BEKIÁLTÁS


2021.aug.10.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

913. BEKIÁLTÁS: Mégis tanulhatna Lenintől az ellenzék

A mozgalomszervezés lenini módszertanának tanulmányozásából nem következik a bolsevik mentalitás. Még most is felbukkan egy-egy internetes ajánlásban az egy hónappal ezelőtti ,,Karácsony akár verset is írhatna’’ című jegyeztem. Ennek tételmondata:

Tovább

895. BEKIÁLTÁS: Kommunista kritika Putyinnak

Bírálja a nemzeti, illetve a Nyugatot szolgáló hatalmi centrumok között vergődő orosz államfőt Zjuganov. „Erős állam, erőteljes szociálpolitika, a tudomány, az oktatás és a csúcstechnológiák magabiztos fejlesztése.” – Gennagyij Zjuganov, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi…

Tovább

890. BEKIÁLTÁS: Ámítanak a rendszerváltással

A mostaninál keményebb diktatúra is benne van a pakliban – derül ki az szokásosnál hosszabb írásomból. Az orbáni kormányzási gyakorlattal szemben álló értelmiségi és pártkörökben élénk, olykor elkeseredett viták folynak arról, hogy mit tegyen a parlamenti ellenzék a 2022-es, esetleges ellenzéki…

Tovább

882. BEKIÁLTÁS: Dobrev Klára csapdája

Az internet népétől is csak arra futja, hogy áradozzon a puritán politikusokról, amilyennek Ylva Johanssont lefestik. Mielőtt ismét megfedne tudós kollégám, sietve kijelentem: igaza van, a címképen nem Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EU-parlamenti képviselője látható. Ismerősöm szerint,…

Tovább

Orbán-beszéd: Háttal a demokráciának

Az Ördögökben olvasni hasonlókat

Az anarchisták Dosztojevszkij: Ördögök című regényében ajánlanak olyan módszereket, vázolnak fel olyan lázálmokat, amilyenek Orbán Viktor fejében keringhetnek. A tusnádfürdői beszédet átolvasva, s összevetve Dosztojevszkij művével rálelünk az orbáni munka alapú társadalom…

Tovább
süti beállítások módosítása