Az üzletnyitvatartási népszavazási játszma újabb fordulatai azt jelzik: meghátrálásra késztethető, de legalábbis zavarba hozható a hatalom.

Mostanában új jelenségnek lehetünk tanúi. Lassacskán kiderül, hogy mégiscsak van értelme az ellenállásnak. Mégiscsak van hatása annak, ha a médiamunkások nem húzzák be fülüket, farkukat, s ha egy polgármester-választáson egy település lakói nem rémülnek meg az Országgyűlés Fideszes elnökének finom, ámbár félreérthetetlen célzásától: ne kövessenek el hibát – azaz ne szavazzanak az ellenzék jelöltjére –, mert majd megnézhetik magukat.

A lassan a múlt ködébe vesző internetadós tüntetés után átütő erejű országos tiltakozási hullám indult el az oktatási rendszer zavarai, s amiatt, hogy korábban a kormány emberei minden jó szándékú észrevételt lesöpörtek az asztalról. Az elmúlt napokban már hiába győzködték a közönséget a tótumfaktumok, hogy a szakterület vezető posztjain bekövetkezett személyi változásoknak, az iskolákat fenntartó központnak hirtelen kiutalt tízmilliárdoknak, a teljes oktatásirányítási rendszer kilátásba helyezett átalakításának semmi köze nincs a pedagógusok és a diákok hetek óta tartó megmozdulásaihoz. A többség már átlát a szitán, s úgy gondolja:

ellenállás nélkül minden maradt volna a régiben.

És most itt az újabb eset. A jelek szerint a Nemzeti Választási Irodában a múlt héten történtek is túl voltak egyfajta tűrésküszöbön. Az operatőrök, a fotósok képeket készítettek, ahol lehetett, a riporterek mikrofont tartottak, ahol kellett, a műsorvezetők feltették a szükséges kérdéseket, s ennek nyomán a komoly tekintettel nyilatkozó szereplők igencsak nevetségessé váltak. Mindenekelőtt Erdösi Lászlóné, meg a kigyúrt fickók beszédes szótlanságán, szűkszavúságán álmélkodtunk, de a szocialista Nyakó István kételyeket ébresztő csetlés-botlásain is elmerengtünk. Aztán azon akadhattunk ki, hogy a hatóságok képviselői micsoda csűrés-csavarással védelmezték a védelmezhetetlent, magyarázták a magyarázhatatlant.

Végül befulladt a színjáték, s azt gondolhattuk: függöny le. Ám február 28-án, vasárnap délután, egyfajta epilógusként, újabb fordulat következett. A Magyar Távirati Iroda rövidhírben adta közre, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke nem csupán a kopasz biztonsági emberek által kísért Erdösi Lászlónénak az üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos népszavazási kérdését terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé, hanem az időbélyegzőhöz négy másodperccel később hozzáfért Nyakó Istvánét is.

Amikor ezeket a sorokat írom, még nem lehet tudni, milyen döntést hoz a testület. Azonban nem tudok nem emlékeztetni arra, hogy eddig azt magyarázta az NVI elnöke, Pálffy Ilona, hogy Nyakó úr próbálkozása miért nem volt összhangban a jogszabályokkal. Mostanra azonban vélhetően a Fidesz berkeiben is rájöttek arra: magyarázatok ide, magyarázatok oda,

az emberek többségének szemében mégiscsak a kormányzó párthoz kötődik az időhúzásra játszó akció.

Vagyis az ügy határidőn túlra való futtatására már nem építhetnek. És muszáj összegyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást is, mert azzal mégsem lehet előállni, hogy a Fidesz nem képes erre. Ha pedig összegyűlik a kellő számú szignó, azokat nem lehet csak úgy elsüllyeszteni a kialakult közhangulatban. Vagyis, ahogy a dolgok most állnak, az üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos népszavazást előbb-utóbb meg kell tartani.

A bökkenő csupán az, hogy a kormány felszólítására vajon elmennek-e annyian szavazni, hogy érvényes legyen a voksolás. Ha otthon marad az emberek nagy része, az önmagában is fiaskó a Fidesz számára. Ha érvényes és eredményes lesz a szavazás, akkor nagy biztonsággal megjósolható, hogy a többség a vasárnapi nyitva tartás mellett dönt. A presztízsveszteség tehát így is, úgy is borítékolva van, a hatalomnak immár ismét meg kell hátrálnia.

