok kilép annak az ENSZ-megállapodásnak az előkészítő munkálataiból, amely a menekültek és migránsok helyzetén segítene. Erről az amerikai ENSZ-misszó december 2-án tájékoztatta a világszervezet főtitkárát. Mindazonáltal Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet leszögezte: az Egyesült Államok világelső a menekültek támogatásában, és ezt a szerepét meg is kívánja őrizni. A bevándorlásra vonatkozó döntéseket azonban az amerikaiaknak maguknak kell meghozniuk, azokba más nem szólhat bele. Szerinte a tavaly szeptemberi nyilatkozatban tükröződő globális szemlélet nem egyeztethető össze az Egyesült Államok szuverenitásával.

Jut eszembe, Trump már a választási kampányában megmondta, majd többször is megismételte: számára első Amerika. Vagyis bár országa a porcelánboltban tébláboló elefántként tört-zúzott a világban az elmúlt negyedszázadban – hogy ezúttal messzebbre ne menjünk vissza az időben –, most először mindenkinek üzen, köztük azoknak a nyomorultaknak, akik halálra sebződtek és sebződnek a forgolódó elefánt miatt szerteszóródó szilánkok záporában. Azt üzeni, amit persze a józanul gondolkodók eddig is tudtak: mi mossuk kezeinket; boldoguljatok, ahogy tudtok, vagy akár pusztuljatok el, nincs közöm hozzátok. #

CÍMKÉP: Néhány kép a Zambezi Reporters oldaláról. (Az eredeti forrásban a fotók a bal oldali nyílra kattintással lapozhatók.)