BEKIÁLTÁS


2023.okt.15.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

1188. BEKIÁLTÁS: Orbán a sajátjaira sem tudna hatni?

Vitakörünk tagjai szerint lassú erodálódás, szétmorzsolódás részesei vagyunk. „Ki, milyen, az életünket egy éven belül meghatározó jelenséget tart fontosnak a mai Magyarországon, esetleg Európában?” – tettem fel a kérdést a világ dolgairól rendszeresen elmélkedő társaságunkban. Amikor még nem…

Tovább

1045. BEKIÁLTÁS: Orosz akar lenni a Donbassz?

A népszavazások után a mostani harcok már orosznak számító„ területen folynának. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint az ukránok akár át is léphetik az orosz határt, bár a Nyugat azt kéri, hogy ne tegyenek ilyet. Szeptember 14-én a Hír TV-ben azt mondta: ebben a helyzetben nem…

Tovább

973. BEKIÁLTÁS: Népszavazások zsákutcájában

A Fidesz népszavazási játszmája az uszítást szolgálja, az ellenzéké erőtlen és terméketlen. Még a Klubrádióban is gyermekvédelmi törvényről beszélnek, úgynevezett gyermekvédelmi törvény helyett – írta Márton András László a Facebookon. De szerintem, ez nem elég! Mert

Tovább

BEKIÁLTÁS: Évértékelő Trianonra hangolva

Orbán Viktor beszéde hemzsegett a csúsztatásoktól, és a rejtett üzenetektől. Kettőt, de hihetőbbet! – gondoltam, mikor elolvastam Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének az Index kérdésére – „Mi az a furcsa kékes-lilás folt Orbán Viktor tenyerén?” – adott válaszát:

Tovább

A „NEM” mágiája

Magyarország derék polgárai valósággal dicsekedtek azzal, hogyan kerülik el a szavazóhelyiségeket. Nincs még vége, de lassan elkezdhetjük a tanulságok összegereblyézését. A másfél éves gyűlöletkampányt követő népszavazásról még a balliberalizmussal aligha vádolható publicista, Stumpf András is…

Tovább

Az álellenzék a sírját ássa

Ha feltűnően sok lenne az érvénytelen voksok száma, akkor az a rezsim módszerei elleni tiltakozásként értelmezhető. De ez a hajó már elúszóban van. Önbizalomhiány és kockázatkerülés. E két okkal magyarázom az október 2-ai, vasárnapi népszavazásról való távolmaradásra biztatók indítékát.

Tovább

A baloldal pótcselekszik

A parlamenti ellenzék és a Fidesz együtt képviselik a globálkapitalista érdekeket. Ha volt párt, amelynek nem kellett volna megszólalnia a Nemzeti Választási Irodának a népszavazás útmutatójával kapcsolatban, akkor az a Gyurcsány Ferenc által elnökölt Demokratikus Koalíció. Ugyanis a DK arra…

Tovább

Már Orbántól sem vesznek be mindent

Az üzletnyitvatartási népszavazási játszma újabb fordulatai azt jelzik: meghátrálásra késztethető, de legalábbis zavarba hozható a hatalom. Mostanában új jelenségnek lehetünk tanúi. Lassacskán kiderül, hogy mégiscsak van értelme az ellenállásnak. Mégiscsak van hatása annak, ha a médiamunkások…

Tovább

Tehetetlen szocialisták

A választási irodai cécó is megmutatta, hogy bárhol és bármikor számítani lehet szabadcsapatok, rongyosgárdák akciójára. Egy frászt kellett azt valamely pártközpontból szervezni, hogy a Nemzeti Választási Iroda épületében kigyúrt emberekből álló különítmény segítsen hozzá egy küldetéstudatos…

Tovább
süti beállítások módosítása