Ebben a helyzetben a Finkelstein–Habony duó azt találhatta ki: menteni kell, ami menthető. Nem beismerni, hogy vesztésre állnak, hanem olyan helyzetbe kell sodorni a szocialistákat, hogy ők is csávába kerüljenek! Mutassák meg, hogy képesek-e 200 ezer hiteles támogató aláírás összegyűjtésére! Ha nem, amint ez már előfordult, akkor a kormány moshatja kezeit, a népszavazás elmarad, ráadásul az egészet a szocialistákra lehet verni.

Csakhogy a hatalmi játszmákkal kapcsolatos tömeges felismerések következtében ez már csupán tűzoltás. Mert az emberek többségének lassan füle lesz az olyan megnyilatkozásokra, mint amit a miniszterelnök évértékelőjében is hallhattunk. A magát magyarként, polgárként és keresztényként meghatározó kaszt nevében azt mondta a kormányfő: szűklátókörű osztályharcosoknak tekinti azokat, akik egyeztetéseket, érdekegyesítéseket szorgalmaznak.

Ezzel a csúsztatással összemosta az ésszerű társadalmi párbeszéd hiányát egészen mostanáig béketűrően panaszoló különféle rétegeket valamiféle tisztátalan kommunista-bolsevista erőkkel. Így kimondatlanul is felidézte azt az alapelvet, amire egész kormányzását építi Orbán Viktor, s amit az 1937–1944 közötti kúriai, vagyis legfőbb bírósági elnök Töreky Géza székfoglalójában így fogalmazott meg:

„A törvényeket akként kell alkalmazni, hogy a vezetésre predesztinált rétegek védve legyenek a feltörekvő osztályokkal szemben”.

Ám a jelek szerint a magyar társadalom egyre nagyobb része ismeri fel, hogy a Horthy-rendszer viszonyainak felélesztése elemi érdekeit sérti, gyerekei jövőjét veszélyezteti. És ma már kezdi kritikusan fogadni, azokat a miniszterelnöki mondatokat is, amelyek ellentmondanak a mindennapi tapasztalatoknak. Lassan megtanulja, ha élni akar, ellent kell állnia azoknak, akik féktelen szerzési vágyuktól hajtva senkire és semmire nincsenek tekintettel. Amikor a sarkára kezd állni, megtapasztalja, hogy a hatalom meghátrálásra késztethető, ha tömeges ellenállásba ütközik. És bár ez még nem osztályharc, s talán az idők és a társadalom szerkezetének változása miatt talán nem is lesz belőle soha az, de a közembernek mégiscsak ez az egyetlen esélye a helyzetén való változtatásra. #

Címkép: Pedagógustüntetés, Budapest, 2016. február 13.

KIEGÉSZÍTÉS: Jó hír a szocialistáknak: a Fidesz fentebb felsorolt érdekeivel ellentétben a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Nyakó István magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezést. A testület 8 igen és 4 nem szavazattal megtagadta az

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”

kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ív hitelesítését, s ezzel szembehelyezkedett a Nemzeti Választási Iroda elnökének a néhány nappal korábbihoz képest megváltozott álláspontjával.

Csak találgatni lehet, hogy miért következett be a testületen belül a széthúzás. Talán a tagoknak is elege lett már abból, hogy pártérdekből úgymond szakmai véleményük naponkénti megváltoztatására késztetik őket. Esetleg csak hanyagságból nem szóltak mindenkinek arról, hogy milyen álláspontot kell képviselniük az adott pillanatban. Tehát vagy már ebben a Fidesz-hű szervezetben is felütötte fejét az ellenállás ördöge, vagy csak egyszerűen homokszem került a gépezetbe. Mindenesetre, a tévedés kockázatával, valamiért az az érzésem, nem ez lesz az utolsó mozzanat ebben a cinikus bohózatban. Amelyben persze, elsősorban a mulyának tekintett közönséget figurázzák ki. # #