BEKIÁLTÁS


2018.máj.11.
Írta: Kabai Domokos Lajos 38 komment

Az Orbán-beszéd trükkjei

2030-ban csodásan fogunk élni. De mi lesz velünk holnap? Miniszterelnöki álmok a valóság tükrében. Minden politikus beszédének legalább két olvasata van. Az Orbán Viktoréinak is. Egyrészt nézhetjük a szónoklatokat a lelkes hívek szemszögéből. Másrészt a hozzá kritikusan viszonyulókéból.…

Tovább

Vérlázító az iskolák finanszírozása

Az ellenzék meg sem pisszen, amikor a közpénzek egyre nagyobb hányadát vonják el az állami iskoláktól, hogy az egyháziakhoz csoportosítsák át. Háromszor többet ér egy gyerek a Fidesz-kormány, azaz Orbán Viktor és parlamentje számára, ha egyházi iskolába jár. Sőt, még valamivel többet is, amint…

Tovább

A kasztosodást erősíti az iskolarendszer

A Kádár-rendszer utolsó időszakától mindmáig azt vallják az uralkodó rendbeliek: saját gyerekeiket inkább járatják a közösség pénzén jobban felszerelt, jobb pedagógusokat vonzó iskolákba. És ehhez jön az egyházi iskolák egyre növekvő mértékű, többlet támogatása. Ez ágyaz meg a kontraszelekciónak, s…

Tovább

CEU-csúsztatások

A kormánynak és az egyetemnek is fel kellene hagyni a mellébeszéléssel, s menteni, ami még menthető! A Közép-európai Egyetem és/vagy a CEU körüli kavarások már napok óta témát adnak a médiumoknak nem csak idehaza, hanem a tudományos világ, nemkülönben a politikacsinálás nyugati és keleti…

Tovább

Az új elitet építi Balog tiszteletes

Néma és béna az ellenzék: csupán néhány tízezer pedagógus hallatja hangját az ország, a jövő generációk egyre inkább szolgalétre szorított többsége érdekében. Sem béremelésre, sem munkateher-csökkentésre ne számítsanak a tanárok – foglalja össze a Magyar Távirati Iroda alapján (?) az ATV…

Tovább

Ők is tanítani akarnak, nem fegyelmezni

Magyarországon a közpedagógusok vívják az osztályharcot. A március 15-ei tüntetési felhívásban a Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25, a Tanítanék Mozgalom 4, az Oktatói Hálózat 5, a Civil Közoktatási Platform 12 pontja melletti kiállásra szólítanak fel a szervezők. Hosszú ideig annyira semmibe…

Tovább

Már Orbántól sem vesznek be mindent

Az üzletnyitvatartási népszavazási játszma újabb fordulatai azt jelzik: meghátrálásra késztethető, de legalábbis zavarba hozható a hatalom. Mostanában új jelenségnek lehetünk tanúi. Lassacskán kiderül, hogy mégiscsak van értelme az ellenállásnak. Mégiscsak van hatása annak, ha a médiamunkások…

Tovább

Kunhalmi szánalmas szereplése

Az MSZP oktatáspolitikusa egy lehetséges orosz nyelvvizsgától is fényévnyire vesztegel. Eddig tartózkodtam attól, hogy csatlakozzam azokhoz a publicistákhoz, bloggerekhez, akik szerint a diploma megszerzésére képtelen Kunhalmi Ágnes MSZP-politikusnak enyhén szólva nem áll jól,…

Tovább

Magyarok: Alattvalók országa

„Ebben az erőket nem egyesítő, hanem azok szétforgácsolására építő, ezért önmagát felélő rendszerben idővel az átmenetileg kedvezményezettekre is lecsúszás vár.” Panaszkodnak a pedagógusok megtörésére, függőségben tartására, az iskolák maradék…

Tovább
süti beállítások módosítása